Több millió hamis maszkot és COVID-tesztet foglaltak le Magyarországon

2020. október 12. 12:38

Az akció során átvizsgáltak több mint 100 ezer személyautót, 60 ezernél több teherautót és ezernél több kisbuszt, mintegy ezer vízijárművet, és csaknem 6000 vasúti szerelvényt.

2020. október 12. 12:38

Több mint 3,5 millió orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítő folyadék és védőeszköz, leginkább maszk forgalomba kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a május 11. és július 12. között megrendezett nemzetközi STOP akció keretében – mondta a NAV vámszakmai szakfőigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bakai Kristóf Péter ismertette: a vámhatóság az akció során csaknem 200 ezer járművet és 400 ezer személyt ellenőrzött. Az Országos Rendőr-főkapitánysággal, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI), valamit a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT) együttműködve lefoglalták, illetve visszatartották a hamis, nem megfelelő minőségű termékeket. Pomázi Gyula, a HENT elnökhelyettese hangsúlyozta, a nem ellenőrzött forrásból származó gyógyszerek és járvány elleni védekezést szolgáló eszközök nagy veszélyt jelentenek az emberek egészségére, ezen felül megkárosítják a legális gyártókat, illetve a hazai gazdaságot. A NAV vámszakmai szakfőigazgatója közölte: a nemzetközi STOP akciót a koronavírus-járvány miatt fellendülő illegális gyógyszer-, és orvostechnikai eszköz kereskedelem visszaszorítása érdekében indította a Vám Világszervezet (VVSZ), mellette több nemzetközi szervezet és a magánszektor érintett szereplői is részt vettek az ellenőrzésekben. 

Mint mondta, nemzetközi szinten csaknem 1700 rajtaütés történt, ezek során több mint 300 millió egység illegális forrásból származó, esetenként lejárt szavatosságú gyógyszert, 47 millió darab hamisított orvosi felszerelést – maszkokat, kesztyűket, COVID-19 tesztkészleteket, hőmérőket és védőruhákat –, valamint körülbelül 2,8 millió liter ellenőrizetlen forrásból származó kézfertőtlenítő gélt foglaltak le. A magyarországi akció során átvizsgáltak több mint 100 ezer személyautót, 60 ezernél több teherautót és ezernél több kisbuszt, mintegy ezer vízijárművet, és csaknem 6000 vasúti szerelvényt. Bakai Kristóf Péter hozzátette, hogy csempészett cigarettát és kábítószert is találtak, amit lefoglaltak.

Az akció közvetlen célja a fogyasztók és a legális gazdasági szereplők védelme, közvetett célja pedig a szervezett bűnözői körök finanszírozásának megakadályozása volt, az ellenőrzésekkel a NAV jelentősen hozzájárult a jogszerű, biztonságos környezet fenntartásához – hangsúlyozta a vámszakmai szakfőigazgató. Pomázi Gyula elmondta: a HENT sok hamis terméket talál a gyógyszerek, az élelmiszerek, illetve a használati tárgyak között is, ezért különösen fontosnak tartják azokat az akciókat, amelyek alkalmasak a hamisítás elleni fellépésre. A testület elnökhelyettese felidézte a 2019 decembere és 2020 júniusa között sikeresen lezajlott, az Interpol és az Europol által koordinált IX. OPSON nemzetközi razziát, amelyben 83 ország részvételével összesen 26 ezer rajtaütésre került sor. Az élelmiszer-hamisítás visszaszorítása érdekében tartott akció során több mint 12 ezer tonna illegális és nagy valószínűséggel az egészségre káros terméket foglaltak le, az árucikkek összértéke 28 millió euróra tehető. A hatóságok emellett 19 szervezett bűnözői csoportot számoltak fel, illetve 406 gyanúsítottat tartóztattak le. Ismertette azt is, hogy idén 13. alkalommal szervezték meg a PANGEA elnevezésű nemzetközi akciót, amelynek keretében a hamis gyógyszerek és étrend-kiegészítők forgalmazása ellen, valamint az illegális internetes patikák felszámolásáért lépnek fel. A márciusában lezajlott nemzetközi akció során több mint 2000 olyan internetes linket találtak, amelyeken valamilyen, a koronavírushoz köthető hamis eszközt, főként orvosi maszkokat hirdettek, valamint csaknem 34 ezer, szintén a járványhoz kapcsolódó terméket foglaltak le a határokon.

Pomázi Gyula kitért arra is, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által készített kutatás szerint 2014 és 2016 között több százezer ember halálát és 4 milliárd euró anyagi kárt okozott a gyógyszerhamisítás világszerte. Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója elmondta: a koronavírus-járvány új helyzetet teremtett, olyan problémákat is a felszínre hozott, amelyek hatásai korábban nem befolyásolták a mindennapi életet. Mint mondta, megmutatkozott, hogy az egészségügyi termékek piaca mennyire kitett az Európán kívüli beszállítóknak. A járvány miatt olyan termékek váltak hiánycikké, amelyek korábban olcsón és nagy mennyiségben álltak rendelkezésre, és a hiány miatt megjelentek a hamisított vagy rossz minőségű termékek – fogalmazott.

A főigazgató a hamis, nem megfelelő minőségű készítmények elleni fellépésnél kiemelte a hatóságok együttműködésének jelentőségét, valamint a fogyasztók szerepét, felelősségét is.

(MTI)
 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neociprióta
2020. október 13. 06:22
na és persze az orosz covid vakcina.....majdnem olyan sikeres mint a novicsók......
neociprióta
2020. október 13. 06:20
a legjobb üzlet ma az orosz lélegeztetőgépek importja....LOL
VESZ ÉSZ
2020. október 12. 16:31
És mi lett a lefoglalt,hamisítványokkal?Csak nem azt osztották ki az egészségügyben,mert a fideszesektől ez is kitelik.Sőt az is,hogy jó pénzért eladták az olyan nagyon szeretet népnek.
rókabácsi
2020. október 12. 15:42
netán ezért kampányol az ellenzék, hogy mindenkit teszteljenek? borzasztó még rá is gondolni! mert ugye a krumlis zsák sem jött be!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!