Kedd délelőtt megérkezett Magyarországra 550 ezer adag kínai vakcina. A virológus elmondja, hogy még nem tudta fellelni az interneten az oltóanyag ajánlását, de az elérhető adatok szerint a harmadik klinikai fázis vizsgálatait 18-65 év közötti egészséges embereken végezték, így jó eséllyel ők szerepelnek a még el nem érhető ajánlásban is. Arról is szól, hogy időseket, és rizikócsoportba tartozó – magas vérnyomásban, cukorbetegségben vagy egyéb krónikus betegségben szenvedő – betegeket is oltottak már Sinopharmmal, és
még nem olvasott beszámolót arról, hogy bármi probléma jelentkezett volna náluk.
„Márpedig Szerbiában és az Egyesült Arab Emírségekben is széles körben használták és használják, ezeknek az országoknak pedig elég jó az egészségügyi rendszere. Ha valamilyen negatív hatás fellépett volna, akkor nagy valószínűséggel tudomást szereztünk volna róla” – emeli ki a szakértő.
„Jó ötlet a védettségi igazolvány”
Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány a múlt héten döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről. Ezzel a dokumentummal háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget: 1) Ha valaki megkapta a védőoltást (nincs érvényességi idő, nem kell igényelni a dokumentumot, az állam hivatalból postázza, ingyen); 2) ha igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen (a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét, ebben az esetben hat hónap az érvényességi idő); 3) ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzés átvészelését. Ebben az esetben a vizsgálat önköltséges, de hatósági áras lesz, melynek összege 11 ezer forint.