Százezer eurót is nyerhet, aki Lettországban oltakozik

2021. július 05. 22:03

Lettországban lottónyereményekkel bíztatják az embereket oltásra.

2021. július 05. 22:03
null

Lettországban lottósorsolást tartanak 100-tól 100 ezer euróig terjedő pénznyereményekkel, hogy ezzel bíztassák az embereket a koronavírus elleni oltás felvételére – közölte Daniels Pavluts lett egészségügyi miniszter hétfőn. A sorsolást augusztusban indítják.

Mint mondta, a hetente megrendezendő sorsolásokon kisebb, míg a havonta rendezetteken nagyobb díjak kerülnek szétosztásra. Hozzátette, hogy a fődíj akár 100 ezer euró (35 millió forint) lehet.    

A lett tárcavezető elmondta, hogy a sorsoláson azok vehetnek részt, akik a sorsolást megelőző fél évben beoltatták magukat.    

Krisjanis Karins lett miniszterelnök arról számolt be, hogy a rigai vezetés még fontolgatja a védőoltások kötelezővé tételét bizonyos foglalkozási csoportok számára, bár konkrétumokat nem említett ezzel kapcsolatban. Az oktatásügyi miniszter ugyanakkor felvetette, hogy a tanárok is felkerülhetnének erre a lajstromra. Az 1,9 millió lakosú balti államban a járvány kitörése óta meghaladja a 137 653-at az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 2528-an elhunytak a kórban. Az oltási kampány december 28-án indult, de eddig a felnőtt lakosság mindössze 32,17 százaléka kapta meg a koronavírus elleni valamelyik vakcina legalább első adagját, míg 30,25 százalékuk a másodikat is.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Weltumsegler Jonatán
2021. július 07. 09:43
Prolik és egyéb intelligenciát nélkülöző honfiak figyelem! Irány Lettország! Ha a józan gondolkodást nélkülözitek is, csábítson a nagy nyeremény. Az élet nem értékes, de a pénz igen.
Kopa
2021. július 06. 11:08
Monhatták volna azt is, hogy kirúglak az állásodból, ha nem oltatod be magad.
békalepcse
2021. július 06. 09:26
Ot sem rohangálnak eszeveszetten oltásért... Gondolom az itteni kommentkommandó szerint az mind hülye és gyilkos, me'nemóttatja magát...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!