A idén jelölt filmek és alkotók egyértelműen megvalósítják azt az erőszakosan utópisztikus, profitérdekek által irányított törekvést, miszerint mindent a feje tetejére kell állítani – állítja Deák-Sárosi László filmesztéta, költő, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa. Interjú.
Filmes díjnak tekinthető még az Oscar? Vagy végleg átváltozott egyfajta PC-fesztivállá, társadalommérnöki-kultúrpolitikai kifejezőeszközzé?
A közhiedelemmel ellentétben a film valójában soha nem volt szabad és önálló médium, mindig is függött a mögöttes pénzektől, a befektetői és profitérdektől – vagy épp a politikai hatalomtól, amely szintén képes finanszírozni filmeket. Az amerikai mozgókép esetében mindkettővel számolni kell; az amerikai és a globális gazdaság erősen összenőtt a politikával.
Természetesen ezt az elhajlást személyes, eszmetörténeti-ideológiai és formanyelvi motivációk is okozzák. Érthető, hogy amennyiben valaki egy etnikai, nyelvi, kulturális, szociális, vagy éppen nemi kisebbséghez tartozik, akkor a maga igazát fújja, a gazdasági hatalom pedig kiválasztja, kiemeli, felhasználja. Ugyanígy előfordulhat persze olyan is, hogy valaki jóhiszeműen követi a destruktivitásba forduló filozófiákat és más elméleteket, utópiákat. Végül pedig a formanyelv és az újítás kényszere is elvezethet a szélsőségekhez, a megfordításhoz, a lebomláshoz. A fő felelős azonban mindig az a rendkívül erős gazdasági hatalom, ami bábként bárkit felhasználhat – és fel is használ.
Miért is gondoltuk, hogy a film valami önálló, művészeti és társadalmi értékeket képviselő kommunikációs közeg? Nos, azért, mert igenis voltak időszakok, akár évtizedek is, amikor a profitszerzés még nem állt olyan éles ellentétben a társadalmi érdekekkel, mint manapság. Amíg a világ nem volt ennyire mediatizált, amíg az információink 90–95 százalékát nem a médiából és az internetről kaptuk, addig a filmkészítőnek és -gyártónak sokkal inkább kellett alkalmazkodnia a közönséghez. És persze míg a közönség valós emberi kapcsolatok mentén, offline módon élte az életét, addig nem is lehetett neki bármit eladni. Ma már a reklámnak, a média és a politika manipulációinak köszönhetően merőben más a helyzet. Ez pedig nagyon veszélyes.
Mit gondol a legjobb filmek mezőnyéről? Van köztük valóban maradandónak tűnő alkotás?
A jelölt és a díjazott filmek és alkotók egyértelműen megvalósítják azt az erőszakosan utópisztikus, profitérdekek által irányított törekvést, miszerint mindent a feje tetejére kell állítani, az emberiséget pedig könnyedén terelhető birkákká kell butítani.
Igaz, csak két kisebb díjat hoztak el, de a legjobb film és még néhány kategóriában a jelöltek között voltak. A feketéket most az egyes alkotók díjazásával emelték ki, illetve azzal, hogy a legjobb animációs film díját a Lelki ismeretek kapta, ami az első, fekete főszereplős animációs játékfilm.
Volt három (de legalább két és fél) nomád-film, az egyik el is vitte a legjobb film díját (A nomádok földje). Mindhárom alkotás a nomád élet és a migráció elfogadására érzékenyít, és megkérdőjelezi az amerikai álmot, vagyis azt, hogy valaki kitartással felépíthet egy biztonságos életet az Újvilágban.
Az Ígéretes fiatal nő elsőfilmnek nem lett volna olyan rossz, de a közepes ügyességgel megírt forgatókönyet a gyártók, illetve megrendelők a befejezés átírásával végül elrontották. Ha egyszer a végét megváltoztatták, akkor már a teljes történetet újra kellett volna gondolni... Innen a film sutasága. Rossz üzenete van annak, hogy ez a film díjat kaphatott, és épp a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában.
A nyolc legjobb jelölt játékfilm közül kettőt tartok érdemesnek megtekintésre. Az egyik Az apa, amelyet egy francia rendező írt és rendezett a saját színműve alapján. Ez legalább valós problémákról szól
Szomorú képet fest a mai világról, de kritikaként érvényes, és van mit tanulni belőle. Mindenképpen jó, hogy ez a mű díjat kaphatott, és természetesen Anthony Hopkins is megérdemelte a legjobb férfi színésznek járó elismerést.
Nekem legjobban a Mank tetszett, ami az Aranypolgár (1941) társ-forgatókönyvírójáról, Herman J. Mankiewiczről szól. Bár nem volt annyira rokonszenves, hogy a rendező-társforgatókönyvíró-főszereplő Orson Welles szerepét kisebbíti, ráadásul nem teljesen valós kifogások alapján; és politikailag is van benne némi tendenciózusság – például – a szakszervezeti mozgalommal kapcsolatban, de összességében jó moziélmény.
Idén már a (csak) streamelt filmek is jelölhetőek voltak – örülhetett a Netflix.
A Netflix és az internetes szolgáltatók nem feltétlenül viszik jó irányba a filmet – de a hollywoodi stúdiók is igazodnak a pénzhatalomhoz és a politikához, mert függenek tőle. Pozitívum talán annyiban lehet benne, hogy kisebb költségvetésű filmek is beleférhetnek a gyártási és a sugárzási csomagjába, amelyek között aztán akadhatnak jó kommunikációs szándékú, igényes kamarafilmek is. Majd meglátjuk pár év múlva, amikor mérleget vonunk az első időszakról. A Mankot – ami nem egy kis kamaradráma, hanem mozivászonra is kívánkozó nagyfilm – egyébként épp a Netflix gyártotta, igaz, nem egyedül, hanem hollywoodi cégekkel, stúdiókkal közösen.
Mely filmeket tartja kiemelkedően értékesnek az utóbbi egy évből?
Ha még az Oscar-díjaknál maradunk: ha nem is kiemelkedően, de azért jónak tartom a legjobb idegen nyelvű film díját megcsípő Még egy kört mindenkinek című dán filmet, ami egy valós problémáról, az értelmiségiek kiüresedéséről és alkoholizmusáról szól, méghozzá egy hozzánk közel álló, európai stílusban. A külföldi filmek közül érdemes lehet megnézni Andrej Koncsalovszkij Kedves Elvtársak! című filmjét az 1960-as évek Szovjetuniójáról, illetve – némi fenntartással – a De Gaulle-t, a Charles de Gaulle tábornokról és francia köztársasági elnökről készült mozgóképet. Egyébként Magyarországon 2020-ban szerintem két igazán jó film készült, mindkettő a hivatalos támogatási rendszeren kívül, nagyon alacsony összegekből. Egyrészt Jelenczki István „Nem, nem soha” című Trianon-tetralógiája, másrészt Poór István Eucharistia című munkája, ami az első hazai játékfilm Jézus szenvedéstörténetéről.
A csilli-villi, leginkább talán vizuális orgiákként érzékelhető Marvel-filmek viszont idén szinte teljesen háttérbe szorultak. Ez jelenthet valami jót?
Szerintem semmit nem jelent. A látványos és lényegében üres, tartalmatlan akciófilmek feltehetőleg a mozik bezárása miatt várakoznak a parkolóban. Az ilyen látványfilmeket valószínűleg tovább fogják falni a fiatalok a plázákban a pattogatott kukoricával és a kólával együtt, ha megnyitnak a mozik.
Melyek a még mindig nívósnak mondható, nagy filmes díjak?
Szerintem Karlovy Vary és Velence díjai változatlanul értékesek, de inkább csak a többiekhez képest, mert már ezek is erősen igazodnak a fő globális irányzatokhoz. Ha valami „nagy”, akkor arra rátelepszenek a globális érdekek és befolyások. Itthon se túl jó a helyzet – hogy mást ne mondjunk, a tavalyi Ars Sacra Filmfesztivál legjobb film díját is egy migránssimogató dokumentumfilm nyerte, a Könnyű leckék...
Címlapképen: Florian Zeller francia író, dramaturg és forgatókönyv író műholdas közvetítéssel jelentkezik be Párizsból a 93. alkalommal megrendezett Oscar-gálára, kezében a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjjal 2021. április 25-én. Florian Zeller Az apa (The Father) filmmel érdemelte ki az elismerést. Fotó: MTI/EPA/Pool/Lewis Joly
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
A legendás spanyol rendező új munkájában, A szomszéd szobában az elmúlással való szembenézésről beszél intim, személyes hangvételben. Ám hiába a két zseniális színésznő, Tilda Swinton és Julianne Moore, a katarzis elmarad. A november 28-tól a mozikban látható film lábjegyzet maradt Almodóvár elképesztő karrierjében.
A Pán – A belső sziget című film egy sajátos eszközökkel filmre vitt, fájóan aktuális látomás. Győrffy Ákos filmajánlója.
Csütörtök este PAOK–Ferencváros mérkőzést rendeznek a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában.
A család kártérítési pert indít a gyilkos ellen.
