Kokó volt a legnagyobb tehetség – Szántó Imre bokszedző lapunknak

Önnek még megadatott, hogy együtt dolgozzon a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóval, aki a bunyósok szövetségi kapitánya volt. Milyen volt a legenda közelről?

Csodálatos. Laci bácsi nem volt bőbeszédű, de minden szavára figyelni kellett, egy zseni volt, és nyugodtan mondhatom, rengeteget tanultam tőle. A tiszteletem jele volt az is, hogy bár engedte volna, sosem tegeztem.

Sok világklasszis versenyzőből lesz gyenge edző.

Ő nem ilyen volt. Sosem éreztette senkivel, hogy ő háromszoros olimpiai bajnok és híres ember. Közvetlen volt, és alázatos és remek szakember. A szorító sarkában is alázatosan viselkedett, soha nem akart sikeresebb lenni, mint a versenyzői, meghúzódott a háttérben, és onnan irányított. Ő is abban hitt, mint én, hogy egy meccsen már nem lehet kísérletezni. A képzés a lényeg, a begyakorolt mozdulatok, aminek része, hogy egy jó bunyós egyenlő arányban gyakorolja a védéseket, mint az ütéseket, hiszen a védekezés is ugyanannyira fontos.  

Nyugodtan mondhatjuk, ő volt a boksz Puskás Öcsije. A külföldi versenyeken hogyan fogadták?

Hihetetlen tisztelet övezte. 1989-ben, a moszkvai világbajnokságon a szállodában hagyta a belépőkártyáját. A csarnoknál szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben, ám amikor Laci bácsit meglátták a bejáratnál, mindenkit félre toltak, ő pedig szépen besétált, semmit sem kértek tőle. Írországban esett meg, hogy egy este a szálloda éttermében az asztalon felejtette a szobakulcsát. Egy ír edző rohant utána. Átadta, Laci bácsi udvariasan megköszönte, erre az ír kezet csókolt neki. Ő volt az amatőr boksz legnagyobb alakja, nem vitás.

Nem is olyan rég még bokszlázban égett az ország, mindenki profimeccseket nézett, Kovács Kokó vagy éppen Erdei Zsolt mérkőzéseinek a focimeccseknél is jobb nézettsége volt. Ehhez képest ma a boksz mintha eltűnt volna a térképről. Alig van versenyző, a hírekben is ritkán szerepelnek. Mi történt?

Pont a profi boksz hozta el az amatőr szakág hanyatlását. Nem az, amit Kokó és Madár képviselt, sajnos a harmadosztályú profi boksz beszivárgott Magyarországra, és elvitte az amatőr versenyzőket. Szakmailag komoly krízisbe került a sportág. Ha valaki megnézni Muhammad Alit régi filmfelvételeken, jó lábmunkával, előkészítő ütésekkel dolgozott fénykorában. Az amatőr ökölvívás is ilyen volt. Benne van a vívó szó. Ami most folyik, az teljesen más. Küzdelem, amely során a versenyző nem észleli a másik szándékát, mennek kontroll nélkül előre, mint a cséphadaró, nem véletlen, hogy hamar elfáradnak, és nem véletlen, hogy egy időben lerövidítették a menetidőket is. A mostani ökölvívás egy nagy rohanás, taktika, lábmunka, előkészített ütések nélkül.

Lehangoló.

Sajnos robotok bokszolnak. Sokszor látom, hogy úgy edzenek, hogy fél napig csak püfölik a bokszzsákot. Nem életszerű, hiszen a meccsen az ellenfél visszaüt. Én mindig úgy edzettem a tanítványaimat, hogy a meccset próbáltam szimulálni, tehát a bokszzsákozás alatt is kellett védekezni. A másik gond, hogy nem csak versenyzőből lett kevesebb, de edzőkből is. Akik pedig maradtak, azok nagy része 40-50 éves embereknek tart hobbibokszot pénzért, erre megy el az idejük, ezért van egyre kevesebb bokszoló. A személyi edzés a buli, az hozza a pénzt.  

Önről ugyebár köztudott, hogy Kovács Istvánt egészen a csúcsra vezette, 1996-ban, Atlantában olimpiai bajnok lett. Kokó volt a legtehetségesebb versenyzője?

Nem kérdés. Céltudatos volt, mindent megtett a sikerért, pedig az olimpiai bajnoki cím előtt neki még négy órában sportállásban kellett dolgoznia. Az atlantai olimpia évében 26 éves volt, egy évvel korábban a berlini világbajnokságon kikapott a német Krügertől. Mindketten tudtuk, a kora miatt is, az olimpia az utolsó esély. Ha ott nem nyer, akkor szinte biztos, hogy már nem lesz olimpiai bajnok. Mindent ennek rendeltünk alá. Éjjel-nappal edzettünk, volt, hogy vasárnap, a pihenőnapon is rám csörgött, hogy Öcsi bácsi, iskolázzunk egyet. Mindent bevetettem.

Fotó: Wikipedia

Így elvitte sífutni és úszni is. Miért?

A sífutás a kar és láb harmóniája miatt kellett, meg azért, hogy kiszakadjon a megszokott környezetéből, az úszás pedig a helyes légzéstechnika miatt. Emlékszem, az úszóedzők mosolyogtam rajtam, hiszen ott álltam stopperrel a parton a Dagályban, és néztem, ahogyan Kokó úszik. Nem értették meg, hogy nem azért csináljuk, mert erősíteni akartam, hanem a helyes légzéstechnikát gyakoroltuk. Eszembe sem jutott, hogy izmot növeljünk, hiszen tudtam jól, az izom a legnagyobb oxigénzabáló. Mindent gyakoroltunk, hogy a meccshelyzetben ne érhesse meglepetés. Lehet, hogy nevetni fog, de

Ez most komoly?

A legkomolyabb. Annak is megterveztük minden pillanatát. Érdekességként mondom, Kokó jégkorongozott a boksz előtt, ami szintén nagyon jót tett neki, hiszen a bokszban hallatlanul fontos a kitűnő egyensúlyérzék.       

Tartják a kapcsolatot?

Szeptember 9-én volt a 77. születésnapom, Kokó pedig meglepett az 1943-ban kiadott, az Ökölvívás technikája című könyvvel. Még jobban meglepett és meghatott az is, amit a könyvbe beleírt nekem a születésnapomra. „Ez a könyv és Öcsi bácsi egy időben születtek, de a könyvben leírtakat már akkor tudta. Ez a tudás napról napra csak nőtt. Remélem, remek munkadarab voltam a mester kezében.” Én is könyvet adtam a születésnapjára, Szabó Dezsőtől, az Elsodort falut.

Kokó volt a legtehetségesebb tanítványa, de ki az, akiben sokkal több volt, ám végül nem jött ki belőle?

Mizsei Gyuri is nagyon nagy tehetség volt, de belőle nem jött ki sajnos az az eredménye. Talán azért, mert az ő felkészítésére akkor még nem voltam elég érett. Amikor már felhagyott az amatőr boksszal, Németországba hívták egy profi meccsre. Egy német titán ellen kellett bunyózni. Azt mondták, kellenek a jó felhozó találkozók a fiúnak, nagy jövő előtt áll, Gyuri meg a vereség után kap ötszáz eurót. Simán legyőzte. Ilyen volt ő.

Hetvenhét éves, s immár a nyugdíjasok életét éli, persze mellette szaktanácsadóként segíti a magyar ökölvívást. A magánéletéről viszont keveset tudni. Miért?

Mert az rám tartozik. Bokszról, ha akarja estig beszélek, a magánéletemről viszont nem szeretnék. Annyit elárulhatok, 1967-ben házasodtam a feleségemmel, két évvel később lettem főállású edző. Van egy lányom s két édes unokám. Anyukám 17 éves koromban meghalt, ott maradtunk a két nővéremmel és az apámmal, aki akkor már közismert bokszedző volt. Így keveredtem a bunyó közelébe én is, öt-hat évesen már ott ugrabugráltam a ring környékén.  

A politikával foglalkozik?

Mint mindenki más. És ha már itt tartunk, kérem, írja le, nagy tisztelője vagyok Orbán Viktornak,

Évtizedek múlva majd minden kritikus belátja, igazuk volt, hiszen azzal, hogy vannak létesítmények, sok gyerek sportolhat, ami majd felnőttként az egészségi állapotukon is meglátszik majd.

Azért ma is vannak még tehetségek a ringben?

Van egy 18 éves srác, Kiss Leventének hívják. Szuper-nehézsúlyban versenyez, s a kora ellenére a legutóbbi felnőtt bajnokság legtechnikásabb bokszolójának választották. Hallani fog még róla!  

Fotók: Ficsor Márton