Aki Brüsszelből indul a francia jobboldal élére – Michel Barnier portréja

2021. szeptember 04. 17:25

„Ahol akarat van, ott út is nyílik.” A francia Republikánusok színeiben indulna az elnökjelöltségért Michel Barnier, a Brexit uniós főtárgyalója. Az elmúlt évtizedeket javarészt Brüsszelben töltő, tapasztalt politikus erősen jobbos szólamokkal korlátozni a bevándorlást, sőt még az uniós jog elsőbbségét is. a 3-5 éves bevándorlási moratóriumról szóló javaslatával, de az uniós jog elsőbbségét megkérdőjelező népszavazást is beígért. Portrénk!

2021. szeptember 04. 17:25
null
Leimeiszter Barnabás

Az öblös hangú outsiderek és az establishment-ellenes indulatok korában Michel Barnier meglehetősen anakronisztikus jelenség: politikai színházzal nem, csupán színtelen profizmussal kecsegteti a választókat, a L’Obs egyenesen „anti-Macront” lát benne.

Tapasztalata van elég Barnier-nek, az biztos: öt évtized alatt megfordult a politika minden szintjén, még ha a vezetői csúcspozíciókba ezidáig nem is jutott el. Magát kamaszkora óta meggyőződéses gaullistának vallja (irodája falán máig ott díszeleg a tábornok és Konrad Adenauer kézfogójáról készült fotó), a hetvenes évek elején különböző miniszteri teamekben, illetve a Savoie megyei tanácsban kezdte pályáját. Az olasz-francia határon fekvő Savoie alpesi mindennapjaiból vett metaforák vissza-visszatérnek megnyilatkozásaiban: Franciaországot a hegymászók kötélcsapatához hasonlítja, ahol mindenkire egyenlő mértékben szükség van, 2021. január 1-jén pedig képet tett közzé a Twitteren, amelyen hegymászók haladnak a Mont Blanc csúcsa felé, a sokat sejtető kísérőszöveg pedig így szól:

„Ahol akarat van, ott út is nyílik.”

(Ha mindez nem lenne elég, Barnier-t az a Pierre Mazeaud alkalmazta parlamenti asszisztensként, aki 1978-ban tagja volt a Mount Everestre először feljutó francia hegymászócsapatnak.) 1982-től tizenegy éven át a megyei tanács elnöki tisztét látta el, s nagy szerepe volt abban, hogy Albertville-nek ítélték az 1992-es téli olimpiát.

Időközben 1978-ben Barnier bejutott a Nemzetgyűlésbe is, 27 évével a testület legfiatalabb képviselője volt. 1993-ben Édouard Balladur kormányában környezetvédelmi miniszterré nevezték ki, majd 1995-ben Alain Juppé kabinetjében az európai ügyekkel foglalkozó tárcát kapta meg a szilárdan uniópárti politikus, e minőségében francia részről ő tárgyalta le az amszterdami szerződést. 1997-ben szenátorrá választották, majd 1999 és 2004 között a Romano Prodi által vezetett Európai Bizottságban a régiós politika biztosaként dolgozott.

Barnier eztán Párizs és Brüsszel között ingázva sok poszton megfordult, rövid ideig volt külügy-, majd földművelési miniszter, volt Barroso bizottsági elnök különleges tanácsadója, megválasztották EP-képviselőnek, illetve az Európai Néppárt alelnökének, 2010-ben pedig a belső piacért felelős biztosként tért vissza az Európai Bizottságba.

2014-ben indult a Néppárt jelöltségéért a Bizottság vezetésére, ám a párt belső szavazásán kikapott Jean-Claude Junckertől.

2016-től az unió Brexit-ügyi főtárgyalójaként koronázta meg karrierjét, négyéves ténykedésével a La Manche-csatorna innenső oldalán egyöntetű elismerést vívott ki. Ám egyszer még a Brexit-vezér Nigel Farage-tól is dicséretet kapott, aki arról beszélt, bárcsak alkalmazhatnák őt, sokkal jobb tárgyaló ugyanis, mint a londoni hivatalosságok.

Barnier és Johnson: a francia jobban ismert Nagy-Britanniában, mint otthon

 

Barnier-t higgadt, pragmatikus, maximalista figuraként írják le a lapok, aki mindig ügyel arra, hogy okos emberekkel vegye körül magát. Feladatait nagy körültekintéssel és alapossággal végzi, tárgyalói kompetenciák terén – amint az a Brexit gordiuszi csomójának átvágásában is megmutatkozott – kevesen versenyezhetnek vele.

Jacques Delors óta ő a Brüsszelben legmagasabb polcra feljutott francia: más kérdés, hogy az az államfőknek kijáró tisztelet, amit a Brexit lerendezése okán felsőbb körökben élvez, hazájában nem fordítható le automatikusan széleskörű ismertségre és elismertségre. Mint a Politico szerzője fogalmaz: a sors iróniája, hogy az elmúlt időszakban

Barnier-nek az Egyesült Királyságban többet emlegették a nevét (és nem feltétlenül pozitívan), mint Franciaországban.

Önmagában az nem feltétlenül lenne hibás számítás, hogy a Macron-féle „jupiteri elnökség” után a polgárok szívesen látnának valamilyen fakóbb személyiséget a hatalomban – emlékezzünk, 2012-ben a ripacskodásra hajlamos Nicolas Sarkozy ellenében François Hollande azzal kampányolt, hogy belőle „normális elnök” lesz.

Barnier-t, az érzelemmentes technokratát azonban vajmi kevés karizma lengi körül. Egy volt főiskolai szaktársa úgy véli, az a kép, ami Brüsszelben kialakult Barnier-ről, nem teljesen felel meg valódi személyiségének, igazából nagyon is szeret érintkezni a köznapi emberekkel. Lehet, hogy így van, ám Barnier a mostanra nagyjából kirajzolódott elnökválasztási mezőnynek az egyik legszürkébb tagja.

Moratórium, népszavazás

Legalábbis az lett volna, ha a három-öt évre kiterjedő bevándorlási moratórium javaslatát nem dobja be az állóvízbe – a személyes vonzerő hiányát tőle szokatlan radikalizmussal kompenzálva. Májusban, még elnökválasztási kampánya elindítása előtt hozakodott elő a dologgal egy tévéinterjúban, mondván, igenis van összefüggés a tömeges bevándorlás és a terrorizmus között. Kifejtette: az uniós partnerekkel újra kell tárgyalni a schengeni rendszer működését, meg kell erősíteni a külső határokat, a javasolt moratórium ideje alatt pedig a francia kormányzat vizsgálatnak vethetné alá s adott esetben megváltoztathatná a bevándorlással kapcsolatos eljárásokat.

Barnier felszólalt a családegyesítések gyakorlata ellen is, s kifejtette: Franciaország komoly „társadalmi robbanások” fenyegetik, amint azt a tábornokok „figyelmet érdemlő” nyílt levele is mutatja.

Meglepő javaslatok egy mérsékelt politikustól – jegyezte meg a France 2 interjúkészítője, mire

Barnier úgy reagált: a bevándorlással kapcsolatos problémák nem mérsékeltek.

A migrációs moratórium ötlete egyébként nem új, az előző elnökválasztáson Marine Le Pennek volt hasonló programpontja, s nemrégiben a Republikánusok (LR) elnöke, Christian Jacob is három-hat hónapos bevándorlási stopról beszélt. Az viszont, hogy egy korábbi vezető brüsszeli tisztségviselő, aki 2013-ban még arról beszélt, hogy Franciaország nem barikádozhatja el magát a migrációs hullámokkal szemben, magáévá teszi a javaslatot, több mint figyelemreméltó – vagy ahogyan a mainstream lapokban fogalmaztak a bejelentés után: sokkoló.

Barnier ráadásul olyan ígéretet is tett, hogy megválasztása után rögtön népszavazást ír ki, amelynek alkalmával a franciák letehetnék voksukat egy olyan „alkotmányos pajzs” elfogadása mellett, amely garantálja, hogy a moratórium alatt tett intézkedéseket nem tehetik semmissé az uniós jogi kötelezettségekre hivatkozó francia bíróságok. A volt Brexit-ügyi főtárgyaló tehát az EU-s ortodoxia egyik alapelvét, az európai jognak a nemzeti jogok feletti elsőbbségét kérdőjelezi meg (ezt az elvet egyébként az elmúlt időben a német és lengyel alkotmánybíróságok döntései is kikezdték).

Éric Zemmour: még mindig lebegteti, elindul-e francia elnökjelöltnek (Fotó: Földházi Árpád)

 

Jobboldali riválisok

Nehéz eldönteni, hogy Barnier valóban komolyan gondolja-e keményvonalas szólamait, vagy csupán az egyre inkább jobbra tolodó francia közhangulatot meglovagoló opportunisztikus húzásról van szó. Mindenesetre még messze van attól, hogy fajsúlyos aktornak lehessen őt tekinteni a jócskán kaotikus elnökválasztási küzdelmekben. Miközben a felmérések továbbra is a Macron Le Pen-párbaj második menetét vetítik előre (a második fordulós előrejelzésekben egyébként az elmúlt hónapokban rögzült a nagyjából 55-45 százalékos támogatottsági aránypár),

a jobboldal – mérsékeltebb és radikálisabb része egyaránt – csak úgy forrong a politikai ambícióktól.

A júniusi regionális választások a Le Pen-párt kudarcát hozták, s némi reményt öntöttek az elmúlt években jócskán megtépázott republikánusokba. A korábbi konzervatív nagypárt berkein belül azonban továbbra sem született döntés, mily módon jelöljék ki a „klasszikus jobboldal” jelöltjét: előválasztáson vagy sima pártvezetőségi döntéssel. A helyzetet bonyolítja, hogy a regionális választáson aratott győzelmével lendületet nyert Xavier Bertrand kijelentette: nem vesz részt egy esetleges előválasztáson, mindenképpen indul. Hiába dohognak az LR politikusai Bertrand felelőtlen viselkedése miatt, nem tudták jobb belátásra téríteni Hauts-de-France régió vezetőjét. Az elmúlt hónap fejleménye, hogy a potenciális jelöltként számon tartott Laurent Wauquiez úgy döntött, nem indul, hogy ezzel is hozzájáruljon a tábor egyesítéséhez, s hasonlóan tett egy másik republikánus erősember, Bruno Retailleau is.

Bertrand-on kívül még a jobbközép vezetésére ácsingózik az Île-de-France régió élén álló Valérie Pécresse, La Garenne-Colombes polgármestere, Philippe Juvin, valamint Éric Ciotti nemzetgyűlési képviselő. Denis Payre vállalkozó is jelezte, elindulna az előválasztáson.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Bertrand-t a szavazók 16 százaléka támogatja, ám alig kétszázaléknyi hátránnyal a nyakában liheg Pécresse. Ciotti jelentősen le van szakadva mögöttük, Juvint, Barniert és Payre-t pedig még nem mérték. Christian Jacob, illetve a párt egy másik prominens politikusa, a volt igazságügy-miniszter Rachida Dati szeretnék elkerülni az előválasztást, mivel az szerintük csak a kellemetlen 2016-os precedenst megidéző belharcokhoz vezetne, a szenátus republikánus elnöke viszont kiállt e jelöltválasztási mód mellett. A döntés a szeptember 25-i pártkongresszuson esedékes, addig is a vezetőség előzetes felmérést készíttet a párttagok preferenciáiról, s az is benne van a pakliban, hogy

ha kiugró támogatottságot mérnek valamelyik jelölt esetében, akkor hagyják a jelentős kockázatokat rejtő előválasztási folyamatot  (ez persze az alacsonyabb támogatottságú jelölteknek nincs ínyére).

Eközben a keményebb jobboldal Éric Zemmour elnökválasztási esélyeit latolgatja,

egyre valószínűbbnek tűnik ugyanis, hogy a konzervatív véleményvezér leteszi a tollát, és kipróbálja magát a politikában – erre utal az is, hogy néhány napja közölte: bizonytalan időre visszavonul a Figarótól, ahova heti rendszerességgel írt véleménycikkeket. Sajtóinformációk szerint a hivatalos bejelentésre szeptemberben, nizzai látogatáskor kerülhet sor, kampányának pedig új könyvével, a La France n’a pas dit son dernier mot (Franciaország nem mondta ki az utolsó szót) című opusszal ágyazhat meg.

Nem fogadja a konzervatívoknál osztatlan lelkesedés Zemmour terveit, sokan beszélnék le erről a kalandról, ami a publicista rendkívül megosztó személyisége folytán túlságos győzelmi esélyeket nem kínál, s végső soron a szavazótábor megosztásával a jobboldal sikerét veszélyezteti. Zemmour szerint azonban a regionális választások megmutatták, hogy „Marine Le Pen sohasem nyerhet”, ő pedig nagyon is késztetést arra, hogy egyesítse a jobboldali szavazótáborokat.

 

Nyitókép: Frédéric Scheiber / Hans Lucas via Reuters Connect

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
setti54
2021. szeptember 06. 11:33
Tisztelt Figyelő4322. Az, hogy ki, s melyik párt próbálná véghez vinni komolyabban a reformokat, az egyáltalán nem számít! Az a lényeges, hogy ki és melyik párt lesz a befutó a választások után, azonban engedje meg, hogy közel ott eltöltött 40 év elteltével és némi tapasztalattal azt mondjam, madame Le Pen soha nem lesz államelnöki pozícióban. Nem azért, mert bizonyos problémákra adott válaszai nem megfelelőek, hanem mert az emberek attól félnek, hogy ezek válaszok politikai változásokat, majd pedig polgárháború közeli helyzetet idéznek elő! Ne feledje a hivatalos számok szerint 5,5 millió főként muzulmán arab él Franciaországban, nem hivatalosan már hallottam 7-9 millióról is. Más kérdés az emigráns, engedély nélkül ott tartózkodó menekültek száma. Egyes becslések szerint 2-3 millió olyan menekült él ma az országban, akiről a hatóságok nem tudnak. Tehát minden politikai döntés következménye ezen tömegeknek a jó, vagy a rossz reakciója. Senki nem fogja vállalni a felelősséget egy döntés után, amely lángba boríthatja az országot! Már pedig a helyzet ma robbanásig feszült és ezt figyelembe véve, valóban jobb elkerülni egy összecsapást az arabokkal ! Üdvözlettel.
DoomGuy
2021. szeptember 05. 15:59
Nincs miért örülni egy Weber féle cuckzervatívnak. Migráció stop? Na persze... egy szavát sem hiszem, pont olyan jellemtelen balrazartó görény mint Juncker, Merkel meg a többi magát jobboldalinak hazudó nyugati.
luisbathhelena
2021. szeptember 05. 15:20
A fickó amolyan Dávid Ibolya ak tűnik okosabb kiadásban. De ezekről aztán mindig kiderul h komcsik/Brüsszel embere. Mindegy mit mond a kampányban. Lásd Rutte 4 éve - nem volt nála migriellenesebb helyenként Wilderst előzte.... Aztán
rollotomasi
2021. szeptember 05. 10:07
Karrierjobbos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!