Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Ahogy az várható volt, a DK Dobrev Klárát indítja kormányfőjelöltként. A párt vasárnap jelentette be Dobrev jelölését.

A Demokratikus Koalíció a várakozásoknak megfelelően Dobrev Klárát indítja ellenzéki miniszterelnök-jelöltként. A bejelentést a párt egy online rendezvényen tette meg vasárnap délután.
A rendezvény kisvideóiban rögzítették, hogy a „kevesek Magyarországán” a nyugdíjasok nehéz körülmények között élnek, a pedagógusok alulfizetettek, a Fidesz pedig tönkretette az agráriumot és az egészségügyet.

Dobrev kijelentette, hogy: „Készen állok, hogy a DK, a Momentum, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP támogatásával új európai köztársasági korszak köszöntsön Magyarországra.”
Kifejtette továbbá, hogy „történelmi árulásnak” tartja a Kínához és Oroszországhoz közeledést, és a hitet és az erőt szeretné visszaadni Magyarországnak. Hozzátette, hogy közös ellenzéki programot fog képviselni, amelynek pontjairól az ellenzéki összefogás fog megállapodni, de az biztos, hogy a futball nem lesz benne. Az előválasztás céljairól úgy vélekedett, hogy itt meg kell tanulnia az ellenzéki pártoknak együtt mozogniuk, és beállniuk a legesélyesebb jelölt mögé.
Dobrev Klára mellett eddig a momentumos Fekete-Győr András és a jobbikos Jakab Péter indulása vehető fixre az ellenzéki előválasztáson, amelynek célja, hogy mind a 106 helyen egy jelöltet indítsanak.