„Kevesebb, mint 100 nap múlva a Brexit befejeződik. Nagy-Britannia kívül kerül az Európai Unió vámunióján és a közös piacon. A Brexit ugyanakkor kérdéseket vet fel az EU-ban, valamint Nagy-Britanniában. Kihívást jelent az úgynevezett »európai ideológiának«. Végső soron elég komoly kihívás egy demokratikus szervezet számára, ha egy nagy tagállam az elhagyása mellett dönt.
Angela Merkel 2010-es bruges-i előadásában (mely majd ugyanolyan fontos volt, mint Margaret Thatcher 1988-as beszéde, bár kevésbé figyeltek fel rá) rámutatott arra folyamatos és kreatív feszültségre mely a két Európa – a nemzetek feletti Európa és a kormányok közti Európa – között áll fenn. Ha ez a feszültség robban, és a nemzetek feletti politikák behatolnak a nemzeti identitásba, népi ellenállás lesz.
A migráció és az euró által kiváltott problémák szemléletesen mutatják, miként képes az EU hatalmas ellenállást kiváltani, ha túllépi az elfogadható határokat azzal, hogy látszólag kétségbe vonja a tagállamok nemzeti identitását.
Az euró és a migrációs válságok megoldásához szükséges, erőteljes végrehajtó intézkedéseket csak a nemzeti kormányok tudták együttműködve meghozni. Ezekkel a válságokkal elsősorban a tagállamok kormányai szembesültek az Európai Tanácsban: a Bizottság és az Európai Parlament kifejezetten másodlagos szerepet töltött be.
A további integráció, pláne szerződésmódosítás, az utolsó dolog, amire Európának szüksége van. A szupranacionalizmus ugyanis ma már az európai ideál megvalósulását fenyegeti, nem pedig annak elősegítője.
Az EU-nak tehát elsősorban kormányközi intézménynek kell maradnia, amelyben a tagállamok az Európai Tanács révén diktálják a változások ütemét. Azonban egy ilyen »államok Európájának« egy másféle kormányközi szervezetnek kell lennie, mivel a tagállamok nemcsak saját nemzeti, hanem az egész kontinens érdekeit is figyelembe kell vegyék.
A Brexit tehát nem volt aberráció. Ahelyett, hogy örvendeznénk, vagy elítélnénk, a Brexit a tegnap vitája. Az EU-nak arra kell törekednie, hogy levonja a tanulságait.”