Paár Ádám írása
Az 1848-49-es szabadságharc idején a korabeli magyar orvostársadalom színe-java szolgált a magyar honvédség egészségügyében orvosként, főorvosként vagy éppen kórházigazgatóként: a szemész és sebész Stáhly Ignác, a belgyógyász Korányi Frigyes (aki a márciusi ifjak közé tartozott), a sebész Markusovszky Lajos és Balassa János, és, végül, de nem utolsósorban, Lumniczer Sándor, aki 1849 júniusában a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának a vezetője lett. Lumniczer nevét ma jórészt egy orvosi műszerről, a Lumniczer fogóról ismerjük. De
Lumniczer a magyar egészségügy megteremtői közé tartozott,
és emellett fontos szerepe volt a honvédsereg tábori egészségügyi szolgálatának kialakításában. Nemcsak közvetlen munkatársa, hanem barátja volt Görgei Artúrnak. Az 1821. március 29-én született Lumniczer Sándorra emlékezünk.
*
A véletlen furcsa emberi és szakmai viszonyokat eredményez. A II. József által 1784-ben Pestre költöztetett egyetem (a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem) jogi karán egyszerre végzett két kisnemes ifjú, akik az ország két eltérő vidékéről származtak: egyik Zala megyéből, a Dunántúlról, a másik a kurucos hagyományú Északkelet-Magyarországról, Zemplénből. Az előbbit Deák Ferencnek, a másikat Kossuth Lajosnak hívták. A közös jogászi tanulmány egy férfibarátság kezdete lett, amely, sajnos, zátonyra futott a politikán: a kiegyezés eltávolította őket egymástól. Húsz évvel később, 1844-ben ugyanezen az egyetemen, de már annak orvosi karán egyszerre avatták doktorrá Markusovszky Lajost és Lumniczer Sándort. Ugyanebben az évben, csakhogy Bécsben Semmelweis Ignác kézhez vette a szülészmesteri oklevelet. Hármukat nem kizárólag a szakmai érdeklődés kötötte össze, hanem az is, hogy szimpatizáltak a magyar reformellenzék törekvéseivel. Elkötelezettek voltak a magyar egészségügy fejlődése iránt éppúgy, mint a magyar polgárosodás ügye iránt. Az ő barátságuk azonban (talán mert nem voltak politikusok) nem szenvedett kárt.
Lumniczer Sándor nagyapja, Lumnitzer István Selmecbányán született, és Pozsony főorvosaként szolgált. Ebben az időben a magyar egészségügy gyermekcipőben járt, ahogyan az emberek orvosokkal való ellátottsága is. Mária Terézia 1770-es egészségügyi rendelete ugyan elrendelte megyénként (!) egy „fizikus” (orvos) alkalmazását, ám ez érthetően nem tudott lépést tartani a szükségletekkel. A pesti egyetem orvosi karát csak 1769-ben alapították meg, így beletelt némi időbe, amíg az egyetemi képzés képes volt fedezni az ország ellátását képzett orvosokkal.