Hímsovinizmus és a borz – az Alapjogokért Központ szemléje

2021. március 17. 18:39

Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

2021. március 17. 18:39
null
Alapjogokért Központ

Az Alapjogokért Központ szemléje

„Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy egy ártatlannak tűnő mesefiguráról is pillanatok leforgása alatt bebizonyosodhat, hogy egy hímsoviniszta állat. Nehéz napok köszöntöttek tehát a Warnerre, mivel a Pepe Lö Pew nevű borzról olyan kisfilmek kerültek elő, melyeken az látható, hogy a „nemi erőszak kultúráját” erősítik, továbbá gúnyt űznek a franciákból, ami pedig rasszizmus. Mai világunkban ugyanis nincs helye az eféle borzalkodásnak! Pepe Lö Pew ráadásul csak nőstény macskát (melyet borznak hisz) abuzál, ami önmagában is kirekesztő a hímekkel szemben. Borzalom! Nem csoda, hogy a Space Jam 2-ből is kivágták karakterét. Csak remélni merjük, hogy ez a büdös görény nem borzolja tovább a kedélyeket.

Elképesztő felháborodást okozott a transzneműek körében a Futurama című sorozat. A széria egyik epizódja szerint 3004-ben Bender, a robot úgy dönt, hogy elindul az olimpián. Úgy érzi azonban, hogy a többi hímnemű olimpikon – akik egyébként szintén robotok –, túlságosan erős, ezért inkább úgy dönt, hogy a női mezőnyben nevez. Persze a nem kellően érzékeny olvasóinkban felmerülhetne a kérdés, hogy egy 1999 és 2009 között futó fikciós rajzfilmsorozaton miért is kell számonkérni a transzjogokat. De megnyugodhatunk, a Disney biztosan nem fog ilyesfajta gondolatbűnt elkövetni és szépen törli az egész részt, ahogy kell. Ez ugyanis a helyes döntés!

Iszonyatos dolgok mennek az Egyesült Királyság sötét erdeinek legmélyén. Több feketére ugyanis ráhívták a rendőrt a hitvány fehérek, miközben szegény párák csak madárlesen voltak. A Brit Ornitológusok Szövetségének elnöke szerint ráadásul a madármegfigyelők között jellemzőek a színes bőrűekkel szembeni mikroagressziók, és a rasszista sértések is. Ebből kifolyólag nem csoda, ha a fekete bőrű szárnyaskukkolók egy csoportja elindította saját programját, mely a Flock Together névre hallgat. Ennek köszönhetően immáron rasszista fehérek nélkül élvezhetik a szabadban töltött időt a feketék. Felkészülnek a madárnevek: azért az mégsem járja, hogy a fehér holló ritkább és értékesebb, nem? Ugye hogy!

Továbbra is áll a bál az USA-ban az oltási terv miatt. Ezúttal egy a kövérek jogaiért küzdő aktivista, Emily Duke kifogásolja azt, hogy miért a „kövér” kifejezést használják az oltás beadása előtti, egészségi állapotra vonatkozó kérdőívben. Ez ugyanis őt rendkívül megviseli lelkileg.  Az „elhízott” ezzel szemben az a kifejezés, amit használnia kellene a társadalomnak a túlsúlyos emberek megnevezésére. A testsúly ugyanis nem különbözik más tulajdonságainktól, mint például a hajunk és a szemünk színe. A telt karcsúság csak egy identitás, melyet a társadalomnak el kell fogadnia és tolerálnia illik. Továbbá arról se feledkezzünk el, hogy a kövérségnek és az egészségnek semmi köze sincs egymáshoz az ég egyadta világon!

A fasiszta-jobboldali brit kormány ígéretével ellentétben egyáltalán nem akarja lecsökkenteni a női börtönökben lévő férőhelyek számát. Sőt mi több, még újakat is létre akar hozni. Szerencsére a Guardian ezúttal is résen volt és felhívta a figyelmet arra, hogy a nők csak a patriarchális társadalom áldozatai, és különben sem kellene őket börtönbe zárni kisebb bűncselekmények miatt. A gyengébbik nem ugyanis valójában mind egy szálig a férfiak áldozata!

Heti gyűjtésünkben arról is olvashatnak, hogy miért csak a liberálisokkal érdemes randizni, továbbá arról is, hogy a gyerekek helye miért lenne jobb helyen a napközikben a családoknál, valamint arról is, hogy újabb mesekönyveket írtak át a liberálisok a haladó kor szellemében.”

A teljes szemle itt olvasható

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RPéter10
2021. március 17. 20:51
https://www.youtube.com/watch?v=wtKLZ4OvfY8
mokány
2021. március 17. 20:05
Az ÁVÓsok még a villanyoszlopba(távíró vezeték), is belekötöttek. Áldogálun ? Hozzuk-visszük a híreket ?
mokány
2021. március 17. 20:02
Lelőtték a poént.
VeJoLa
2021. március 17. 19:16
Tekintsük úgy: az eddigi élvezeti érték mellé társul egy új: eztán azon is elkacarászhatunk, kik, és milyen eszement indokkal támadnak majd bennünket, mert tetszeni mert nekünk valami!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!