Másfél millió forintos jutalmat kapott Újbuda jegyzője, Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna nem sokkal azután, hogy 2019 őszén megalakult az önkormányzat új, baloldali vezetésű képviselő-testülete, számol be az Adatradar. A polgármesteri hivatal – a még a fideszes vezetés által kinevezett – vezetője a választási munkájáért kapta az összeget. Érdekes, hogy
a jegyző megtarthatta az állását a DK-s polgármester, László Imre mellett,
hiszen ez bizalmi állásnak számít, de az is meglepő, hogy milyen jogcímen premizálták, hiszen az alapfeladataihoz tartozik, hogy a helyi választási iroda vezetőjeként felügyelje a választások lebonyolítását.
Alapfeladatok ellátásáért fizettek
Dr. Szentandrási-Sárkány Tamás aljegyző szintén jól járt, ő is maradhatott a posztján, egy osztályvezetővel közösen pedig 2,1 millió forintos bónuszt kapott – a hivatalos indoklás szerint a „2019. évi Polgármesteri átadás lebonyolításához kapcsolódó többletfeladat” miatt. Az Adatradar megjegyzi, ezek is alapfeladatoknak számítanak.