Morawiecki: A jogállamiságra vonatkozó lengyel-magyar álláspontnak határozottan kell hangot adni

2020. december 04. 11:10

A lengyel miniszterelnök ismételten elutasította az uniós költségvetési csomaghoz fűzött, a jogállamisággal összekötött feltételrendszert.

2020. december 04. 11:10
null

Csütörtök esti Facebook-bejegyzésében Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kiemelte: a lengyel-magyar álláspontnak határozottan kell hangot adni, nemcsak a hazai, hanem elsősorban a nemzetközi, uniós színtéren. Ennek, az Európai Unió következő hétéves keretköltségvetésével és a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó pénzügyi alappal kapcsolatban megfogalmazott álláspontnak alapvető jelentősége van az Európai Unió jövője szempontjából – olvasható a bejegyzésben.

– írta Morawiecki. A bejegyzésben felidézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilapban aznap megjelent interjújának fő téziseit. Ebben a lengyel miniszterelnök ismételten elutasította az uniós költségvetési csomaghoz fűzött, a jogállamisággal összekötött feltételrendszert.

Szintén csütörtök este, brüsszeli látogatása alkalmából a legkisebb lengyel kormánykoalíciós párt elnöke, Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes, fejlesztésügyi miniszter kijelentette: a költségvetés ügyében szerinte a kompromisszum akkor lehetséges, ha az EU vezetői elfogadnak egy kötelező erejű nyilatkozatot a költségvetési feltételrendszer magyarázatáról. Aláhúzta: Lengyelország meg akar bizonyosodni arról, hogy a feltételrendszer kizárólag az uniós alapok átlátható és tisztességes felhasználását érinti majd. Gowin nyilatkozatát egyes hírügynökségek úgy értelmezték, hogy Lengyelország kész elállni az uniós költségvetéssel kapcsolatban kilátásba helyezett vétójától, ha az unió vezetői jóváhagyják az említett magyarázó nyilatkozatot. A PAP hírügynökség által közreadott nyilatkozatban azonban Gowin nem fogalmazott úgy, hogy Varsó „kész elállni a vétótól”. A PAP szerint viszont elismerte: a vétó esetében az uniónak ideiglenes költségvetése lenne, amely nem lenne előnyös Lengyelország számára, és nem lenne jó a másik 26 tagállamnak sem. Így hát mindenki érdeke, hogy kompromisszumot találjunk – mondta Gowin.

(MTI)

Címlapfotó: Facebook

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2020. december 04. 19:32
A ballibsi újságírók megint hazudtak. Persze ez nem ritka náluk.
Drágha Márió
2020. december 04. 12:14
Vétózni kell mindhalálig, Mert jobb állva meghalni, Mint térden csúszva élni, Nem szabad meghátrálni, Polak, Wegier, dwa bratanki...
kelekazi
2020. december 04. 12:13
A média mint egy farok megpróbálja csóválni a kutyát.
fatman
2020. december 04. 12:11
tessék, a franyók belengették a vétót a UK kilépési szerződésével kapcsolatban... a bolgárok meg ugye Macedónia miatt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!