Alapjogokért Központ: A COVID az ellenzéki összefogás hetedik pártja?

2021. április 06. 12:59

Az Alapjogokért Központ legújabb, szembesítő kampányában a baloldali politikusok és „szakértők” olyan kijelentéseit és akcióit mutatja be, melyek a COVID-védőoltások iránt igyekeznek bizalmatlanságot kelteni – áll a Központ keddi bejegyzésében.

2021. április 06. 12:59
null

 A „minél rosszabb, annál jobb” elvét régóta valló ellenzék célja igencsak nyilvánvaló. Ha elbizonytalanodna a lakosság a vakcinák kapcsán és kevesebben oltatnák be magukat, a járvány még inkább elhúzódhat, a korlátozásokat szükséges lenne továbbra is fenntartani, ami társadalmi elégedetlenséghez vezethet – és ez a baloldali remények szerint átsugározhat a választásokra is – hangsúlyozták.    

Egyes pártok nem hiába akarták „betiltani a kínai vakcinát” vagy nevezték „emberkísérletnek” az orosz oltóanyagot,

és elemzőik nem hiába beszéltek arról, hogy politikai cél az oltakozási kedv aláásása, vagy arról, hogy a „gyászból adódó fájdalmakat” szavazatokra is lehet fordítani. Lehet, a vírust tekintik a baloldali összefogás hetedik erejének? – fogalmaznak a közleményben.    

Lehet, a vírust tekintik a baloldali összefogás hetedik erejének?

Tekintettel arra, hogy immáron több mint 3,7 millió fő regisztrált oltásra és 2 millió 432 ezer 313 állampolgárt már beoltották, úgy tűnik, az oltásbizalmatlansági akciók nem érik el céljukat – azonban az utókornak majd látnia kell, ki állt a jó és a rossz oldalon. A központ kampánya ennek bizonyítékait örökíti meg, ítélni majd a történelem fog – szögezik le.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amerigo
2021. április 06. 19:58
A D(ög)K(út) párt rossz útra lépett, most rájöttek az elmeháborodottak, hogy kapitális hibát követtek el. A többi moslékhabzsoló vakon nyomta az aljas kampányt, embertelen módon elbizonytalanítva az idős, elsősorban saját szavazóikat. A brit mutáció felgyorsította a járvány terjedését, s sajnos a halálozások száma is emelkedett. Égjen rájuk a saját bűnük. Az elhunyt honfitársaink pedig- tekintet nélkül a hovatartozásaikra-nyugodjanak békében.
széki lassú
2021. április 06. 13:24
Az ellenzéknek azt a lehetetlen feladatot kellene megoldani, hogy kimondják: mindenki oltassa be magát, akár nyugati, akár kínai, akár orosz vakcinával. Most nagy bajban vannak. Visszaüt a halálkampányuk. Se lenyelni, se kiköpni nem tudják. Ott a gombóc a torkukban. A halálos gombóc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!