Az alapítványnak nem csupán az a célja, hogy erkölcsi zsinórmértékként maguk és mások elé állítsák a volt miniszterelnököt és feleségét, hanem az is, hogy elősegítsék a magyar nemzet előrehaladását. Ezért hozták éltre a díjat, amelyet minden évben ketten kapnak meg, egy férfi és egy nő. Olyan emberek, akik a nemzetért, a közösségért, a családért, a magyar földért és a hitért tesznek.
Az idén első alkalommal odaítélt gróf Batthyány Lajos-díjat Balog Zoltán református lelkész, az Emberi Erőforrások minisztériumának volt első embere kapta, aki ott volt a Batthyány-örökmécsesnél tartott ünnepségen is, ahol a Batthyány-leszármazottak mellett megjelent Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter is. A díjat Batthyány-Schmidt Margit, az alapítvány elnöke nyújtotta át. A gróf Zichy Antónia-díjat dr. Nagy Natália, az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar filológiai tanszék docense érdemelte ki, ám ő sajnos a vírushelyzet miatt nem tudott személyesen ott lenni a díjátadón.
A Magyar Battyhány Alapítvány működése nem csupán a díjazásból áll, az utóbbi években több konferenciát is szerveztek. Legutóbb 2019-ben például A Batthyányak a haza védelmében a 15. századtól a szabadságharcig címmel.
Az Alapítvány elnöke Batthyány-Schmidt Margit szerint, ha a történelmi családok erősítik önszerveződő képességüket, közös fellépéssel maradandót alkothatnak. „A Magyar Batthyány Alapítvány sok célt tűzött ki maga elé: ezek között szerepel a kulturális ismeretek létrehozása és tudásmegosztása, a tradinnováció, illetve a generációk közötti párbeszédek tudatos generálása, moderálása is.”