Ez egy szatíra volt

Tisztelt Charta XXI Egyesület!

Ha áttételesen is, de volt szerencsém értesülni közleményükről, illetve a levél tartalmáról, amely szerény személyemmel és egy szatirikus tárcaírásommal foglalkozik, s amelyből kiderül az is, hogy már tavaly is megtisztelő figyelmükben részesítették munkásságomat.

hogy csak néhány példát említsek, körülbelül három évnyi munkám volt abban, hogy Lucian Boia történész 2019-ben első interjúját adta magyarországi magyar lapnak, akkori munkahelyemnek, a Magyar Hírlapnak, ahogy Roxana Tudor kedves történetét is nekem volt szerencsém bemutatni; de kiemelten fontosnak tartottam a magyarságot érő sérelmek felszínre hozását is, így például Zuzana Falathová ügyében is enyém volt az első interjú megtisztelő lehetősége. Mindegyik esetben roppant körültekintően jártam el, ismerve a helyzet és a szomszéd államokkal való kapcsolataink törékenységét, méltányolva és értékelve minden pozitív gesztust, éppen ezért általában az Önök munkája előtt is tisztelettel adózom, amelyet tudom, hogy jóval nagyobb léptékben és jóval régebb óta művelnek, mint én.

Az Önök által idézett cikkem nem ilyen: ez egy szatíra. Van benne gúny, irónia, önirónia és öngúny is (utóbbihoz tartozik Tessedik említése, s ide tartozik a „porondmester” szándékoltan durva karikatúra-figurája, Torrente-szerű narratívája is, a primitív kijelentések a végén szolgáltak úgynevezett iróniamarkerként), amit készséggel elismerek, hogy nem mindig könnyű dekódolni; az pedig, hogy mennyire vicces vagy sem, egyéni megítélés kérdése. Rétegműfaj, ezt is megértem, azt is megszoktam, hogy mindig van, aki felháborodik rajta: jómúltkor a kádári történelemszemlélet-paródiát hitték néhányan komoly állítások megfogalmazásának, azelőtt járványszkeptikusok osztottak ki, egy harmadiknál viszont megdicsértek, hogy milyen derék, önkritikus hajléktalan vagyok. 

Továbbra is azt gondolom ugyanakkor, hogy egy újságíró-publicista gunyoros, eleve csak magyar nyelven elérhető írásánál jóval

az utódállamok részéről, amely a tömeggyilkosságok, kitelepítések, kisemmizések és jogfosztások század közepi elmaradozása óta is kézzel tapintható, és lényegében minden napra jut legalább egy újabb negatív gesztus valamelyik egykori országrészből. Legutóbb Klaus Iohannis román elnök aacheni történelemhamisító beszéde, az FK Csíkszereda ificsapata elleni paprikaspray-akció Jászvásárott, legutóbb pedig az említett szlovákiai durva támadások a magyar kormány földvásárlási szándéka kapcsán, ami különösen annak fényében igen visszatetsző, hogy a mai napig a kollektív bűnösségre alapozó beneši dekrétumok alapján koboznak el földeket magyar emberektől – néhány kiragadott példa az elmúlt egy-két hét eseményeiből. 

De tudom jól, nem szükséges ezeket sorolnom, hiszen Önök is tisztában vannak mindezzel. Éppen ezért tisztelettel annyit szeretnék az Önök által írottakhoz hozzáfűzni, hogy amellett, hogy készséggel elismerem, hogy amennyiben szatirikus tárcám megfosztjuk az irónia és önirónia rétegeitől – azaz attól, ami lényege – ebben az olvasási módban valóban lehet akár igen sértő. De a fentebb felsorolt mindennapi sérelmek aktualitása és súlyossága fényében még ezen olvasat alapján sem érzem arányosnak most az Önök fellépését.

Maradok tisztelettel.