Pont-ellenpont Aldous Huxley-tól, mert zseniális mű, zseniális jellemrajzokkal és zseniális humorral.
A Fikusz és az Antikrisztus George Orwelltől, afféle regényes szociográfia a szerzőnek abból a korai korszakából, amikor még a világ megváltása helyett pusztán csak jól akart írni, és ekkor még nagyon sikerült is neki (az Állatfarm és az 1984 a benne rejlő rendszerlogika-leleplezések miatt remekmű, de meg sem közelítik szerintem ezt a kötetet).
Kertész Imrétől Az angol lobogó, mert minden szélhámossága ellenére van benne néhány elképesztően eltalált jelzős szerkezet.
Milan Kunderától lényegében bármi, de leginkább A tréfa és A lét elviselhetetlen könnyűsége, a történetszövés, a kor figuráinak és a mindent összemocskoló rendszer vénülő vasmarkának tűpontos, kissé patologikus leírása mellett elsősorban a Nagy Menetelés lényeglátó allegóriája miatt.
Efrajim Kishon 111 humoreszkje - csak hogy ne Örkényt írjak, de van olyan jó, némi közel-keleties bájjal, rengeteg önreflexióval, az ember és az emberi kérdéseinek feszegetésével.