Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



A tartalomszolgáltató Trianon kapcsán gyalogolt bele valami olyanba, amit el is kerülhetett volna.

A Magyar Nemzet szombaton írt arról, hogy a magyarországi HBO a trianoni békediktátum századik évfordulójának évében, magyarországi előfizetőinek pont december elsején (román nemzeti ünnep, melyen Erdély elcsatolását ünneplik) tette volna elérhetővé a Mária román királyné című román történelmi filmet. A film a királyné érdemeiről, Nagy-Romániáért való küzdelméről és az eredményes párizsi lobbizásáról szól. Bár amerikai tartalomszolgáltatótól senki nem várt el magas fokú tájékozottság a kelet-közép-európai történelmet illetően, azt mindenképpen, hogy egy alkotás piacra léptetését megelőzően minimálisan körültekintőek legyenek. Olybá tűnik, hogy a figyelemfelkeltést a Magyar Nemzetnek kellett megtennie, ugyanis cikküket követően a film adatlapja elérhetetlenné vált az HBO GO oldalán.
(Magyar Nemzet)

