Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszterrel aláírták a Budapest és Varsó között tervezett gyorsvasútról „azt a koncepcionális dokumentumot, amelyet majd benyújtanak az uniós támogatás megszerzése érdekében” – számolt be az MTI.
Szijjártó Péter megerősítette, hogy a gyorsvasút megvalósíthatósági tanulmánya magyar részről a jövő év elejére elkészül. „A köztes dokumentumokból világosan látszik, hogy egy 300 kilométeres óránkénti sebességű vasút építése megtérülő lenne a térség számára, biztosítaná egyrészt az észak-déli összeköttetést, valamint kapcsolódást a nyugat-európai gyorsvasúti rendszerhez is” – mondta el a külgazdasági és külügyminiszter.