Magyar Péter nem tud kihez fordulni: legnagyobb támogatóit utasítják el szavazói

A Tisza elnökének támogatóit míg a saját szavazóik sem kedvelik.

Oli London brit influenszer most esett át egy 18 műtétből álló, 150 ezer dolláros plasztikai sebészeti beavatkozás-sorozaton, melynek következtében a BTS koreai popcsapat frontemberévé vált, akinek nevét is felvette.

A férfi a dél-koreai popcsapat, a BTS nagy rajongója, ezért új külsejét a fiúbanda egyik énekesének, Jiminnek a megjelenéséhez igazíttatta. Sőt, nevét is Jiminre változtatta az erősebb azonosulás érdekében.

A férfi tranzícióját kifejezetten a Pride hónapjához igazította, mert szerinte a „transzfajúsághoz” is coming out szükséges, mivel éveken át élt egy rossz testben ő is, míg végre megtalálta koreai identitását. Az operációk során főleg a szemét műtötték át ezúttal. Oli London már élt Dél-Koreában és beszéli a nyelvet is.
„Igen, koreaiként azonosítom magam. Igen, nem bináris nemű vagyok. Igen, úgy nézek ki, mint Jimin. De ezek közül egyik sem adhat elég okot arra, hogy kivessen magában a társadalom, hogy az emberi mivoltomtól megfosszon, és megszégyenítsen azért, aki vagyok, egy nem bináris koreai” – fogalmazott.