Három pilléren nyugszik a falvak fejlődése

2021. január 03. 10:41

Gyopáros Alpár szerint komoly fejlődésnek indultak a falvak a Magyar falu program kezdete óta.

2021. január 03. 10:41
null

A rendelkezésre álló adatok és a kistelepülések visszajelzései azt mutatják, hogy az ötezer lélekszám alatti települések komoly fejlődésnek indultak a Magyar falu program 2019-es kezdete óta, a program legfontosabb céljával összhangban jellemzően megállt az elvándorlás és a népességfogyás a falvakban – írta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Gyopáros Alpár emlékeztetett, a programot a „szükség hívta életre”, ezért 2018-ban Orbán Viktor miniszterelnök bejelentett egy olyan összetett tervet, amely kifejezetten a helyi, kistelepülési igényekre és problémákra kínál megoldást.

A teljes Magyar falu program kétéves költségvetése meghaladja a 350 milliárd forintot, amely tisztán állami támogatás.

A kedvezményezettek jelen pillanatban a magánszemélyek, az önkormányzatok, az önkormányzati társulások, az egyházközségek, az iskolafenntartó tankerületi központok, a civil szervezetek és a hazai, alacsonyabb rendű úthálózat fejlesztéséért és karbantartásáért felelős állami cégek.

A kormánybiztos közölte, a vidéki otthonteremtést segítő falusi CSOK keretében a vissza nem térítendő támogatást csaknem 16 ezer, kistelepülésen élő vagy falura költöző család igényelte, több mint 83 milliárd forint értékben.

A falusi útalap keretében a rossz állapotú, akár 30-40 éven keresztül elhanyagolt mellékutak felújítására két év alatt mintegy 122 milliárd forint forrást biztosított az állam, amely 1300 kilométernyi útfelújítást és burkolatjavítást jelent. 

A pályázati rendszerben támogatott, a helyi életminőség javítását célzó, kisléptékű falusi fejlesztések, valamint a civil szervezeteket segítő felhívások keretében a két év során a nyertes pályázatok száma meghaladja a 12 ezret, a kifizetett állami támogatások összege pedig a 130 milliárd forintot.

A jogosult települések mintegy 98 százaléka nyert már támogatást legalább egy, helyben fontos fejlesztés megvalósítására, valamint csaknem 1600 civil szervezet kapott mentőövet tevékenysége segítéséhez – olvasható a közleményben.

Gyopáros Alpár kiemelte: a polgári kormány bízik a magyar vidékben, hisz a vidéki emberek tehetségében és szorgalmában, ezért a Magyar falu program új elemekkel és még nagyobb lendülettel folytatódik jövőre.

A 2021-es költségvetés az eddigieknél is nagyobb forrást nyújt a kistelepülések számára és a vidéki emberek, a vidéki Magyarország fejlesztésére. Idén bővül a falusi csok, nagyobb számban kerülnek felújításra a mellékutak, folytatódnak a pályázatok, és támogatást kapnak a falusi kisboltok is – zárul a kommüniké.

(MTI)

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. január 04. 07:56
Fatornyos falumba vezető utat, amit 35 éven keresztül csak foltozgattak - én azóta járok oda - most teljesen felújították.
Pelso j.
2021. január 03. 21:22
A "vagyis inkább" kategóriájú találgatás az nem a valóság.
Pelso j.
2021. január 03. 20:00
Nyugszik ám. Menj el a somogyi, békési, borsodi zsákfalvakba.
Bell & Sebastian
2021. január 03. 18:04
Emberek, azért ki lehet ebből hámozni, vajon mire gondolhatott a költő. A három pillér: - CSOK és csatolmányai - útépítés (infrastruktúra) - kis pályázatok (civil szervezetek, mikró-, kis- és közepes vállalkozások részére) Az önkormányzatok pályázati etetése azért maradt ki, ez impicite benne van a nyalatkozatban, mert ilyen nem lesz, helyette alapos visszavágással kell számolni. Ettől remélni a vidék fellendülését, azért feltételezi a módosult tudatállapotot, ha szabad megjegyeznem. Az önkormányzati reformot német mintára a szocik egyszer már belengették, volt is róla eligazítás a polgármestereknek, majd hosszú időre jegelték, de a Fidesz most előszedte. Valószínűleg a spórolási kényszer hatására, mert a választások előtt egy ilyen reformcsomag felér egy harakirivel. És hogy kíméletlenül őszinte legyek, az önkormányzati szerepvállalás mára annyira vonzó lett, hogy normális embernek eszébe sem jut önkéntes Szabad Nép -estekre járni. Tisztelet a romlatlanul naivaknak. Az önkormányzatiság eszméje hosszú szenvedés után kilehelte lelkét, éljen a központi irányítás és tervezett gazdaság. Valamint borban az igazság, borban a vigasz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!