Hrabal, Bodor, Houellebecq... következnek Greczula Levente László kedvenc könyvei a Mandiner új sorozatában!
A Mandiner hetilap most következő, századik lapszáma alkalmából különleges tartalmakkal készülünk az olvasók számára. A napokban szerzőink ajánlják tíz kedvenc könyvüket olvasóinknak – szívből ajánljuk, böngésszék, kommentálják, csevegjünk róluk, s várjuk olvasóink könyves listáit is!
Az összes könyvajánló ezen a linken keresztül érhető el (a napokban sorra érkeznek majd az újabb listák).
***
GRECZULA LEVENTE LÁSZLÓ
Szerhij Zsadan: Depeche Mode
Sokszor olvastam, és Németországba is elkísért. El kellett vinnem, ez egyértelmű: ez a könyv Kelet-Európa, a kelet-euróapiság maga, csak nem elégikus, sőt, kifejezetten humoros. Ráadásul az egyébként kiváló magyar változat tizenegyedik oldalán van egy létfontosságú megfejtés a Szovjetunió emlékezetéről, amit, úgy látom, senki sem olvasott Nyugaton.
Bodor Ádám: Sinistra körzet és Verhovina madarai
Ezt a két könyvet is többször olvastam, és úgy veszem észre, hogy olvasásról olvasásra egyre nagyszerűbbek. Azt hiszem, akkor értek számomra véglegesen össze a valósággal, amikor Stájerlakanina felé vonatoztam a bezárásra ítélt, később megmenekült hegyivasúton. Valahogy vártam, hogy kilépjenek az alakok a fák közül, de persze az sem kizárt, hogy az alakok mi magunk vagyunk.
F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
A világ legjobb pszichothrillere. Mint minden rendes gimnazista, én is hőn utáltam a kötelező olvasmányokat – ez a könyv volt az, amelyik megmentette végül a műfaj becsületét. Csak ne lenne ennyire átérezhető.
Bohumil Hrabal: Túlságosan zajos magány
Ez egy kicsit más, mint a legtöbb Hrabal-írás, amit olvastam, de talán éppen ezért kedvelem annyira. Vagy az is lehet, hogy az élethelyzet miatt, amiben olvastam.
Michel Houellebecq: Szerotonin
Ezt a fickót sokan utálják, és meg tudom érteni, bár én egyébként kedvelem. A Szerotonin szerintem mesteri, talán ezek a legsötétebb mélységek, amikbe az író eddig leereszkedett. Csak ne lenne ennyire átérezhető.
Gabriel Gracía Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
Nem a világ legjobb könyve – Németországba azért elvittem –, és éppen nagyon-nagyon szerelmes voltam, amikor olvastam, és akkor úgy voltam vele, hogy de jó, hogy ennyire átérezhető. Megkérdőjelezhetetlen helye van ezen a listán.
Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája
Ez egy novelláskötet, és mint olyan, persze nem mindegyik írást tenném fel belőle a legkedvesebb novelláim toplistájára. De van néhány, ami miatt egyértelműen a kedvenceim közé sorolom ezt a könyvet: kegyetlenek, mocskosak, nincs happy end. Csak ne lennének ennyire átérezhetők.
Nicolo Machiavelli: A fejedelem
Nem tudom, létezik-e ennél nagyobb hatású, politikáról és hatalomról szóló könyv a világon, szerintem nem. Amellett, hogy emlékeim szerint a magyarérettségin is megmentette az életemet, megértetett velem néhány nagyon fontos dolgot a hatalommal kapcsolatban.
Marjane Satrapi: Gyerekkorom Iránban
Ez egy képregény, amit valaki vagy szeret, vagy nem. Az én életemből korábban megelőzően teljesen kimaradt ez a műfaj, úgyhogy mindenképpen erős kezdés volt, de nem baj: ennél jobb könyvet még nem olvastam Iránról, de igazság szerint kamaszlányokról sem.
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
Az aztékok emberáldozatra épülő vallását a hódító spanyolok és a katolikus egyház a Sátán legintézményesültebb kultuszának tartotta.
Kemény nem ontja a könyveket, ami különösen rokonszenves a mai világban.
A közel négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált kötet nem csak a Liget páratlanul gazdag, több mint két évszázados múltját mutatja be történeti hűséggel, a jelen, azaz a Liget Budapest Projekt fejlesztései is kiemelt szerepet kapnak.
Didier Reynders-szel még 2021-ben készített interjút a Mandiner. Amikor a korrupcióról kérdeztük, a biztos felállt az asztaltól, és elviharzott.
Orbán egyelőre nem mondhatja ki, hogy Csurkának mindenben igaza volt, de a Mandiner már kimondhatja, és a Magyar Nemzet is.
Nem egyszerű a vágóhídra küldeni embereket – erről beszélt Artem, a toborzótiszt a The Telegraph című lapnak, aki pontosan tudja, mennyire gyűlölik az emberek.
A 22 éves, kezdő újságíró cikke az író halála miatt nem került nyomtatásba.
