Novák Katalin: Van esély a demográfiai trendek megfordítására!

2021. szeptember 23. 09:58

Novák Katalin köszöntőjével és a történelmi egyházak vezetőinek áldásával kezdetét vette a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs. A Mandiner a nap folyamán a helyszínről tudósít.

2021. szeptember 23. 09:58
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

„Magyar nyelvünkben a kultúránkon keresztül mélyen benne gyökerezik a család tisztelete és szeretete” – mondta a Budapesti Demográfiai Csúcs megnyitójának keretében Novák Katalin. A miniszter a testvér, feleség, szülő szavak példáin keresztül támasztotta alá mindezt, majd hozzátette: a gyermeket váróra gyakran mondjuk, hogy áldott állapotban van, a csángók pedig ilyenkor azt mondják; jövője van.  

„Abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy 2010 óta a magyar családokért dolgozhatunk és így a negyven éve tartó demográfiai lejtmenetet megpróbálhatjuk megfordítani” – mondta Novák Katalin, hozzátéve, az előrejelzések pesszimisták, de nem determinálnak bennünket, van esély a trendek megfordítására. 

A miniszteri köszöntőt megelőzően a történelmi egyházak vezetői fejezték ki jókívánságaikat és mondtak áldást a rendezvény résztvevőire. A katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó közösség képviselői egyaránt a család, a családi élet és a közösségi lét fontosságát hangsúlyozták. Kiemelték: az ember teremtettségénél fogva arra hivatott, hogy óvja a teremtés rendjét és továbbajándékozza az életet.

Marton Zsolt püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családbizottságának vezetője beszédében kitért arra, hogy az evangélium (jelentése: örömhír - a szerk.) a legnagyobb jó, amelyből élet fakad. Hangsúlyozta az bibliai tanítás jelentőségét. 

Balog Zoltán, a református egyház zsinatának elnök-püspöke köszöntőjében arra mutatott rá, segíteni, támogatni kell a második és harmadik gyermekek megszületését, majd azt, hogy a családokból közösségek; egyház és nemzet épülhessen. A közösségek megtartó erejére utalva adta áldását a tanácskozás résztvevőire. 

Köves Slomó rabbi úgy fogalmazott: akkor érdemes élnünk, ha van miért továbbajándékoznunk az életet, van mit továbbhagyományoznunk az utánunk következő nemzedékeknek. 

Fotó: Mátrai Dávid

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. szeptember 23. 15:37
Erről a témáról - az anyáknak járjon normális fizetés a gyereknevelésért - itt a mandineren nagyon sokszor írtam. Erre szerintem nagy szükség lenne, mert az erőforrások azok, amik meghatározzák egy kapcsolaton belül a hatalmi viszonyokat. Jelenleg ugyanis azért esett be a születési ráta is, mert a nők pontosan jól tudják azt, hogy ha otthon maradnak, hagyományos háziasszonyként, kiszolgáltatva a férfi hatalmának, abban számukra nincs sok köszönet. Ahhoz, hogy egy nő némi megbecsüléshez tudjon jutni, erőforrásokra van szüksége - ezt úgy éri el, ha tanul és dolgozik, viszont ha ezt teszi, akkor ez visszatartja attól, hogy anya legyen. A dilemmát csak azon a módon lehetne feloldani, ha a társadalom elismerné rendes kereső (és ÉRTÉKTEREMTŐ!) munkatevékenységnek az anyaságot, mert az tényleg az is, valóban az. Ezt részletezem is - ha már lúd, legyen kövér, és legyen tényleg szakmunka, azaz az anyai-szülői-családi feladatokat tanítsák az iskolában, annak minden elképzelhető részletével, a fiatalok ismerjenek gyerekjátékokat, meséket stb, tudjanak kisbabát füröszteni és úgy általában bármit tanuljanak meg, amit csak meg lehet, mert a gyerekvállalás egyik akadálya a felkészületlenség. Ha már előre fejben átélik a fiatalok a gyerekvállalást és -nevelést, akkor sokkal könnyebb amellett dönteni, hogy ezt a valóságban is kipróbálják. És akkor végképp nem lehet azt sem mondani, hogy a semmire kap valaki pénzt, mert az iskolai oktatást be lehet zárni mondjuk egy szakérettségivel, és így "szakképzett anyákat" lehet kibocsátani. Ami azért is jó, mert ha a papírt megkövetelik ehhez, akkor az visszafogja a nagyon korai, tanulás nélküli gyerekvállalást. És ha az anya többet tanult, akkor a gyereknek is jobban tud segíteni az iskolai tanulmányaiban, komolyabban veszi a kötelezettségeit stb, ez mindenképpen jó hatású a következő nemzedékre. Aztán, a következő: ha már munka és munkabér és szakképzettség, akkor ellenőrizni is lehessen (és kelljen) - tehát rendszeres időnként jó volna ellenőrizni is az anyákat - ez azért is jó, mert 1. a családon belüli erőszak, gyerekbántalmazás stb még mindig nagyon könnyen elsikkad, így ez jó eszköz volna arra, hogy a súlyos eseteket időben feltárják és megakasszák 2. a nő nem érzi úgy, hogy csak a párja értékeli. Ha más értékeli, akkor másnak "játszik", másnak felel meg, és nem alakul ki főnök-beosztott viszony a pár tagjai között 3. ha az anya valamiben tanácsra, segítségre, kiigazításra szorul, akkor azt ilyen módon rendszeresen megkaphatja 4. és ha nagyon rossz a helyzet, akkor lehet tanácsolni a kapcsolat megszakítását, el lehet venni a gyereket, be lehet fejezni a pénzfizetést, esetleg valamiféle büntetés-levonás is szóba jöhet. Ez a fenti lehet, hogy ijesztően hangzik, de minden egyéb munkafolyamatból lehet látni, hogy az fog gördülékenyen működni, amit megtanítottak + gyakoroltak + ellenőriztek + jutalmaztak. Ha ebből a négy stabil lábból elveszünk egyet vagy többet, akkor a rendszer máris nem lesz stabil és gördülékeny. A következő, amire még érdemes volna figyelni, hogy a gyerekek felnőnek, tehát nem igényelnek az örökkévalóságig teljes körű anyai felügyeletet. Hogy pontosan mennyi ideig mennyi felügyelet kell hozzájuk, és ezzel mennyi időt és energiát szán rá az anya (ebbe beleszámítva akár a terhesség miatt kibillent életrendet is) - az vita és megegyezés kérdése lehet, úgy saccperkábé 10 éves kor után már elég önállóskodókká válnak a gyerekek, tehát utána már le lehet építeni ezt a rendszert, legalábbis erősen tartalékba tenni. Még így is sokkal bővebb és lazább és ugyanakkor öntudatosabb formája lenne ez a női gyerekvállalásnak, mint a mostani hajszoltság. Azt is meg lehetne szervezni, hogy az anyák fiatalabb korban szüljenek (hiszen sokkal kisebb anyagi nyomás lenne rajtuk) - cserébe erősíteni lehetne a felnőttképzést, mondjuk a 30 éves kor körüli/utáni szakképzést, diplomaszerzést. Mert persze egy idő után tényleg jó az, ha az anyuka kiszabadul otthonról, vissza a társadalomba, nem ragad bele egy szerepbe. A legfontosabb célja ennek az volna, hogy a nők ne érezzék magukat kiszolgáltatottnak, alárendeltnek, elnyomottnak, hanem minél inkább tudják azt, hogy ők nem csak függelékek egy termelő rendszerben, hanem maguk is termelők, az ő "árujuk", amit előállítanak, a gyerek, és ezért ugyanúgy megilleti őket a jutalom, mintha mondjuk bolti pénztárosok vagy fodrászok lennének. Aki bele tud adni erőforrást a kapcsolatba, annak hatalma van, amivel szabadon rendelkezhet, és ez a módszer maximálisan lehetővé tenné az egyenrangúságot, legalábbis nagyon megkönnyítené.
Sulammit
2021. szeptember 23. 12:20
Ferenc pápáról szóló filmben hangzik el egy mondat, annak az újságírónőnek tanácsul, aki nyiltan nem mondja el, hogy mitől szomorú, mitől tanácstalan, de a pápa kitalálja. Azt mondta a nőnek, hogy: "Akkor kérdezd meg magadtól, hogy aki azt kéri tőled, amit kér, szeret-e igazán?" A következő jelenet, hogy a nő közli a szeretőjével aki csak használni akarta, hogy nem vetette el a gyereküket. A férfi dühös és otthagyja. A lényeg, hogy a gyermek életben maradt.
csanaki
2021. szeptember 23. 11:22
Kötelező olvasmány a témában: Fekete Gyula: Véreim, magyar kannibálok Csak akkor van esély a súlyos demográfiai helyzet megfordítására, vagy legalább a lecsúszás jelentős fékezésére, ha az átlagember életében a gyerekek, a család szeretete megelőzi a fogyasztás és kényelem mai prioritását. Különben...
ato boldizsár
2021. szeptember 23. 11:16
HA nem lett volna a trutykómáriás választási csalás 2002-ben és nincs az az elvesztegetett 8 év, most sokkal jobb lenne már a helyzet. De így is sokkal jobb, mint 10 éve volt. Mert pl. a gyermeket vállalni és tisztességesen felnevelni akaróknak van perspektívájuk, minden anyagi támogatást megkapnak. A megélhetési szülőgépeknek meg nem kell családi pótlékot emelni, a probléma tenyésztését meg kell fékezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!