Az USA elvesztette az afgán háborút – amerikai elemző a Mandinernek

Nyitókép: az utolsó amerikai katona, Chris Donahue tábornok elhagyja Afganisztánt augusztus 30-a éjszakáján

Doug Bandow (1957) amerikai politikai elemző, a washingtoni Cato Institute főmunkatársa. A Stanford egyetemen szerzett jogi diplomát, kutatási területe a külpolitikai döntéshozatal és a polgári szabadságjogok. Az 1980-as években Ronald Reagan elnök különleges tanácsadója volt, emellett szerkesztette a libertariánus Inquiry című magazint. Rendszeresen publikál a Fortune és National Interest magazinokban, a Wall Street Journal és a Washington Times napilapokban.

Bandow-t most az afganisztáni fejleményekről kérdeztük.

***

Az afganisztáni háborút Amerika elvesztette?

A hosszú háborút elvesztette. A rövidet nem, az amerikai hadseregnek abban sikerült elérnie eredeti céljait: megbuktatni a tálib kormányt, illetve támadások alá venni az Afganisztánban megbúvó al-Kaida csoportokat. De

Így összességében ez egy elvesztett háború.

Melyik vonatkozásában érzékeny, illetve veszélyes ez a vereség: a katonai, a diplomáciai, a geopolitikai vagy egyéb következményei miatt?

Az Egyesült Államok húsz évet vesztegetett arra, hogy létrehozzon egy olyan afgán kormányzatot, amelyet az afgán nép végül nem fogadott el. Ez pedig azt mutatja, hogy Amerika elszakadt a realitásoktól Afganisztán megítélésében, nem sikerült tudatosítania magában afganisztáni katonai küldetésének irányait, ahogy azt sem, hogy milyen előzetes feltételeket volna teljesítenie egy győzelem érdekében.

Sokan már a háború megindulásakor egy második Vietnám kialakulásának veszélyére figyelmeztettek. Egyetért elemzőként ezzel a párhuzammal? Illetve, mi volt a két háború közötti lényegi különbség?

Az egyik nagy különbség a két háború között azok volumene. Vietnámban 58 ezer amerikai katona vesztette életét, több százezren sebesültek meg a harcokban, a civil áldozatok száma másfél millióra tehető.

A másik különbség: az amerikai kivonulás után a hátrahagyott vietnámi kormány két évig hatalmon volt még, csak azután állt be változás, hogy az Egyesült Államok beszüntetett minden segélyezést, támogatást; az afgán kormányzat azonban már azelőtt összeomlott, hogy az utolsó amerikai katona elhagyta volna Afganisztánt. Ebből a szempontból Afganisztán rosszabb volt.

Doug Bandow

2001-ben az afganisztáni háború kiindulópontja, vagyis a tálib kormányzat – és a területükön megbúvó al-Kaida csoportok – katonai erővel való megtámadása  elkerülhetetlen volt?

Az eredeti terv – a tálibok katonai erővel való megbuktatása – egy értelmezhető hadművelet volt, hiszen a célja az volt, hogy elpusztítsa a 9/11-es terrortámadás mögött álló al-Kaida bázisait, illetve hogy olyan károkat okozzon nekik, hogy utána sokáig ne tudjanak újra amerikai célpontok elleni támadások kidolgozásán ügyködni. Az al-Kaida támogatása miatt a tálibok megbüntetése is logikus lépésnek tűnt. És ezt az amerikai hadsereg meg is tudta csinálni két hónap alatt. A probléma az volt, hogy ezen a ponton az Egyesült Államok ambíciói módosultak:

Ez pedig kudarcba fulladt.

Sok amerikai katona visszaemlékezésében olvasható az, hogy már megérkezésük idején az volt a benyomásuk a terepen Afganisztánról, hogy ez az ország megváltoztathatatlan, ez a háború nem nyerhető meg. Ön szerint miért érezhettek így sokan?

Azért, mert

Mindig is egy decentralizált entitás volt, amelyet falvak, völgyek, törzsek szintjén irányítottak helyi vezetők. Ezek az ön által idézett amerikai katonák valahogy megértették, hogy egy nagyon ősi, nagyon tradicionális és nagyon iszlamista társadalom, amely ösztönösen nem bízik az idegenekben,  a kívülállókban, és ekképp nekik, a kívülről érkező katonáknak lehetetlen lesz ezt a társadalmat átalakítaniuk.

Ezt talán nemcsak a katonák, de a Pentagon vezetői is érzékelték egy idő után. Az amerikai Afganisztán-stratégiában történtek finomhangolások a húsz év alatt. Ön hogyan látja ezeket a módosításokat?

A probléma az volt, hogy a Bush-kormányzat már eredetileg is úgy döntött, hogy a katonai missziót ki fogja terjeszteni. És miután ezt meg is tette, egyik őt követő elnök sem merte ezt a küldetést megváltoztatni, feladni. Mind Barack Obama, mind Donald Trump folytatta a katonai hadműveleteket,

Joe Biden lett az az elnök, aki készen állt arra, hogy kimondja – és ki is kellett mondania –, hogy vége van. Ő kivonta a csapatokat Afganisztánból, a konfliktusnak így vetett véget.

A folyamat során voltak elnöki döntések csapatnövelésről, abban a reményben, hogy meg lehet változtatni a terepen kialakult viszonyokat; és voltak hirtelen ígéretek is a teljes csapatkivonás dátumára vonatkozóan. Kívülállóként ezek hektikus, politikailag motivált döntéseknek tűntek.

Nem, ezek nagy hibák voltak. Obama először kétszer is újabb alakulatokat küldött Afganisztánba, majd úgy döntött, hogy kivonja őket. Trump meg azt ígérte, hogy hazahozza őket, ennek ellenére ő is csapatlétszámot növelt. Ezek az előzmények nehézzé tették a végső döntést a valódi kivonulás levezénylésére. A kormányok sok katonát a halálba küldtek, és nem hozták meg a végső döntést, hogy ne kelljen politikai bírálatok kereszttüzébe kerülniük. Ugyanis régóta nem volt már különösebb értelme Afganisztánban maradni.

Amerikai katonák helyi afgán lakosokat tartanak távol egy merénylet helyszínétől a dél-afganisztáni Kandahárban 2010-ben

Elemzők azt is felróják az amerikai kormányzatnak, hogy Washington úgy kezdett háborút, hogy nem dolgozott ki egy exit stratégiát, de nem volt egy középtávú terve sem arra az esetre, ha egy hirtelen katonai győzelem után kezdenie kell valamit Afganisztánnal. Miért maradt el az előrelátás?

Mert az eredeti terv egy gyors akcióról szólt, ezért csak rövid távra terveztek: megbuktatni a tálib kormányzatot, levadászni az al-Kaida embereit, majd hazamenni. Amikor 2001 októberére ezt a projektet nagyjából végrehajtották, akár távozhattak is volna.

A probléma – ahogy már említettem –, hogy ekkor úgy döntöttek, hogy az országban ennél többet fognak tenni: felállítanak egy kormányt Kabulban. Viszont miután ezt megtették, az egyetlen logikus exit terv már csak az lehetett, hogy a katonák akkor távoznak csak, ha ez a kormány megszilárdul, sikeres lesz. De ahogy láthatjuk: ehhez húsz év sem volt elegendő a kabuli kormánynak.

Ön szerint a tálibokkal való egyezségkötés a Trump-kormányzat részéről egy hiba volt, vagy inkább egy szükségszerűség?

Azt hiszem, hogy egy szükségszerűség. Abban az értelemben, hogy ez a megállapodás minden jel szerint nem egy klasszikus, komoly békeegyezmény volt, hanem egy okmány, amely megkönnyítette a katonák távozását.

Ezért tárgyalásokat kezdeményezett. Ebben ki tudott csikarni néhány feltételt, amely kötelezi a tálibokat, de nem ez volt a fő cél, inkább a távozás megkönnyítése.

Vagyis ez az egyezmény igazából egy menekülési útvonal volt egy megnyerhetetlen háborúból?

Igen, én így látom. Régóta úgy értékelték már a bennfentesek, hogy ezt a háborút nem lehet megnyerni. Ahogy nemrég a Washington Post egyik cikke felfedte, az amerikai hadsereg több tábornoka és több politikus is hosszú ideig hazudozott a kongresszusnak és az amerikai embereknek, hitegetve őket a katonai misszió sikereivel, miközben

Miért tették ezt?

Mert nem ők akartak lenni az az elnök, az a katonai vezető, az a kormányzati tisztségviselő, akinek be kell ismernie, hogy Amerika elvesztette ezt a háborút. Mindenki húzta az időt, hogy a felelősség az utódra, a következő elnökre, katonai vezetőre, kormányzati tisztségviselőre háruljon.

Joe Biden amerikai elnök augusztus 26-án sajtótájékoztatón számol be a kabuli kettős terrortámadásról a washingtoni Fehér Házban

Joe Biden lett az utolsó láncszem, ő meg is lépte ezt. De a csapatkivonásról szóló döntését, annak időzítését és lebonyolítását sokan élesen bírálták. Milyen más stratégia lehetett volna ennél szerencsésebb a már kialakult helyzetben?

Biden elnök tudta, hogy ki fogja vonni a csapatokat, hiszen már a korábbi csapatnöveléseket is ellenezte, alelnökként nem támogatta főnöke, Obama elnök döntését. Ő már korábban úgy érezte, hogy ez egy megnyerhetetlen háború, így ő készen állt ezt a döntést meghozni és annak a következményeit vállalni.

Véget vetni ennek a háborúnak, és haladni tovább.

Látjuk, mi történt ezt követően. Ebben a helyzetben Amerikának milyen katonai, diplomáciai eszközei maradtak arra, hogy nyomást tudjon helyezni a tálibokra, ha azok nem teljesítenék az emberi jogok, a kormányzás vagy egyéb dolgokban vállalt kötelezettségeiket?

Az Egyesült Államok nem fog katonai eszközöket használni, ha a tálibok az ön által felsorolt területeken megszegik az ígéreteiket.

ha potenciálisan fenyegetést jelentő terrorista csoportok likvidálását látja elkerülhetetlennek. Inkább várhatóan diplomáciai módszerekkel fog büntetni: a tálib kormány el nem ismerésével, a segélyezés leállításával, a pénzügyi tranzakciók és az afgán kincstár kintlevőségeinek befagyasztásával. Gazdasági szankciók is szóba jöhetnek majd, hogy a tálibokat az ígéreteik betartására, egy felelős magatartás tanúsítására kényszerítsék.

„A csapatkivonás lezárja azon katonai műveleteink időszakát, amikor azok célja más országok berendezkedésének átalakítása volt” – Joe Biden írta ezt twitter-üzenetében a kivonuláskor. Ez konkrétan azt jelenti, hogy Amerika befejezi a demokrácia-exportot, ez már nem külpolitikai prioritás?

Ez a bejegyzés azt sejteti, hogy az Egyesült Államok befejezi azokat a kísérleteket, amelyek katonai eszközök segítségével próbálta az amerikai demokrácia-felfogást exportálni. Amerika mindig a demokrácia szószólója volt a világban, de ez a bejelentés arra utal, hogy

Nyitókép: Joe Biden amerikai elnök az afganisztáni helyzetről tartott sajtóértekezletéről távozik a washingtoni Fehér Ház Roosevelt-terméből augusztus 24-én.

Portréfotó: Cato Institute, MTI