Tóth Bertalan: Nem haragszom Gyurcsány Ferencre

2021. július 01. 11:57

Az MSZP elnöke is megszólalt Molnár Gyula és Szakács László kizárásáról, egyúttal az előválasztásról is részletesen beszélt.

2021. július 01. 11:57
null

Gátat kellett vetni annak a folyamatnak, hogy egyesek nem az MSZP előválasztási stratégiáját tartották a legfontosabbnak, hanem a saját ambícióikat, ami ráadásul találkozott a DK ajánlatával – írja a 24.hu Tóth Bertalan társelnök csütörtöki sajtóbeszélgetésére hivatkozva. Az MSZP társelnöke így magyarázta, hogy a szocialista párt az utóbbi napokban miért zárta ki korábbi elnökét és elnökhelyettesét is, egyben két országgyűlési képviselőjét.

Molnár Gyula kizárását hivatalosan azzal indokolták, hogy „súlyosan megsértette az MSZP integritását és a kongresszus által elfogadott stratégiáját”, amikor jó nyerési esélye ellenére a DK támogatásával vállalta csak az előválasztási megmérettetést a XXII. kerületben, és elfogadta, hogy győzelme esetén a Demokratikus Koalíció frakciójába ül be 2022-ben. Hasonló okokból zárták ki a baranyai 2-es választókerületben induló Szakács Lászlót is.

Tóth szerint ezekben az ügyekben nem lehetett engedékeny a párt, nem mondhatták azt, hogy „tudjuk, továbbra is rendes szocik vagytok”, hanem határozott döntést kellett hoznia az elnökségnek.

Mi abban hiszünk, hogy az ellenzék Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségével tudja leváltani a kormányt, és ebbe nem fér bele a versenytárs támogatása. Ez szerintünk veszélyezteti a kormányváltást.”

A társelnök szerint az ellenzék támogatóinak érthető igénye az, hogy félre kell tenni a pártérdekeket, és csak arra szabad koncentrálni, hogy leváltsák Orbán Viktort, ugyanakkor „egy ilyen széles együttműködésnél mégis csak vannak pártérdekek”. Tóth szerint az MSZP meggyőződése, hogy a kormányváltás akkor történhet meg, ha az előválasztást követően Karácsony Gergely főpolgármester lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, mert ő a legerősebb kihívója Orbánnak. Az MSZP-nek ezért az a feladata, hogy a szövetségesi politikájával mindezt biztosítsa.

Nem haragszom Gyurcsány Ferencre vagy Jakab Péterre, érthető, hogy nekik nem az a stratégiai céljuk, mint az MSZP-nek”

– hangoztatta Tóth.

Tóth a Momentumról annyit mondott, hogy Fekete-Győr Andrásék velük kötötték a legtöbb körzetre kiterjedő megállapodást. A pártból kizárt Szakács László esetében például korábban a Momentummal is volt egy megállapodásuk, amiért az MSZP „más helyen fizetett”, „más jelölt kárára”.

Mi hittünk abban, hogy Szakács és Molnár Gyula is meg tudja verni a DK jelöltjét, de ők nem így gondolták

– mondta.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. július 02. 13:37
"..Tóth Bertalan: Nem haragszom Gyurcsány Ferencre.." No, ez is azt mutatja, mennyire gyengeelméjű vagy tótberci. Csináld csak csináld kisöreg! Magad-magatok alatt fűrészeled a fát...frankón.
nyugalom
2021. július 01. 19:35
Mar dobrevet ölelgeti!
Búvár Kund
2021. július 01. 19:16
Kell neki az a 2-3 listás hely, ami bebiztosítja a lóvét még 4 évre...
Ma is bukik a Zorbán...
2021. július 01. 19:03
Nem is merészelhetsz haragudni Gyurcsány elvtársra, ha nem akarsz a süllyesztőbe kerülni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!