Leleplezték Melonit, „elképesztő trükköt” szúrtak ki az Euractivnál

Rájöttek, mire szolgál az olasz miniszterelnök Ukrajna-barát kiállása.

Ez a hét úgy kezdődött, hogy Brüsszel megpróbálta térdre kényszeríteni az AstraZenecát, de az EU megalázásával végződött – írja a The Telegraph.
„Péntek este alig több, mint egyetlen óra leforgása alatt változott meg Brüsszel álláspontja az Egyesült Királyságba juttatott vakcinák ügyében. Boris Johnson 9 óra 20 perckor kérte számon az Európai Bizottság elnökén, hogy miért blokkolják a covid-vakcinák Észak-Írországon keresztül zajló brit importját. Miután 9:50-kor az angol kormány egy közleményt is kiadott a telefonhívásról, éjjel fél 11-kor Brüsszel visszavonult” – számol be a Magyar Nemzet a The Telegraph szombati cikkéről.
A The Telegraph szerint Boris Johnson kormánya közölte, hogy „nem számítottak arra, hogy az EU – amely barát és szövetséges – bármit is tenne ezen szerződések teljesítésének megakadályozására”.
A The Telegraph szerint több kormány is úgy döntött, hogy megvárja, amíg Brüsszel beszerzi a szükséges mennyiséget, de ezért „többen súlyos árat fizettek, így például Marine Le Pen 48-52 arányú, döntetlenközeli helyzetre jött fel egy mérésben, amely a következő francia elnökválasztás esélyeit modellezte”– írták a Telegraph cikkében.
Hollandiában negyven év óta nem látott lázadások zajlottak, az olasz kormány meg összeomlott – sorolja a brit lap a politikai párhuzamokat.
Brüsszel a kialakult helyzetre a szerződés kiszivárogtatásával válaszolt, és követelte, hogy élvezzen elsőbbséget Londonhoz képest illetve a belga hatóságok is lecsaptak az AstraZeneca belgiumi üzemére a nyomást fokozandó.
Ursula von der Leyen azt állította, hogy „az AstraZeneca által hivatkozott klauzula, a minden lehetséges erőfeszítésről nincs a dokumentumban”. Ez nem volt igaz a szombati Bild úgy fogalmazott, hogy az elnökasszony vagy hazudott, vagy nem tudta, mi szerepel a saját szerződésében.
(Magyar Nemzet, The Telegraph)
Fotó: MTI/EPA/ANP/Jeroen Jumelet