Ukrajnában is nyomoznak Hunter Biden ügye kapcsán

2021. január 28. 19:01

Kijev nyomozást indított az amerikai elnökválasztásba való beavatkozási kísérlet ügyében.

2021. január 28. 19:01
null

Bűnügyi nyomozást indított Ukrajna az amerikai elnökválasztásba történt esetleges ukrán beavatkozási kísérlet ügyében – közölte csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök hivatala az államfő honlapján.

Andrij Jermak, az elnöki hivatal vezetője az NV ukrán hírportálnak adott interjúban elmondta: Ukrajna mindent tőle telhetőt megtesz azok felelősségre vonására, akik megpróbáltak kárt okozni az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban.    

„Az Állami Nyomozó Iroda vizsgálatot indított az ügyben” – mondta.    

„Folyik a nyomozás, várjuk az eredményeket. A vizsgálatnak számos kérdésre választ kell adnia” – tette hozzá. Az Egyesült Államok januárban büntetőintézkedéseket rendelt el hét ukrán állampolgár és négy információs forrás ellen. Azzal vádolja őket, hogy beavatkoztak az amerikai elnökválasztásba, egy oroszbarát ukrán parlamenti képviselővel, Andrij Derkaccsal szövetkezve, aki kapcsolatba hozható a Joe Biden demokrata párti elnökjelölt – jelenlegi elnök – és fia lejáratását célzó törekvésekkel.    

2020 májusában Derkacs hangfelvételeket tett közzé, amelyek állítása szerint arról tanúskodtak, hogy Joe Biden nyomást gyakorolt a volt ukrán elnökre, Petro Porosenkóra. A feketelistán szerepelt Olekszandr Dubinszkij, Zelenszkij pártjának, a Nép Szolgája kormánypártnak a képviselője is. Dubinszkij tagadta, hogy köze lenne az elnökválasztásba való beavatkozáshoz. Nem zárható ki, hogy a párt megszavazza Dubinszkij kizárását a Nép Szolgája parlamenti frakciójából – írta a Reuters hírügynökség.    

A szankciókra reagálva Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna mint állam sohasem avatkozott be az Egyesült Államok belügyeibe, és nem is fog így tenni. A demokrata párti elnök fia, Hunter Biden évekkel ezelőtt a Burisma ukrán energetikai cég igazgatótanácsi tagja volt.

(MTI)

Fotó: MTI/AP pool /EPA/Andy Wong

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fila2020
2021. január 29. 06:57
Ukrajna olyan, mint a Közép-Amerikai bábállamok, ahol az elnököket a CIA nevezte ki, bár ott nem hallottam arról, hogy az USA- án kívűl, annak bármelyik elnöke személyesen is érdekelt lett volna az üzletben. Az idők változnak, mert ma már mindkét oldalt a személyes korrupció is átszövi.
Nemaztmondták Feri!
2021. január 29. 02:12
Vadásznak a Hunterre. :)))
lightning protection
2021. január 28. 21:25
Ukrajnából, az orosz gyarmatból amerikai gyarmat lett. Már a külsőségekre se adnak, de a magyarokra fújnak, mert az ukrán büszke, független, önálló nemzet... Szerencsétlen vágómarhák!
luisbathhelena
2021. január 28. 21:21
Előre mondom ő lesz az első elnök aki nyilvanosan osszevizeli magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!