Kovács Gergő interjúja a Mandiner különszámában.
Nézzük rögtön a történtek fonákját: beszélhetünk egyáltalán előnyökről, pozitívumokról is a hódoltság kapcsán?
Sudár Balázs: Ha a magyar történelem folyamatát nézzük, akkor ez borzalmas korszak volt, erről fölösleges vitát nyitni. Másfelől a kor embereinek nem sok választásuk volt, ilyen körülmények között kellett boldogulniuk, és bizonyára megtalálták a maguk örömeit. Ami innen nézve rettenetes és abnormális, az nekik az alap volt, ahhoz viszonyítottak. Egyéni szinten valószínűleg nem érezték magukat sokkal rosszabbul, mint mi. Egyébként a hódítók élete sem volt fenékig tejfel. A hódoltság időszaka rengeteg változást hozott, ilyet is, olyat is. Az Alföld és a Dél-Dunántúl egy hatalmas birodalom része lett, amelynek határai Tunéziától Irakig, Arábiától Budáig értek, és ennek voltak előnyei mondjuk gazdaságilag vagy kulturálisan. Az ottaniak egy hatalmas hálózatba, egy másik magaskultúrába kapcsolódtak bele, amelynek a nyomai megjelentek a hódoltságban is, persze ebből a helyi magyarok nem túl sok jót láttak.
Ami innen nézve rettenetes és abnormális, az nekik az alap volt”
Rosszabb volt tehát az általános életminőség, mint a korszak előtt vagy után?
S. B.: Rosszabb. És elsősorban azért rosszabb, mert megszűnt a közbiztonság: nem lehetett tervezni, hullámzott a határ, bizonytalanok voltak az adók, összeomlott a közrend. Semmi nem garantálta, hogy ha elindulsz valahova, akkor oda is érsz. Ráadásul az új helyzet szétszabdalta a Kárpát-medence gazdasági egységét. Kulturális szempontból nem volt ennyire szörnyű a helyzet: a magyarok tartották egymással a kapcsolatot, és itt nem csupán a nemesekről beszélünk, hanem az egész társadalomról. Azonban a háborús állapotok miatt a kultúrára fordítható pénz várbástyára és fegyverekre ment el. Így is születtek nagyszerű kulturális teljesítmények, de sosem szabad elfelejteni, hogy mi születhetett volna, ha nincs a török hódoltság.
Papp Adrienn: Igen, annyiban változott meg az emberek élete, hogy állandósult a fenyegetettségérzés. A falvaknál és mezővárosoknál a tárgyi anyagban mindez nem igazán látszik: nagyjából ugyanazt a folyamatos fejlődést látjuk, amelyet a hódoltságon kívül, ebben a tekintetben egységes maradt az ország. Az erődökön kívül élő magyar lakosság tagjai folyamatosan kommunikáltak egymással, a kereskedelmi kapcsolatok is megmaradtak, az állatokat sem Isztambulba, hanem nyugat felé hajtották. Ami markánsan jelenik meg a régészeti leletek alapján, az a kávé és a pipa: ezeket az oszmánok hozták be.