A ház szerint ez áremelkedést és sok területen – mindenekelőtt a szolgáltatási szektorokban – akár hiányt is okozhat, mivel a kínálat nem feltétlenül tud majd lépést tartani a hirtelen megugró kereslettel.
A CEBR várakozása szerint különösen igaznak bizonyulhat mindez a turizmus területén, mivel nagyon sokan, akik a korlátozások miatt tavaly nem vakációzhattak, és még az idei év elején sem mehetnek például sítúrákra, alig várják, hogy utazhassanak vagy meglátogathassák szeretteiket.
Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a legjobb üdülőhelyek, repülőjáratok és szállodák teljesen betelnek az év második felére. Ez is áremelkedésekkel járhat, részben azért, mert a költséges elővigyázatossági, távolságtartási intézkedésekre várhatóan még szükség lesz, másrészt azonban azért is, mert a példátlan kereslet közepette a turisztikai vállalkozások igyekeznek majd behozni az előző másfél évben elszenvedett veszteségeiket – áll a CEBR pénteki előrejelzésében.
A ház hangsúlyozza, hogy a turizmus világszerte a bruttó hazai össztermék (GDP) 10 százalékát állítja elő, így az ágazat kilábalása lendületet ad majd a világgazdaság egészének.