Juhász Péter állítása szerint egy informátor elmondta neki, hogyan működik a Pegasus

2021. augusztus 06. 07:43

Az informátor szerint a Pegasus nem egy termék, hanem egy szolgáltatás, így a megfigyelés minden esetben Izraelben történik.

2021. augusztus 06. 07:43
null

Juhász Péterhez bejelentkezett egy személy, aki állítása szerint felhasználói oldalról ismeri a Pegasust, és olyan információkat árult el a kémszoftverről, amelyek eddig még nem jelentek meg a médiában – erről az Együtt korábbi politikusa a csütörtök esti videójában számolt be a YouTube-csatornáján. Juhász azt mondta, nem tudta leellenőrizni az informátorát, viszont tucatnyi levélváltás után megbizonyosodott róla, hogy az általa közöltek „egybevágnak azokkal az információkkal, amelyek eddig már megjelentek a médiában” – írta meg a Magyar Narancs.

Forrásától úgy értesült, hogy amennyiben egy ország valamelyik állami szerve használni szeretné a Pegasust – amellyel újságírókat, közéleti személyiségeket figyeltek meg Magyarországon –, akkor vagy az izreali külügyminisztériumon, vagy egy miniszteri találkozón keresztül kell jeleznie ezen szándékát. Az igényét ezt követően továbbítják egy erre szakosodott bizottságnak, amely megvizsgálja a kérelmét. Ha ők ezt jóváhagyják, akkor a mindenkori izraeli miniszterelnökhöz kerül a döntés joga.

A megfigyelés Izraelben történik

Juhász szerint fontos hangsúlyozni, hogy a Pegasus nem egy termék, hanem egy szolgáltatás, így a megfigyelés minden esetben Izraelben történik, az adatokat onnan szolgáltatják tovább a megrendelőnek. 

Juhász szerint ha Magyarország valamelyik állami szerve kérte a Pegasus használatát, akkor Benjamin Netanjahu enedélyezte ezt. Juhász informátora szerint a miniszterelnöki jóváhagyást követően az adott állami szervezet készít egy telefonlistát azokról a személyekről, akikről információt szeretne gyűjteni, amit pedig –mivel a szoftvert elvileg kifejezetten csak terrorelhárításra lehetne használni – a Pegasus fejlesztője, az NSO összevet a saját adatbázisával: ha megegyezéseket találnak, akkor onnantól kezdve az akció legitim.

Ez viszont Juhász szerint kizárja azt, hogy csak polgármesterek, újságírók, üzletemberek számát adta le a magyar kormányzati szerv, ha megrendelte a Pegasus használatát, szerinte bizonyosan „megfűszerezték” olyan személyek adataival a listát, akikre az izraeli titkosszolgálat is ugrik. 

Nyitókép: Jaap Arriens / NurPhoto / AFP. Illusztráció.

 

 

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2021. augusztus 06. 19:38
Feri is úgy magyarázta a neten, mint akinek van.
antioxi
2021. augusztus 06. 13:41
Nem tartom kizártnak, hogy a füttyösnek jók az információi. Majd meglátjuk a végén.
SwordFish
2021. augusztus 06. 12:45
Szóval Juhász Petike robbanttotta ki a Pegazus álbotrányt? Kellett már neki a pénz nagyon. A moslékellenzék akcióba lépett... és szarba lépett. Sokadszor.
Bandi0723
2021. augusztus 06. 11:49
Semmi konkrétum csak köd szurkálás, ha jól értem. Ezt a lufit meddig fújják még?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!