Fa Nándor: A progresszív világrend egy szellemi leépülés

2021. április 23. 21:33

A sportember szerint a nemzeti kormányok adnak védelmet a progresszív filozófiáktól.

2021. április 23. 21:33
null

Fa Nándor hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó a Vasárnapnak adott interjút, ahol a többi közt arról beszélt: toxikus tendenciát mutatnak az  átgondolatlan eszmék, mint a genderelmélet, a BLM-mozgalom, a metoo. Szerinte ezeket az ideológiákat

addig, amíg egy ember gondolja, nincs velük baj. De amikor intézményesül és globálisan fújják, ott már baj van, mert ezek nincsenek végiggondolva. Egyik sem megy el a falig.”

Mint mondta: ezekből az átgondolatlan filozófiákból már jutott ki az emberiségnek, és ezek rendre tömegmészárlásokban végződtek. A sportember rossz előérzetét kifejezve elmondta, az ilyen fundamentalista hívek ugyanolyan erőszakosak, mint amit a történelem folyamán számos alkalommal láthattunk.

„A józan ész oldalán álló sajtót hallgatva is szembejön a világ irdatlan kretén irányba haladásának visszhangja”

Fa Nándor szerint a progresszív világrend erőszakos betörését az bizonyítja legjobban, hogy „a józan ész oldalán álló sajtót hallgatva is szembejön a világ irdatlan kretén irányba haladásának visszhangja”. Véleménye szerint a nemzeti kormányok egyfajta szellemi védettséget nyújtanak ezen filozófiáktól.

A globális erőket pont ez zavarja, hogy vannak zárványok, amikre nem tudnak hatással lenni és nem az történik, amit elképzelnek”

– fogalmazott. 

A teljes interjút megtekintheti itt:

Fotó: Földházi Árpád

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sörivó
2021. április 26. 13:42
Az.
Zokni
2021. április 24. 18:38
,,...Ön a tényeket is semmibe véve írt, fájdalmasan rosszindulatú és irigy...,, írja eftársnak, aki magyarázatot keresi Fa hülyeségére. (Pedig az ok egyszerű: nem elég a nyugdíj, és így jelentkezik be a hatalomnál...) De már bocs: milyen tényekről beszél Ön?
mokány
2021. április 24. 16:21
Modernnek a középkori ember nevezte magát először. A modernségben, a haladás is benne van. Ezek a pogány jakobinusok, a készbe ültek bele. Csak a pogányság, és a parancsuralmi" szabad amit szabad" új bennük.
duzur
2021. április 24. 12:43
A progresszivitás is az amit csinálnak belöle. Nem biztos, hogy a maradiság, a jó megoldás. Annak alapján, oltás se lenne. Ami rossz, az bármilyen trendnek az eltúlzása. Ott ahol a józan értelem párosul a tisztelettel minden íránt amiröl az élet szól, jó mederben folyhat minden...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!