A lengyel Mindszenty – Wyszyński bíboros élete és harcai

Stefan Wyszyński (1901-1981) lengyel bíboros, prímás százhúsz évvel ezelőtt született és negyven éve hunyt el.

Születésének évfordulója augusztusban van, a pandémia miatt egyszer már elhalasztott boldoggá avatása pedig Varsóban lesz szeptember 12-én. Arcképvázlat az 1980 augusztusi véres tüntetésekre is emlékezve.

Évtizedeken át állt népe élén, s nemcsak lelki vezetőként, de már-már „koronázatlan királyként” is, ahogy kortársai nevezték. Méltatói gyakran mondták továbbá az ezredév prímásának (Prymas Tysiąclecia). Ami eredetileg onnan jött, hogy épp az ő idejében ünnepelték az ezeréves lengyel államiságot és egyházat. Sokak szerint viszont a bíboros személyének és munkájának a jelentőségét is jól kifejezte. 

Wyszyńskiről mi magyarok nem sokat tudunk. A második világháború után társadalmunk nem igazán érdeklődött a lengyel lelkiség iránt. Politikai és társadalmi természetű állásfoglalásairól is csak ritkán értesülhettünk, hiszen a kommunista sajtó vagy elhallgatta, vagy eltorzította a bíboros üzeneteit. Ám ő maga is hozzájárult a fakó képhez. Elődjével, August Hlonddal ellentétben talán egyszer sem járt nálunk.

Ettől függetlenül a bíborosnak volt némi kapcsolata a magyarsággal. Jasna Góraból indult, ahol a Fekete Madonna kegyképet őrzik, és egész életében kötődött a képhez és a helyhez is. Márpedig állítólag mi voltunk a hely névadói, Szent István és Szent László képe fogadja az odaérkezőt, és a pálos rend magyar alapítású. S ha nem is igaz, hogy a képet Szent László lánya, Szent Piroska adományozta, de egyes újabb kutatások szerint talán Nagy Lajos király lánya, Szent Hedvig királynő vihette Lengyelországba.

A bíborost a magyar Wikipédia úgy mutatja be,

Tény, hogy a két testvérnép történelme az ő személyük által is összekapcsolódik, hisz nagyjából egy időben voltak egyházuk vezetői és raboskodtak sztálinista börtönökben. Mindszenty 1945-ben lett Esztergom-Budapest, Wyszyński 1948-ban Varsó-Gniezno (a mostani és a legkorábbi lengyel főváros) érseke. A magyart 1946-ban nevezték ki bíborossá, a lengyelt 1953-ban. Ám Mindszenty hosszabb ideig raboskodott, majd ezt követően másfél évtizeden át volt elszigetelve az amerikai nagykövetségen a népétől, és életét emigrációban fejezte be. Wyszyński viszont háromévi fogság után ténylegesen is kiteljesíthette művét az egyházért és a hívekért, és haláláig munkálkodhatott. Ezért mindkettőjük jelentősége óriási, de másképpen. Máshogy viszonyultak a kommunista rezsimekhez, ebből fakadóan más volt a viszonyuk a Vatikánhoz, és más szerepet töltöttek be népeik életében.

Magyarországon mindezek ellenére elismerő kép alakult ki Wyszyńskiről, még ha szűkebb körben is. Főképp reálpolitikája miatt, amit egész életében következetesen képviselt. Bírált mindenfajta totalitarizmust, türelemre intve és óvva minden szélsőségtől, ami véráldozattal vagy túlzott anyagi kárral járhat. Utóbbi nézete nem kevés kritikust és ellenfelet szerzett neki minden oldalról.

Életút

Wyszyński egyszerű, vallásos családba született épp a század első évében. Miután kisgyerekként elveszítette édesanyját, apja a fővárosba küldte tanulni. 1924-ben szentelték pappá, tanulmányait azonban folytatta szociológiával és joggal. 1929-1930-ban beutazta Olaszországot, Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát, Németországot és Ausztriát, hogy a munkásfiatalok életét vizsgálja. 1931-ben hazatért, vidéki segédlelkész lett és a munkásszakszervezetek ügyével kezdett foglalkozni. A második világháború alatt Radwan álnéven a Honi Hadsereg káplánjaként szolgált. Ebben az időben jegyezték fel róla, hogy részt vett zsidók és más üldözöttek menekítésében, illetve hogy egyszer levezetett egy szülést.

1946-ban nevezték ki püspökké Lublinban. 1948-ban érsek lett és felvette a Lengyelország prímása címet. 1953-ban XII. Pius pápa bíborosi rangot adományozott neki, ám időközben letartóztatták és csak a magyar forradalom napjaiban, 1956. október 26-án szabadult. (A pápa ekkor közös apostoli levélben köszöntötte a kiszabadult két kelet-európai főpapot.)

Munkásságának csúcspontja az 1966-os ünnepsorozat volt, amikor

bár a hatalom nem engedélyezte VI. Pál pápa Lengyelországba látogatását.

Viszonya Szent II. János Pál pápához

A II. János Pál pápa életéről szóló egyik játékfilm szerint egy bíboros 1978-ban, Rómában a pápaválasztó gyűlésen félrehívja Wyszyńskit – aki négy pápa megválasztásában működött közre – közölni, hogy többen lengyel pápát szeretnének. Wyszyński erre kijelenti, hogy ő már túl öreg a feladathoz. Mire a bíboros közli vele, hogy nem rá, hanem Wojtyłara gondoltak. Nem túl szép jelenet, mintha a „drámaiság” kedvéért feláldozták volna a két ember sokéves közös harcának és egymás iránti szeretetének, tiszteletének valós történetét.

Tény, hogy a bíboros és a pápa másik generációhoz tartozott, és más volt a személyiségük. Az is tény, hogy amikor az alig 48 éves Wojtyła ugyancsak bíborosi címet kapott, maga a Vatikán említette nyilvánosan meg, hogy egyfajta kiegyenlítő szerepet szán neki a számos konfliktust felvállaló Wyszyński mellett. Szintén fontos adalék, hogy a II. Vatikáni zsinat – melyben a későbbi pápa fontos szerepet vitt – „liberalizáló” fejleményeivel kapcsolatban Wyszyński „türelemre” intett, azaz fenntartásai voltak.

Elsősorban a Mária-szeretet kötötte össze őket, kilencéves korukban ugyanis mindketten elveszítették édesanyjukat, ami nemcsak érzelmileg, de szellemileg is meghatározó lett a további életükre. Szintén közös, hogy Pio atya szentté avatási eljárását ők kezdeményezték Rómánál 1972-ben, alig négy évvel a szent elhunyta után. Wyszyńskinek továbbá nagy szerepe volt abban, hogy Wojtyła elfogadta a jelölést és vállalta a pápaságot, és Wyszyński valóságos diadala volt a kommunista büró felett, amikor az új pápa 1978-ban hazájába visszalátogatott. 1981-ben pedig a saját életét ajánlotta fel Istennek, miközben a pápa kórházban lábadozott a hírhedt merénylet után. Végül talán az sem véletlen, hogy még ebben az évben kihirdetésre került a pápa harmadik, Laborem exercens című enciklikája, mely a munkáról, a munkások jogairól szól. Mindezek a lelki, politikai és jogi kérdések az akkor már halott Wyszyńskinek ugyancsak alapvető jelentőségűek voltak egész életében.

Társadalom és politika

Lengyelország 1772, 1792 és 1795 során elvesztette államiságát, orosz, porosz és osztrák uralom alá került. Wyszyńskit a történelemnek ez a 123 éven át tartó szakasza arra tanította, hogy vannak állandó és nem állandó képződmények a lengyelség történetében.

Az intézmények viszont – például az állam, a pártok vagy a kormány – folyamatos változásban vannak, s amikor nem volt lengyel állam, akkor a nemzet fennmaradását az egyház biztosította. Ez a gondolat vezette el aztán az állam és egyház szétválasztásának kérdéséhez. Látszólag az államnak nem volt túl nagy jelentősége a szemében, hiszen pótolhatónak bizonyult az egyház által. A Vatikánnal szembe is került emiatt, mivel azt tanácsolta, hogy ne értékeljék túl a pápai hivatalokban a fennálló lengyel államot és a vele való együttműködést. Az 1980-as válság idején azonban kijelentette, hogy az állam nem hagyhatja figyelmen kívül a hívő többséget, nem különülhet el az egyháztól és a néptől, s nem lehet az ateizmus terjesztője, épp a többségi akarat miatt. A szekularizációt elítélte mint olyat, amelynek célja a nemzeti egység szétszakítása és az Isten nélküli világ építése. Az ateizmust és kommunizmust pedig a lengyelségtől idegen, kívülről ráerőszakolt eszméknek látta. Ezért aztán állam és egyház nem volt teljességgel elválasztható a világképében.

A lengyel társadalmat egységesnek tartotta, melyet a katolikus vallás fűz egybe. Néhány régi, hangos ateista ezt hibájaként, korlátoltságaként említette. Ezek elfeledkeztek arról, hogy a világháborúból éppen megszabadult, de máris elnyomó, kommunista hatalom alá került nemzet a sokszínűséget nem igazán engedhette meg magának, miközben egy egész országot kellett újjáépítenie. Ráadásul éppen azok vetették sértődötten a dolgot a szemére, akik kisebbségként igazi terror alatt tartották a honfitársaikat.

Mindezek alapján úgy gondolhatnánk, hogy a marxizmusnak és a kommunizmusnak kérlelhetetlen ellenfele volt. Számos életrajzírója ki is hangsúlyozza, hogy szemben állt a náci és bolsevik típusú totalitárius rendszerekkel. Valójában 1945 után meglepően rugalmas tudott lenni. Elfogadta a történelmi realitásokat, sőt szabadulása után kifejezetten jó viszonyba került még Gomułkával, a börtönt ugyancsak megjárt pártfőtitkárral is.

Nem az ő hibája, hogy ez a viszony nem tudott elmélyülni, s hogy idővel sokat romlott. Az állam és a párt nem tartotta be a szerződésekben vállaltakat, újra és újra elárulva az egyházat, a hívőket és magát Wyszyńskit. Aki még az 1980-as válság idején is csitítani igyekezett, és hol a Vatikánnal, hol az emigrációval, hol a hazai ellenzékkel került szembe emiatt.

Ha van üzenete az életének a mai Magyarország számára, akkor az innen sarjad. Egész életében a türelmet hirdette, hogy ne a harc legyen az első. Ahogy híres Jasna Góra-i beszédében mondta szabadulása után,