Újabb robbanás Kabulban: tizenkettőre nőtt az elhunyt amerikai katonák száma

2021. augusztus 26. 22:21

Újabb robbanás rázta meg Kabult csütörtök este, egy magas rangú amerikai katonai vezető pedig bejelentette, hogy az előző két merényletben tizenkét amerikai katona halt meg. Guterres összehívta az ENSZ BT-t.

2021. augusztus 26. 22:21
null

Kenneth McKenzie tábornok, az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának (Centcom) vezetője megerősítette, hogy két öngyilkos merénylő követte el a csütörtök délutáni két merényletet, s mindketten az Iszlám Állam terrorszervezethez tartoznak. Elmondta: az életüket vesztett katonák mellett további tizenöt katona megsebesült.    

McKenzie ellenlépésekkel fenyegette meg a merényletek elkövetőit. Mint fogalmazott: megtorolják az Iszlám Államon. Hozzáfűzte: az amerikai hadvezetés számít újabb támadásokra.    

A tábornok jelezte, hogy az amerikai erők folytatják az emberek kimenekítését. Mint fogalmazott, az Egyesült Államoknak van elegendő katonai ereje, hogy megvédhesse a helyszínen tartózkodó katonáit. Most az a cél, hogy ne történjék újabb merénylet – fűzte hozzá. Csütörtök este az Iszlám Állam nevű terrorszervezet közleményben tudatta, hogy harcosai követték el a véres támadásokat, ahol az áldozatok száma 72-re növekedett csütörtök estére. António Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtök este összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) az afganisztáni helyzet megvitatására. Guterres erről levélben értesítette a BT állandó tagjait. A tanácskozást hétfőn tartják.

(MTI)

Fotó: Haroon Sabawoon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KinderMike
2021. augusztus 27. 09:44
Amint a példa is mutatja NINCS elegendő katonai ereje, hogy megvédhesse a helyszínen tartózkodó katonáit...
pumuklik
2021. augusztus 27. 09:06
"Guterres összehívta az ENSZ BT-t." Sóhivatal! Ha mástól nem, ettől összefossák magukat az iszlám államban!
pumuklik
2021. augusztus 27. 09:06
"Guterres összehívta az ENSZ BT-t." Sóhivatal! Ha mástól nem, ettől összefossák magukat az iszlám államban!
silenceCZ
2021. augusztus 27. 08:35
így megy ez, mikor Harácsonyt juttatják a Fehér Házba...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!