Az utóbbi időszakban a régiós jegybankok már megkezdték kamatpolitikájuk normalizálását az emelkedő inflációra és annak a várakozásokra gyakorolt esetleges hatásaira tekintettel. A Fed részéről ez még nem következett be, annak ellenére sem, hogy az USA a fejlett gazdaságok közül a leggyorsabb ütemben lábalt ki a válságból és az infláció is csúcsokat döntöget, szeptemberben a 12 havi ráta már 5,4 százalékot tett ki. Ugyanakkor egyes döntéshozók nyilatkozataiból már arra lehet következtetni, hogy a szigorítás a közeljövőben bekövetkezhet.
Ezzel szemben az Európai Központi Bank kommunikációjában még nem jelent meg a szigorítás szükségessége.
Az októberi kamatdöntéshez kapcsolódó közleményben a gazdaság erőteljes növekedését emelték ki a harmadik negyedévben, amely csak kismértékű lassulást mutatott, de megjelentek azért kockázatok a kínálati oldalról. A szeptemberi 3,4 százalékos inflációt ellenben az energiaárak emelkedésével, a kínálatnál gyorsabb ütemben helyreálló kereslettel és a német áfacsökkentés kivezetésének bázishatásával magyarázták. Ezen tényezőket a jegybank átmenetinek tekinti, amelyek 2022 során fokozatosan kifuthatnak. Az EKB értékelése szerint a támogató monetáris környezet elengedhetetlen a fenntartható kilábaláshoz és az infláció középtávú célhoz való visszatérítéséhez.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért ódzkodik ennyire az EKB a monetáris szigorítástól vagy legalább annak esetleges belengetésétől – a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) ütemének lassítása nem tekinthető annak, mivel a program keretösszegén a jegybank nem változtatott. A helyzetben a legérdekesebb, hogy az Európai Központi Bank történelme során nem először került ilyen helyzetbe, és akkor nem a legjobb döntést sikerült meghozni.
Lehet, hogy az EKB a múlt hibáiból próbál tanulni? Ebben az esetben viszont kérdés, hogy a jó tanulságot sikerült-e levonni.
Az EKB 2011 áprilisában és júliusában is 25–25 bázisponttal emelte irányadó rátáját. A kamatdöntéshez kapcsolódó kommentárban az EKB a stabil gazdasági növekedést és a gazdaság helyreállását emelte ki. Az infláció a jegybank 2 százalékos célja fölött alakult, amelyet a monetáris politika értékelése szerint elsődlegesen az energia- és nyersanyagárak emelkedése okozott. A jegybank az emeléseket azzal indokolta, hogy így kívánja megelőzni, hogy a magasabb infláció másodkörös hatásokat fejtsen ki és beépüljön a várakozásokba. Vagyis a mostani helyzethez hasonlóan, egy válság utáni gazdasági kilábalás közepette a jegybank az energiaárak emelkedése miatti cél feletti inflációval nézett szembe, mégis eltérő lépést hozott.