A sztármodell, aki hivatalosan földmérőként dolgozott – Pataki Ági a Mandinernek

Segítsen nekem: hogyan jutott eszébe a hetvenes évek Magyarországán, hogy spanyolul tanuljon?

A szüleim németül taníttattak, amit, bevallom, elég unalmasnak tartottam. A spanyol nyelvet ellenben különlegesnek. Zárt világot éltünk, utazni nem nagyon lehetett, sokan nem is értették a nyelvválasztásomat, de az idő engem igazolt – mondja Pataki Ági.

És végeredményben a spanyol hozta el a modellkedést is, hiszen tolmácsként vitt külföldieket, így ismerkedett meg Rotschild Klárával, aki abban az időben magánszalont tarthatott fent a belvárosban.

Egy chilei magas rangú delegáció hölgy tagjainak programját bízták rám. Kutakodtam, hová vihetném őket, ne felejtsük, 1970-et írtunk, tehát olyan sok különleges program nem akadt itthon. Aztán rátaláltam a Rotschild-szalonra, ahol örömmel fogadták a külföldi vendégeket. Külön csináltak nekik egy szalonbemutatót. Három lánnyal tervezték, de az egyikük nem érkezett meg, kettővel pedig képtelenség lehozni egy divatbemutatót. Akkor rám nézett Rotschild Klára, a szalon tulajdonosa és a semmihez sem hasonlítható vékony hangján azt mondta, öltöztessük be ezt a kislányt. Mármint engem.

Tolmácsból lett ünnepelt modell Pataki Ági

Egyből igent mondott?

Fiatal voltam, tapasztalatlan, nem gondolkoztam rajta sokat. Így történt, hogy aztán a következő divatbemutatóján már én voltam az egyik Rotschild-lány, ráadásul rám bízta a menyasszonyi ruha bemutatását, ami kimondatlan rangot jelentett. A bemutató végén szerepeltem, s velem együtt jött ki meghajolni Klára néni is. Nem volt egy kedves fajta, szigorú volt, fegyelmet várt el, de számított, ha valaki nála volt modell. Rotschild-lánynak lenni kiváltságos szerep volt, s azt sem hallgathatom el, hogy hűséges volt a modelljeihez.

Rotschild Kláráról sok mindent beszéltek, például azt is, hogy még varrni sem tudott, ehhez képest a legutolsó párizsi divatot hozta el Budapestre.

Varrni senki sem látta, tehát a legenda lehet, hogy igaz. Egy biztos, zseniális szeme volt, kivételes ízlése, s mindig ráérzett mit kell lemásolni és hogyan. Mellette pedig ne felejtsük, azt is tudta, kikkel kell barátkozni, így csinálhatott egy kis kapitalista szigetet a szocialista Budapesten.

Tudta kikkel kell barátkozni, talán nem véletlen, hogy a pártvezető Kádár János felesége is sokszor megfordult a Rotschild-szalonban.

De nem vevőként, a magas rangú külföldi vendégek feleségeit hozta el Klára nénihez.

Például a jugoszláv pártvezér Tito feleségét is többször.

Igen,

én is részt vettem olyan zárt körű szalonbemutatón, amelyet neki rendeztek.  

Rotschild Kláráról azt is beszélték egy ideig, hogy a KGB ügynöke volt…

Ezeket a pletykákat én is hallottam. Sok mindent terjesztettek róla, mert maga volt a titok. Nem beszélt nyelveket, de ezt például úgy hidalta ált, hogy régi vágású, németül és franciául tudó hölgyekkel vette körül magát. A Rotschild-bemutatók komoly eseménynek számítottak, a Gundelben és a Gellért szállóban is. Párizsba utazhatott évente kétszer, onnan hozta a minőségi anyagokat, szabásmintákat.

Másolta a párizsi divatot vagy hozzá tett valamit?

Inkább másolta, mégis úgy érezte mindenki, hogy valami nagyon újat kap. Azt hiszem, a szocialista hatalomnak jól jött az ő jelenléte, hiszen részben ellátta minőségi ruhákkal a feleségeket, másrészt a külföldi vendégeknek meg lehetett mutatni, hogy micsoda szalonja van Budapestnek.

Titok lengte körül a személyét és a halála is furcsán alakult: a mélybe vetette magát a fogfájás miatt. Reális?

Az elsők között volt, akinél fogbeültetést hajtottak végre Magyarországon. Az gyulladt be, s komoly fájdalmai lettek.

Túlélte a holokausztot, sok családtagja elvesztését, mégis egy foggyulladás miatt lesz öngyilkos. Nehéz megérteni.

Egyébként milyen az élet, Budapesten két menő szalon volt, az egyik az övé, a másik a Budapest szalon, amelynek Aratóné volt a vezetője. Ő is önkezével vetett véget az életének.

Már Fabulon Ágiként. Az egész ország megismerte

Rotschild-lányként gondolom egy egészen különleges világba csöppent.

Valóban különleges világ volt, külsőségeiben is. Emlékszem, egy alkalommal Klára néni a Duna parton található, hatalmas, teraszos lakásán tartott egy partit, mert Budapestre látogatott a világhírű márkatulajdonos, Hubert de Givenchy testvére. Engem is meghívott a partira, a látvány is, a társaság is különleges volt.

Modellnek lenni a hetvenes évek Magyarországán szintén kivételes szerep lehetett.

Sokan nem tudtak mit kezdeni vele. Akkoriban a sportolóknál is bujtatott állások voltak, s nekünk, modelleknek is szerepelnie kellett valami rendes munkának a személyi igazolványban. Így lett belőlem földmérő.

Tessék?

Igen, jól hallotta, hivatalosan földmérő voltam, de persze csak papíron. Nem lehettem munkakerülő.

Fiatal lányként lett modell. Mennyire változtatta meg az életét az új közeg? Elvesztette a régi barátságokat?

A valódi barátságok megmaradnak. A legjobb barátnőm is megmaradt, akivel még együtt jártunk gimibe, együtt kezdtük a spanyol idegenvezetést. Én elkezdtem modellkedni, ő maradt a szakmánál, de aztán kidobta a rendszer.

Ez alatt mit ért?

Be akarták szervezni, hogy jelentsen a csoportjairól, így inkább úgy döntött, külföldre megy, nem disszidált, férjhez ment. A barátságunk amúgy azóta is töretlen.

Önt nem akarták beszervezni? Szintén sokat járt külföldre és elegáns körökben mozgott.

Nem került rá sor, így nem tudom magam hősként ünnepelni, hogy nemet mondtam. Ellenben azt tudom, hogy

Megnézte az aktákat?

Meg.

És azt is behatárolta, hogy ki jelentett önről?

Igen, tudom ki volt az.

Meglepődött?

Nem, hiszen abban a rendszerben sokakat megpróbáltak beszervezni, s akin fogást találtak, azt általában sikerült is. Egy biztos, rólam csak jókat írt. Az iratokba amúgy akkor néztem bele, amikor már filmproducerként egy Szécsi Pál-filmet terveztünk. Próbáltam tisztán látni Szécsi Pálról.

Valamit gyanúsnak talált?

Életrajzi filmet terveztünk Kocsis Ági rendezővel, amelyből sajnos egyelőre nem lett semmi és reális képet szerettünk volna kapni róla. Nem tagadom, volt benne egyfajta prekoncepció.

Miért is?

Szécsi Pál életében volt egy momentum, hogy Berlinbe utazott, s Amerikába akart menni az édesanyja után. Aztán meggondolta magát és hazajött. Nem lett semmi bántódása, ez gondolkoztatott el.

Arra gondolt, hogy ő is a beszervezettek nem kis táborába tartozik?

Ez volt a sejtésem, de semmi erre vonatkozó dokumentumot nem találtunk.

Visszatérve önhöz. Hogyan lett végül Pataki Ágnesből Fabulon Ági?

Már megint a véletlenek. Egy fiatal fotós, Németh Andrea készített rólam a vizsgájához egy portrésorozatot. Nem reklámcéllal készült, erre meglepődve láttam a posztereket, ahol én vagyok Fabulon Ági.

Pataki Ági közel a hetvenhez is csodásan néz ki

Azt akarja mondani, hogy nem is tudott róla, hogy a cég reklámarca lett?

Igen. Felháborítónak éreztem, még az is megfordult a fejemben, hogy beperelem őket, de azért abban az időben nem volt ez olyan egyszerű. Inkább felhívtam a Kőbányai Gyórgyszergyárat, ahol aztán kiderült, dr. Veres Mária, a propaganda-osztály vezetője – aki amúgy művészettörténész volt – vette meg a portré-sorozatot a Fabulon kozmetikai család induló kampányához.  

A mai jogi helyzetet nézve ez elképesztő történet.

Mindenki hibázott egy kicsit, persze rajtam kívül, de végül is a per helyett megegyeztünk és immár hivatalosan is én lettem a Fabulon-lány. Akkoriban káosz volt ezen a területen. Egy modell elment egy divatfotózásra, aztán egy kártyanaptáron látta viszont magát. Azt is mondhatnám, órabérben dolgozott a legtöbb modell, hogy hol használják fel a képeket, nem is nagyon lehetett követni.

A divatfotósok között pedig ott volt egy bizonyos Fenyő János, akit később médiamogulként meggyilkoltak. Hogyan emlékszik rá?

Nem volt jobb fotós, mint a nagy átlag, ám mégis másképp fotózott. Friss szemmel, más látásmóddal és nagyon érezte a divatot. A későbbi tragédiájának még az előszelét sem éreztük akkor.

Anyagilag egy más szintre került a Fabulonnak köszönhetően?

A környezetemhez képest nem lett látványosan más az életvitelem, leginkább abban érezhettem kivételesnek magamat, hogy sokat utazhattam külföldre. Szinte mindenütt jártam, Ausztráliától kezdve az Egyesült Államokig, Japánba is eljutottam és természetesen Moszkvába is. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ott éreztem leginkább kiváltságosnak magamat. Modellként luxusszállókban laktunk, s a pezsgő és kaviár alapfelszereltség volt ezeken a helyeket.

Soha nem fordult meg a fejében, hogy kint marad? Nem Moszkvára gondolok…

Befutott modellként nem, de még idegenvezetőként, tolmácsként maradhattam volna Madridban. Mikor kint voltam, meghívtak egy bikaviadalra, a VIP-páholyban ültem, ahol meglátott egy ügynökség tulajdonosa. Persze akkor azt sem tudtam, mi is egy ügynökség. A lényeg, hogy a privát fotóimat kiajánlotta egy neves kozmetikai cégnek, amely aztán hamarjában egyéves szerződést ajánlott. Kaptam volna lakást, havi díjazást. Hazajöttem és megpróbáltam kijárni, hogy kimehessek. Azt gondoltam, ha a zenészek mehetnek Nyugatra turnézni, én is megtehetem. Bementem a Belügyminisztériumba,

Ez komoly?

Igen. Így kútba esett a szerződés, ami akkor bántott, de végleg sosem akartam elhagyni Magyarországot, tehát maradtam.

Visszatérve a Fabulonhoz. Így utólag elárulhatja: használta is azokat a termékeket, amelyeket reklámozott?

A Kőbányai Gyógyszergyár nagyon jó minőséget képviselt már akkor is, így használtam.

És az nem zavarta, hogy mindenki csak Fabulon Ágiként emlegeti?

Megszoktam. Akkoriban nagyon furcsa státuszban voltak a modellek.

Emlékszem, a konzervektől, az akkumulátorig mindenhová oda tettek egy lányt, hol ízlésesen, hol már-már ízléstelen módon.

Éppen ezért örültem, amikor az Ez a divat című újságnak köszönhetően visszakaptam a nevemet. Zsigmond Márta főszerkesztőnek köszönhető, hogy elkezdték emberszámba venni a modelleket, manökeneket. Lett saját nevünk. Én is ennek az újságnak köszönhetem, hogy visszakaptam a nevemet és ismét Pataki Ági lehettem.

Sok felkérésre mondott nemet a karrierje során?

Rengetegre. Például csak fürdőruhás fotózást vállaltam, fehérneműset soha. Nyilván az aktfotózásokra is nemet mondtam, meg minden olyanra, amelyet méltatlannak találtam.

Az a bizonyos tűzfal a Kálvin téren az óriási Fabulon-reklámmal. Fotó: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft./Dokumentációs Központ

A Kálvin tér egyik tűzfalán volt egy monumentális Fabulon-reklám, Erdély Miklós alkotása, amit jó érzékkel védetté nyilvánítottak, darabonként leemeltek a falról. Mi lett a sorsa?

Bevallom, nem tudom, hol raktározzák. Két éve egy kiállításon a szemeket elővették, összerakták, de a hatalmas mérete miatt tudtommal egyelőre nincs hol kiállítani. A belvárosban éltem és napi szinten mentem át a Kálvin téren. Megszoktam, hogy ott van. Még ma is néha felpillantok, s bevallom, hiányzik.

A hetvenes-nyolcvanas évek modelljei közül ön kiket tartott sokra?

Patz Dóri kiemelkedett. Ő is Rotschild-lány volt. Abszolút első osztályú modell. Gyönyörű mosolya volt, természetes. Sajnos tavaly volt a temetése. A másik pedig Lantos Piroska. Világszínvonalú csaj volt, tökéletes adottságokkal, borzasztó, hogy 1984-ben egészen fiatalon gyilkosság áldozata lett New Yorkban.

A modellkedés mellett aztán butikot nyitott a Váci utcában. Sőt, idővel kettőt is? Miért számolta fel őket?

Már a rendszerváltás környékén érezni lehetett, hogy ha nem növekedünk, akkor esélyünk sem lesz a beözönlő multikkal szemben. Így is történt, bár az alkalmazottak egzisztenciája miatt sokáig húztuk a bezárást, ám végül megtörtént. Nekem akkor már új utam volt, a filmes szakma.

Amelybe a férje, Kovács Gábor révén csöppent, s rögtön társproducere lett az Üvegtigris című filmnek. Érezte, hogy bombasiker lesz?

Az úgy történt, hogy egy miskolci újságíró, Buss Gábor Olivér megkereste a történettel Rudolf Pétert, ő pedig hozzánk fordult. Éreztük, hogy ebből valami rendkívüli is kikerekedhet, de nem kaptunk állami támogatást, hiszen mindenki első filmes volt. Mi producerként, ő és Kapitány Iván rendezőként.

Mit tettek?

Minden ajtón bekopogtam, a nevem megvolt hozzá, az ismertségem is, s végül összegyűlt annyi pénz, hogy elkezdhessük a forgatást. Később megérkezett az állami támogatás is. Ott már éreztük, ebből még kultfilm is lehet. Az lett.

Erre a filmre a legbüszkébb?

Inkább úgy fogalmazok, ez volt életem legnagyobb, legkellemesebb meglepetése, a büszkeség szót azért nem használnám, mert számtalan olyan filmünk van, amelyre büszke vagyok. Például a Fehér tenyér, amelyet nem szeretnék háttérbe szorítani, de említhetem az Egy nap című alkotást is.

Visszakanyarodva a reklámokhoz. Két éve ismét arca egy terméknek.

A Helia-D-től két éve kerestek meg. Először ódzkodtam tőle, nem akartam 68 évesen visszakerülni a kamerák elé. Aztán külföldi példákat küldtek, olyan sztárokról, akik idősebb korban is bevállalták reklámokat. Végül elvállaltam.

És nem bánta meg?

Nem bántam meg, mint ahogy azt sem, hogy anno Rotschild Klára kérésére spanyol tolmácsból egyszeriben szalonmodell lettem.