Botka kabinetfőnökét is bűnösnek mondta ki a bíróság

2021. február 24. 11:47

Az ingyenes szegedi parkolóbérletek miatt indult ügy vádlottjai bűnösek, ezért pénzbüntetésre ítélték őket.

2021. február 24. 11:47

Pénzbüntetéssel sújtották jogerősen az ingyenes szegedi parkolóbérletek miatt indult ügy vádlottjait a megismételt másodfokú eljárásában a Gyulai Törvényszéken szerdán. A törvényszék hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat mint társtetteseket, illetve mint felbujtókat. A Szegedi Közlekedési Társaság Kft. korábbi ügyvezetőjét és a parkolási üzletág egykori vezetőjét 2 millió; Szeged egykori címzetes főjegyzőjét 2 millió 250 ezer; Botka László polgármester kabinetfőnökét 1,5 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.

A Tatai Mónika tanácsvezető bíró vezette testület számos ponton helytállónak nevezte az elsőfokú bíróság eljárását és ítéletét, de – figyelembe véve az időmúlást és az eljárás elhúzódását – túlzott joghátránynak minősítette, hogy szabadságvesztést is elrendelt az elsőfokú testület a vádlottakkal szemben. A vádlottak 2008 és 2012 között ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Olyan személyek is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal. A vádlottak ezzel mintegy 40 millió forint kárt okoztak a szegedi parkolási rendszert üzemeltető önkormányzati cégnek.

Az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik kerüljenek fel arra a listára, amely alapján adott rendszámú autók számára a kft. ingyenes bérleteket állított ki. A listát a kabinetfőnök készítette el, azt vezetői értekezleten vita nélkül hagyták jóvá, az értekezletekről jegyzőkönyv nem készült. A cég korábbi vezetője pedig utasította a parkolási üzletágvezetőt a bérletek átadására az önkormányzatnak. A bérleteket ezt követően osztották ki – átvételi elismervény ellenében – az érintetteknek.

Az ügyben tavaly a Gyulai Törvényszék másodfokon eljáró másik tanácsa pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra, köztük a közlekedési társaság – az esetükben jogerőssé váló ítélet miatt a megismételt másodfokú eljárásban nem érintett – egy későbbi vezetőjére és Szeged egy korábbi alpolgármesterére. A törvényszék a 2008-ban és 2009-ben kiosztott parkolóbérletek miatt indult eljárást akkor elévülés miatt megszüntette. Ezt az ítéletet a harmadfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és a törvényszéket új másodfokú eljárásra kötelezte.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ThunderDan
2021. február 24. 18:01
Politikusbűnöző. Hányadik már csak ezen a héten a ballibeknél?
basisolder
2021. február 24. 14:13
Akkor most azt szeretném kérdezni, hogy 2008-tól miért nem volt ezzel problémája egyetlen szegedi Fidesz_KDNP-s képviselőnek, vagy 2010-től Szabó rektor úrnak stb.. Mivel Ők is megkapták! Hogyhogy nem tudott Kalmár, Haág vagy Póda képviselő úr arról, hogy ezt Ő nem fogadhatja el, mert nincs rá közgyűlési felhatalmazás, hanem ez csak egy tovább ment hagyomány!? Miért fogadta el a szín Fideszes Csongrád megyei önkormányzat ezeket a parkolóbérleteket? Igen, itt egy alapvetően jegyzői hiba történt, mert a törvényességi háttérért a jegyző felel, még csak nem is a polgármester vagy bárki más! Valószínűleg vannak hasonló esetek az országban! Nem olyan embereknek osztottak, akiknek maga a közgyűlés nem adott volna! 2010-2014. között az SZKT-nak Fideszes vezetése volt, Tóth István Tibor személyében, akinek működése alatt úgy tűnik semmi problémája nem volt ezzel, de talán őt is el kellet volna ítélni, mint ügyvezető igazgatót. 2012-ben jött egy átvilágítás, amiből kiderült, hogy szabálytalan volt a gyakorlat, ezután elfogadta a Fidesz+Jobbikos többségű közgyűlés az új szabályt, ami ugyanaz mint a régi gyakorlat!
dakotasámán
2021. február 24. 13:12
"A törvényszék hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat... " vajon a 13 ezer feleslegesen beszerzett lélegeztető gép és bicikli pumpa beszerzőit és értelmi szerzőjét mikor állítják bíróság elé ? nem 40 millió, hanem 300 milliárd Ft hűtlen kezelése miatt ?
nyugalom
2021. február 24. 12:46
Pénzbüntetés? Kac, kac! Bíró? Botka-féle!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!