Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A modell lesz az egyik műsorvezető, aki bemutatja hazánkat a virtuális show nézőinek.

Az MTV EMA egyik magyarországi műsorvezetője a szupermodell Palvin Barbara lesz – írta közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség. A HVG beszámolója szerint Szentkirályi Alexandra jelentette be a hírt, aki ismertette Palvin feladatát is. A modell fogja virtuális utazáson keresztül bemutatni Budapestet, valamint több másik ikonikus magyarországi helyszínt, illetve a kulisszák mögé is vele tekinthetnek majd be a nézők.
„Nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek ennek a rangos, nemzetközi eseménynek az egyik magyarországi műsorvezetője, az pedig külön öröm, hogy ráadásul Magyarországról jelentkezhetek majd be a műsor során. Azt hiszem ez egy hatalmas lehetőség az országnak, végre megmutathatjuk a világnak, hogy milyen gyönyörű hazánk van” – nyilatkozott a modell.

A járványhelyzetre való tekintettel az MTV EMA ezúttal egy online show keretei közt kerül lebonyolításra november 8-án Londonból és Budapestről.
Fotó: MTI/ EPA/ Jason Szenes