Izraelben meghalt Kasztner Rezső gyilkosa

2021. szeptember 27. 21:32

Izraelben 88 éves korában meghalt Zeév Ekstein, Kasztner Rezső második világháborús zsidó-mentő gyilkosa.

2021. szeptember 27. 21:32
null

Kasztner Rezső a budapesti zsidó mentési bizottság nevében 1944-ben tárgyalásokat folytatott a náci német hatóságokkal, melyeken teherautók, illetve pénz fejében a vidéki zsidók deportálása után a budapesti zsidók megmentését próbálta elérni. Ekstein az ötvenes években egy időben volt a Sin Bet belbiztonsági szolgálat ügynöke, és egy földalatti jobboldali szervezet tagja, amelynek megbízásából 1957-ben háza előtt Tel-Avivban halálosan megsebesítette pisztolyával Kasztner Rezsőt,

aki mintegy két héttel később belehalt sebesülésébe. 

Kasztner Rezső a második világháború után Izraelben telepedett le, ahol a baloldali Mapaj párt tisztviselője lett, és újságíróként dolgozott. Megölése előtt a jeruzsálemi körzeti bíróság határozata azt mondta ki, hogy Kasztner a háború idején együttműködött a nácikkal, és „eladta lelkét az ördögnek”. Lelövése után tíz hónappal az izraeli legfelsőbb bíróság posztumusz felmentette a vádak alól,

de kimondta, hogy a háború után segített több nácinak megmenekülni az igazságszolgáltatás elől.

Kasztner Rezső a háború után több náci érdekében is vállalta a tanúságtételt, miután erre nekik ígéretet tett a vészkorszak idején.

Eksteint és két cinkostársát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a gyilkosságért, de 1963-ban kegyelmi úton kiszabadultak. Zeév Ekstein, 88 éves korában hétfőn hunyt el. A halála előtt azt állította, hogy egy negyedik társuk is volt, akit azonban nem hallgattak ki.

Kasztner Rezsőnek az Adolf Eichmannal, a zsidók Auschwitzba szállításáért felelős tisztviselővel folytatott tárgyalásai eredményeképpen egy vonaton 1684 zsidó elhagyhatta Budapestet, amelynek utasai előbb Bergen-Belsenben egy külön lágerbe, majd két ütemben Svájcba távozhattak fejenként ezer dollárért. A Kasztner-vonaton menekült meg többek között 40 rabbi, köztük az ismert Joel Teitelbaum szatmári haszid főrabbi, Szondi Lipót pszichiáter, Zsolt Béla és Komlós Aladár írók.

Kasztner megítélése a mai napig vitákat vált ki Izraelben,

vannak akik árulónak tekintik, mások az egyik legjelentősebb második világháborús zsidó-mentőnek tartják.

Unokája, Meráv Michaeli, a szociáldemokrata párt jelenlegi elnöknője és közlekedési miniszter sokat tesz neve megtisztításáért.

(MTI)

Nyitókép: Kasztner Rezső. Forrás: Wikipédia.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gèbi
2021. október 01. 20:07
Még mindig mellébeszélsz. (egyébként honnan vetted az 1 milliós számot? mondták neked?) Nem érdekel hogy hányan éltek vagy nem éltek Magyarországon, Esztergomban, kukutyimban vagy a Holdon. Azt állítottad hogy sok százezret meggyilkoltak Auschwitzban. Hol vannak eltemetve, ez a kérdés, erre válaszolj! Vinni akarok virágot a sírjukra. Világos?
Gèbi
2021. szeptember 30. 19:14
"Teljesen elképzelhetetlen, hogy akkor Auschwitzból tovább sem önként mentek, hanem tovább is vitték őket? Tudod, mint a náci filmekben. Őrök, géppisztolyokkal." Csak számodra elképzelhetetlen, ezt azért tedd hozzá. Ugyanis 7500 ember meg maradt a táborban és bevárta a vörös horda érkezését. Őket gondolom, "mint a náci filmekben, őrök, géppisztolyokkal" kényszerítették a maradásra. A 23 000 ember Németországba távozott és ott is meghalhatott, többek között, Drezda, Bréma stb szőnyegbombázásakor. Tudod, a szövetséges háborús bűnösök keze által. Még mindig marad a kérdés, ha nem találták meg a "400 esztergomi" maradványait Auschwitzban, akkor lehet, hogy kámforrá váltak? "Jellinek Lipót utazó és Lőwi Sándor bőrkereskedő az esztergomi, már hazatért zsidók nevében kérelemmel fordult Esztergom Város Polgármesteri Hivatalához, hogy a majd még hazatérő deportáltak részére, családonként 2-2 űrméter tűzifát utaljanak ki" Már kezdheted is a megrendülést a mainstreamban.
LFSN
2021. szeptember 28. 10:52
"egy vonaton 1684 zsidó elhagyhatta Budapestet" Tudna valaki egy listat mutatni(konkret nevekkel, foglalkozasi adatokkal) az 1684 konkret osszetetelerol? Konkretan kik voltak?
nempolitizálok
2021. szeptember 28. 09:15
Zsidó hála.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!