Milyen hatások vezettek el a képregényhez mint formához?
Bár gyerekkoromban szerettem a képregényeket, a kulturális környezetem nem igazán favorizálta ezt a médiumot. Minden és mindenki azt üzente, hogy
kulturális érték az, ami a múzeumok falán lóg, és nem pedig az, ami a képregényes füzetekben látható.
Valahogy nem volt benne a levegőben, hogy egy képregénnyel értéket lehet létrehozni, így aztán kikopott ez a vonal az életemből, és inkább festészettel foglalkoztam. Hozzáteszem, a felnőttesebb, drámai, vagy épp realisztikus képregényekről akkor még semmit se tudtam. Nem is nagyon olvastam felnőttként képregényeket, a gyerekkorral együtt ez az érdeklődés is elmúlt. Viszont
nagyon hiányzott nekem a festészetből az összetettebb gondolatok közlésének lehetősége.
Szerettem sokat írni a képekről, és szerettem képsorozatokat csinálni annak érdekében, hogy jobban megértessem magam. És egyszer csak rájöttem – anélkül, hogy bármiféle eleven kapcsolatom lett volna a médiummal –, hogy valójában képregényt akarok készíteni. Azt gondoltam, a képek sora szövegekkel kombinálva jól megfelelne a közlési vágyamnak. Ez persze csak az elméleti szándék volt, ezután még számos próbálkozás kellett, hogy megismerkedjek a képregénykészítés lehetőségeivel. A képregényes kultúrám egyébként a mai napig is nagyon sovány, jobban szeretek magam kísérletezni.
Emlékszem, először Füst Milán-novellákat próbáltam képregényre adaptálni, ami ugyan nem jött össze, de az volt az első ilyen jellegű nekirugaszkodásom, amiből sokat tanultam.
Azt mondod, hiányzott számodra a festészetből az összetettebb gondolatok közlésének lehetősége. Ez elsőre kissé furcsán hangzik.
A képek szorosan összekapcsolódnak a verbalitással, és általában véve a kulturális környezettel. Ez egészen világossá válik, amikor az írásbeliség előtti korok festményeit, szobrait vizsgáljuk. Egy őskori szoborról sok esetben nehéz – vagy egyenesen lehetetlen – eldönteni, hogy mi jelenik meg rajta – isten, törzsfőnök, esetleg a szobrász szerelmi vágyának tárgya, egy bajnok, meseszereplő, vagy a szomszéd lány az utcából.
Amint elvesznek az írásos dokumentumok, elveszítjük az értelmezés kereteit,