A lengyelek több mint 80 százaléka továbbra is támogatja országuk európai uniós tagságát, az évek óta magas támogatottságra nem volt hatással az uniós források feltételrendszere miatt emelt lengyel vétó sem – derül ki a hétfőn közölt felmérésből. A lengyel EU-tagságot támogatók aránya évek óta az egyik legmagasabb európai viszonylatban, a CBOS lengyel állami közvéleménykutató-intézet szerint idén márciusban 89 százalékot ért el. A Rzeczpospolita lengyel napilap megrendelésére az IBRIS cég által készített, hétfőn ismertetett felmérés szerint a lengyelek 81,1 százaléka Lengyelország EU-tagságának megőrzése mellett szavazna, ha erről népszavazást tartanák most.
Az uniós források lehívásának jogállamisági feltételekhez kötése körüli vita nem volt hatással a tagság támogatottságára –kommentálják a felmérést a napilapban. Rámutatnak: az uniós tagságot a felmérésben a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt híveinek 83 százaléka támogatta.
Azt, hogy jogállamsági feltételekhez kössék az uniós források felhasználását, a megkérdezettek 44,8 százaléka akarja. Szinte ugyanannyian – a válaszadók 44,2 százaléka – ellenkező állásponton vannak.