Oszama bin Laden arra számított, hogy Biden elnöksége válságba sodorja Amerikát

2021. augusztus 22. 17:02

Az Al-Kaida egykori vezére kifejezetten kérte embereit, hogy ne lőjék le Joe Biden akkori alelnök repülőgépét.

2021. augusztus 22. 17:02
null

Egy amerikai sajtóban előkerült levél szerint Oszama bin Laden, az Al-Kaida korábbi vezetője arra utasítja terrorhálózatának tagjait, hogy ne öljék meg Joe Biden akkori alelnököt, helyette inkább Barack Obama elnököt vegyék célba, akinek halála esetén az új elnök, Joe Biden, krízisbe vezetheti Amerikát – írta meg a New York Post cikkére hivatkozva a portfolio.hu.

A lap szerint bin Laden levelezését azután szerezte meg az amerikai hírszerzés, hogy 2011 májusában megölték Pakisztánban egy különleges műveleti egység bevetésével.

Oszama bin Laden szerint Biden teljesen felkészületlen az elnökségre

A levelek nagy része nyilvánosan elérhető a West Point katonai akadémia terrorellenes központjának archívumában. Az egyik 2010-es írásban

Oszama bin Laden instrukciókat ad terrorista-hálózatának az amerikai vezetők likvidálására.

A levélben Oszama bin Laden arra utasítja embereit, hogy hozzanak létre két olyan csoportot, amelyek kifigyelik és „célba veszik” azokat a repülőket, melyeken Barack Obama, az Egyesült Államok akkori elnöke Afganisztánba látogathat, illetve azokat a gépeket is, melyeket David Petraeus, a CIA vezetője használhat. Emellett

kifejezetten kérte embereit, hogy ne lőjék le Joe Biden akkori alelnök repülőgépét.

Azért kell ezekre a gépekre koncentrálni, mert Obama a hitetlenség vezetője és a megölése után automatikusan Joe Biden lesz az elnök. Biden teljesen felkészületlen az elnökségre, ez pedig krízisbe sodorja az Egyesült Államokat – idéz a lap Oszama bin Laden írásából.

Nyitókép: MTI/EPA/Haled el-Fiki

 

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. augusztus 23. 05:33
Sokaknál elfelejtődött, hogy Bin Laden az amerikaiak embere volt a szovjet intervenció idején. Ők képezték ki, fegyverezték fel őt és talibánjait. Csak amikor az egyik megszálló helyett jött a másik az USA, akkor fordultak egymás ellen.
Rugo
2021. augusztus 22. 22:45
Ha Bin Laden tudta, a többi terrorista vezető is tudta. Így nagyon is elképzelhető, hogy felkészültek az egész menekültáradata. Akkor fél év múlva Európában nagy tűzijáték lesz.
I am being lied to
2021. augusztus 22. 20:32
A főterrorista nyilvánosan elérhető levelei a Terrorelhárító Központ honlapján... Majd jön az Esti mese második része is.
szóda
2021. augusztus 22. 19:32
Egész jó meglátásai voltak Oszamának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!