Nacsa: A baloldalnak fontosabb piti politikai játszmája, mint a gyors és hatékony döntéshozatal

2021. február 23. 13:17

A járvány elleni védekezésben nem számíthatnak a baloldalra a magyar emberek – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője keddi videonyilatkozatában.

2021. február 23. 13:17
null

A kormánypárti politikus utalva az előző napi parlamenti voksolásra kiemelte: itt a járvány harmadik hulláma, ezt ők is tudják, mégsem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, a gyors és hatékony döntéshozatalt jelentő rendkívüli jogrendet. Kiemelte: ha rajtuk múlt volna, hatályát veszítette volna több mint 70 rendelet, köztük a bértámogatás, a hitelmoratórium, az otthonfelújítási támogatás és az egészségügyi védekezéshez feltétlenül szükséges intézkedések.    

Miközben a védekezéshez szükséges döntéseket nem támogatják, elbizonytalanítják az embereket az oltással összefüggésben. A politikus álságosnak nevezte, hogy kedden harmincöt javaslatot terjesztenek az elé a népjóléti bizottság elé, amit még mindig a „kamuvideós Korózs Lajosuk vezet”.    

Nacsa Lőrinc értékelése szerint javaslataik – tartalomtól függetlenül – csak a kicsinyes politikai játszmájukat szolgálják.    

Hozzátette: ha komolyan gondolnák, hogy részt vesznek a járvány elleni védekezésben, akkor az elmúlt egy évben nem az egészségügyben dolgozók támadásával, és a védekezés kritizálásával lettek volna elfoglalva. A védekezés nem lehet politikai kérdés – jelentette ki a frakciószóvivő a kormánypártok véleményét összegezve.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Attila

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tőzeg Áfonya
2021. február 23. 17:28
Nézd Lőrinc eléd nincs problémám, de ilyet nem kellene mondani"politikus álságosnak nevezte, hogy kedden harmincöt javaslatot terjesztenek az elé a népjóléti bizottság elé, amit még mindig a „kamuvideós Korózs Lajosuk vezet”. Azt mondta( azt hiszem) Kocsis Máté, ha Korózs nem mond le akkor előterjesztitek és a többségi szavazatotokkal leváltjátok. Miért nem történt meg? Karácsonyt miért nem vontátok felelősségre a Pesti úti otthonban történtekért? Lőrinc ez a sok lazaság visszaüthet!
Armageddon
2021. február 23. 17:27
Éz a humoralista?
holder
2021. február 23. 14:19
Az ellenzékgyaluláson és a gombnyomáson kívül csinált már ez a faszi valamit ? Persze ő is ugyanolyan mint a többi kerdemó - "a nullánál is kevesebb"
dakotasámán
2021. február 23. 13:56
"A járvány elleni védekezésben nem számíthatnak a baloldalra a magyar emberek" a korrumpnyák genyákra még úgy sem, jó ember. akik a lélegeztető gépeket is csak azért hozták be, hogy lopjanak, azokra tényleg lehet számítani. már a kínaiaknak, akik még úgy is keresnek az üzleten, hogy a felét visszanyomják. a kínaiaknak ingyen kellene osztogatni a lélegeztető gépeket és a vakcinát megbánásuk jeléül, hogy a világra szabadították a járványt, nem aranyáron adni. és a hülyék még hálásak is Kínának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!