Potápi: Történelmi siker az elmúlt tíz év nemzetpolitikája

2020. november 27. 11:40

Az államtitkár rámutatott: a 2010 óta tartó radikális nemzetpolitikai változás révén oktatás, kultúra, sport, gazdaság és média tekintetében már egy egységes Kárpát-medencei térről beszélhettünk.

2020. november 27. 11:40

Történelmi siker az elmúlt tíz év nemzetpolitikája, hiszen az elmúlt században nem volt olyan évtized, amikor ilyen töretlen lett volna a nemzetpolitika előmenetele – fogalmazott a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Potápi Árpád János elmondta, hogy az idei esztendő a nemzeti összetartozás éve, ezért is döntöttek amellett, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére megrendezik a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács ülését. Az államtitkár elmondta, hogy a csütörtöki online értekezleten a Demokratikus Koalíción kívül minden magyarországi parlamenti párt és az összes határon túli magyar politikai párt képviseltette magát.

A diaszpóra tanács ülésére 90 tagszervezetet hívtak meg, közülük 83 szervezet vett részt a rendezvényen.

A fórumok egyhangúlag elfogadták, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve legyen – mondta. A járványhelyzet miatt a fórumok programjainak nagy része az online térbe költözött, néhányat pedig nem tudtak megtartani – jelezte, ugyanakkor hamgsúlyozta, hogy az elmúlt tíz évben kezdeményezett programokat a jövőben is mindenképpen szeretnék folytatni, ezért is lesz 2021 a nemzeti újrakezdés éve – tudatta az államtitkár. Potápi Árpád János rámutatott: a 2010 óta tartó radikális nemzetpolitikai változás révén oktatás, kultúra, sport, gazdaság és média tekintetében már egy egységes Kárpát-medencei térről beszélhettünk.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vainamoinen
2020. november 27. 13:52
Ott volt bukott orvos is, akit anyagilag támogtnak? https://www.mpts-uk.org/hearings-and-decisions/medical-practitioners-tribunals/dr-gyorgy-rakoczy-apr-20
998877
2020. november 27. 12:56
Azoknak akik lejomoltak és ingyen utazgatnak ide oda, bizonyára. Csak éppen a határon túli és diaszpórában élő magyarok és valódi vezetőik nem kapnak semmit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!