Világszerte rengetegen állnak ki Orbán Balázs és a tudomány, a kutatás, illetve a szakmai teljesítmény védelme mellett
Peruból, az Egyesült Királyságból, Hollandiából, Németországból és Japánból is érkeztek reakciók az ELTE-botrányra.
„Itt bizony egy olyan új generáció formálódik, aminek meghatározó élménye lesz a koronavírus” – szögezi le Székely Levente. A Kárpát-medencei nagymintás ifjúságkutatás szakmai vezetőjével, a Kutatópont Műhely kutatási igazgatójával arról beszélgettünk, hogyan hatott a járvány a generációkra, nagyobb lett-e a feszültség a nemzedékek között, és mennyire érdekli a közélet vagy bármi más a mai fiatalokat. Nagyinterjúnk!
Része lett az életünknek a covid, olyannyira, hogy több kutató is egy új korosztály kialakulását emlegeti. Mit gondol, valóban létezik a vírus- vagy covid-generáció? És mi a helyzet a karantinikkel?
Azt gondolom, hogy egyre inkább van létjogosultsága annak, hogy vírusnemzedékről beszéljünk: itt bizony egy olyan új generáció formálódik, aminek meghatározó élménye lesz a koronavírus.
Az Y generációt digitális nemzedéknek is szokás emlegetni. Valóban rászolgáltak erre az elnevezésre? S nem sértő a mostaniakat vírusgenerációnak hívni?
Egy-két éve készítettünk egy kutatást, melynek során arra kértük a válaszadókat, néhány szóval írják le saját nemzedéküket. A fiatalok válaszaiban meg is jelent az internet vagy digitális jelző; de ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy ez azért van, mert a generáció tagjai úgy érzik, valóban érvényes ez a nemzedékükre,
Korábban azt nyilatkozta, hogy a Z-generáció pályaválasztását is befolyásolhatja a vírus. Vegyük végig a korosztályokat, melyikre milyen hatással van a pandémia?
A statisztikákból az látszik, hogy eltérő mértékben érinti a társadalom egyes életkori csoportjait a járvány. Míg korábban az idősek voltak jobban kitéve a fertőzésnek, most arról szólnak a hírek, hogy elsősorban a fiatalok körében terjed a kór, ami érthető, hiszen ők a mobilabbak, ők mozogtak akár külföldön is. A vírus okozta konkrét megbetegedésen túl
családtagjaik kevésbé merik őket látogatni, nehogy véletlenül, tünetmentesen adják át nekik a fertőzést. Az idősebbek ráadásul életkorból adódóan kevésbé vágynak elmenni hazulról, a választott vagy kényszerű magányukra rakódik a covidtól való félelem. A kevesebb találkozás másik oka, hogy a középgenerációra a járvány is nagyobb terhet ró. Rengeteg kihívással szembesülnek, akár a munkaerőpiacot, akár a gyerekeik digitális tanítását nézzük. Központi probléma, hogy lement a tanév, valahogy befejeződött, de arról elsősorban a szülők tudnának beszélni, hogy milyen erőfeszítést jelentett végigmenedzselni az egészet. Az iskolák, pedagógusok, szülők nagyon különböző hozzáállással, képességgel, különböző sikerességgel tudtak ebben az oktatási formában résztvenni.
Mi a helyzet azokkal a fiatalokkal, akik csak néhány éve dolgoznak, vagy akik csak most szerezték meg a végzettségüket?
Sajnos ők azok, akiktől a munkáltató legkönnyebben megválik, hiszen kevéske tapasztalatuk van, és megtartásukat szociális szempontok – például eltartandó családtag – sem indokolják.
a bizonytalanság miatt beszorulhatnak a soha véget nem érő gyakornoki pozíciókba, sokuknak ez az időszak parkolópályát fog jelenteni.
Ráadásul nem csak tapasztalatuk és eltartottjuk, de félretett pénzük sincs.
Ez a másik. Nyilván, aki régóta aktív a munkaerőpiacon van némi tartalékja, így kevésbé megterhelő számára egy időszakos fizetéskiesés vagy -csökkenés, mint egy fiatalnak, aki szeretné elkezdeni a felnőtt életet, most gondolkodna otthonteremtésben, családalapításban. A vírus körüli bizonytalanság visszahúzó erőt jelent. Ami a gyerekeket illeti, bár közmondásosan mindent kibírnak, de sokakat megviselt, hogy a karantén alatt nem tudtak találkozni a barátokkal.
Melyik generáció sínyli meg leginkább?
Az idősek számára a vírus azonnali, közvetlen veszélyt, a fiataloknak pedig középtávon jelent problémát, életkezdési akadályt, mert ami eddig adott volt, az nincs vagy bizonytalanná vált. Eddig lasszóval kergették a munkaerőt: ne felejtsük el, hogy nemcsak ezt az évet indítottuk úgy, hogy munkaerőhiányos gazdaság van Magyarországon, ez már hosszabb ideje téma. Most meg láthattuk a vírus hatását a turizmusra és más ágazatokra, a hatások egy része a következőkben fog begyűrűzni:
Az ön vezetésével készült kutatás a koronavírus kapcsán a Corvinuson e témában.
Igen, a #kommlab kutatásában azt figyeltük, hogy milyen hatással van a generációközi viszonyra a vírus. Már a korona előtt érzékeltük, hogy mintha élesedne a nemzedéki feszültség. A klímamozgalmaknak például volt egy kifejezetten generációs éle. Ez pedig nemcsak abban mutatkozott meg, hogy főként fiatal arcokat láttunk a tüntetéseken, hanem abban is, hogy az utcára vonulók megfogalmazták, hogy a szüleik és az ő szüleik nem, vagy éppen a kárukra foglalkoztak a környezet védelmével, aminek viszont ők isszák meg a levét. Adott volt tehát a feszültség növekedése, ez pedig megjelent a különböző popkulturális, vagy közösségimédia-tartalmakban. Az „ok, boomer”-jelenség például ilyen. Kíváncsiak voltunk, hogy a vírushelyzet tovább növeli-e a feszültséget, ezért vizsgálni kezdtük a koronavírussal kapcsolatos felhasználói képi és videótartalmakat, hogy a generációs jelleg megjelenik-e bennük és ha igen, miként. Jelen volt az a narratíva, hogy minket fiatalokat nem bánt különösen a vírus, ez csak egy náthával felérő kór – és nem akarjuk azért elveszíteni a munkánk, hogy megóvjuk az időseket, miközben ők kapják a nyugdíjukat és amúgy jól megvannak, sőt, vígan mászkálnak az utcán, míg mi miattuk vagyunk bezárva. De amellett persze, hogy élesedett a feszültség, megjelent a szolidaritás is,
akár egy bevásárlással, akár kutyasétáltatással. Nagyon érdekes ez a két, ellentétes irányú mozgás.
S mi lesz ezután? Minél tovább tart a vírus, annál jobban mélyül a feszültség?
Erről azért nehéz bármit is mondani, mert nem tudjuk, milyen korlátozó intézkedések jönnek, de benne van a pakliban a feszültség fokozódása. Mindenki emlékszik, hogy micsoda teher volt már az utóbbi időben az időseknek fenntartott vásárlási idősáv: miután eltörölték, kicsit visszaállt normális kerékvágásba a világ. Azt látom egyébként, hogy kezd kialakulni az „új normális”.
ahogy az is általános, hogy úgy indulunk el otthonról, hogy „a kulcsom, a tárcám, a telefonom, a maszkom”. Tavasszal igencsak megijedtünk volna, ha akkor produkált volna olyan számokat az ország, mint augusztus végén. Most úgy tűnik, beállt az „új normális”: a vírus velünk van, igyekszünk az alapvető szabályokat társadalmi szinten betartani, ilyen módon működünk tovább.
„Új normális” lehet a távmunka is?
A vírus hozta el, amire oly régóta vártunk. Legalább két évtizede beszélünk arról, hogy hamarosan jönnek az atipikus foglalkoztatási formák, dübörögni fog a távmunka és a részmunka. Aztán azt láttuk, hogy mégsem léptek ebbe az irányba a cégek. Most pedig a munkaadóknak és a munkavállalóknak is meg kellett tapasztalniuk, hogy ez a forma igenis működőképes. Nyilván a pék nem tudja távmunkában megsütni a kenyeret, de
A távmunka persze másfajta munkarendet és morált követel meg, amit még tanulunk.
S milyen hatása van az emberi kapcsolatokra?
Sok visszaépül. A lelkészünk azt mondta, hogy az egyházi statisztikákat nézegetve az látszik, hogy a koronavírus hatására az egyházi közösségek harminc százaléka elpárolgott.
Érdekes, én épp azt hallottam, hogy az online miséket többen hallgatták, nézték, mint amennyien a templomokban szoktak lenni vasárnaponként.
Igen, csakhogy az online-ból könnyebb is kilépni, ráadásul kívánja, húzza maga mellé a párhuzamos tevékenységeket. Visszatérve az emberi kapcsolatokra: hogyne lenne rájuk hatással a korona, elég csak az üdvözlési formák változására gondolni.
Mi a helyzet a digitális oktatásból kimaradó, becslések szerint nagyjából 35 ezer gyerekkel? Valós veszély, hogy ők még jobban leszakadnak?
A személyi számítógépek és az internet elterjedésétől többen azt várták, hogy végre a hátrányos helyzetű térségekbe is eljut majd a tudás és a kultúra. Nem ez következett be, nem váltak a magas kultúra fogyasztójává a hátrányos helyzetben élők. Sőt, a számítógép nemhogy nem csökkentette, de egyes nézetek szerint még növelte is a leszakadók hátrányait. Márpedig a különbséget nem lehet pusztán eszközzel csökkenteni.
Ha otthon a szülő nem tudja bekapcsolni a gépet, letölteni a házifeladatot, segíteni a megoldásban, beszkennelni a házifeladatot, akkor megette a fene.
Nemcsak a covidnak, az álhíreknek is egyre nehezebb gátat szabni. Mit gondol arról, hogy a különleges jogrend idején akár öt év börtönre is számíthattak a fake news-terjesztők?
Nincs helye a szabotázsakcióknak ott, ahol a társadalom összefogására van szükség, ezért kellenek szankciók. Itt az a kérdés, hogy mi a büntetés mértéke, milyen a felderítés hatékonysága, és melyik az az ügy, amire ugrani kell, és melyikre nem. Ez pedig piszok nehéz kérdés.
Mekkora a veszélye ezeknek társadalmi szinten?
Az álhírek mindig jelen voltak, ami most a különlegességet adja, az az, hogy a hírek formája, és terjedése alapvetően megváltozott. Manapság egy párezer forintos előfizetéssel tudsz magadnak domainnevet vásárolni, majd tartalmat gyártani és terjeszteni. Pikk-pakk elő tudsz állítani olyan híreket, amelyek úgy néznek ki, mint a profi média tartalmai. Ehhez jön, hogy az a hír terjed gyorsan, amelyik érdekes, nagyot mondó. Másrészt jelen van a „kisember gyanakvása” a hatalommal kapcsolatban, így számára minden leleplező tartalom érdekes. Az álhírektől meg kell óvni a társadalmat,
Mi alapján szűrjenek tartalmakat a közösségi médiaszolgáltatók? Milyen kritériumok alapján lehet azt állítani egy hírről, hogy az fake news? Az álhírek a legtöbbször nem kifejezetten szemenszedett hazugságok, hanem inkább rafinált technikákkal létrehozott csúsztatások: úgy kombinálnak össze dolgokat, hogy a részállítások akár igazak is lehetnek, miközben a hír maga nem állja meg a helyét. Az pedig külön érzékeny téma, amikor egy álhír a választói magatartást befolyásolhatja. Na de hol húzzuk meg a határt? Nehéz eldönteni, mert rögtön felmerül a cenzúra lehetősége, a szólás- és véleményszabadság megtiprásának veszélye.
Van megoldás?
Persze, nagyon egyszerű csak épp hosszadalmas folyamat. Ha fejlett az emberek digitális és információs írástudása, akkor az álhírek nem tudnak terjedni. könnyű belátni, hogy itt nem egy főszerkesztő a kapuőr, hanem mindenki az a maga környezetében. Amikor azt látod, hogy
Nem egyszer találkoztam fals hírrel amúgy hiteles forrásból, sőt olyannal is amit álhírekkel is foglalkozó tudós kolléga osztott meg. Itt van a legnagyobb veszély, hiszen a komoly elismertséggel bíró, magasan kvalifikált terjesztő felfelé képes húzni a hír hitelessége iránti bizalmat, vagyis képes azt hitelesíteni.
A nemrég megjelent Szürke hattyúk című könyvében be kívánja mutatni a fiatalságot. Milyenek a maiak?
Úgy látom, hogy az új nemzedékkel kapcsolatosan mindig kétfajta szcenárió él bennük. az egyik, hogy majd ők mindent rendbe tesznek, amit az elődök elszúrtak. A másik, hogy az apokalipszis jön el, mert a fiatalok fittyet hánynak mindarra, amit elődjeik értéknek tartanak. A nagymintás ifjúságkutatásaink ehhez képest azt mutatják, hogy
A fiatalok elfogadják szüleik értékrendjét, családot és gyereket akarnak, szépen betagozódnak a társadalom szövetébe, tehát alapvetően folyamatosság van a nemzedékek között. De vannak ugyanakkor olyan aprócska jelecskék, amelyek alapján akár nagyobb változásra is számíthatunk, ezeknek a jeleknek a nagy része digitális világhoz kötődik. A fiatalok a digitálist anyanyelvi szinten beszélik, az idősebbek meg éppen valahogy dadogják. A világ eddig arról szólt, az idősek adták át a tudást a fiataloknak, de ma már fordított szocializációról beszélünk: a fiatalok digitális tudása erősebb az idősebbeknél, vagyis ezt nekik kell átadniuk az szüleik, nagyszüleik generációjának.
Mi a helyzet a politikához való viszonyukkal? Igaz, hogy a fiatalok egyharmada teljesen elzárkózik a közélettől?
Nemcsak a fiatalokra, hanem a társadalom egészére jellemző az apolitikusság és nemcsak itthon.
százból egyet érdekel.
Miért?
Hipotézisem szerint azért, mert a politika alatt a pártpolitikát értik és nem a közéletet. Egyébként a kutatásokból is ez tűnik ki, ha azt kérdezzük ugyanis, hogy mennyire foglalkoztatják őket közéleti, társadalmi problémák, akkor az érdeklődők aránya növekszik. De tény, politikai érdeklődés terén passzívak a fiatalok.
Ha családban gondolkodik a fiatalság, és ehhez elég komoly támogatást is kap a kormánytól, akkor mi lehet az oka, hogy mégsem születnek meg a tervezett gyermekek?
Ez egy nagyon összetett kérdés, ami biztos, hogy kitolódott a gyerekvállalás ideje. Mi 15-29 éveseket vizsgáljuk, a családalapítás és gyerekvállalás pedig egyre inkább 29-en túl lesz aktuális.
Igen, de ők még azt mondják, szeretnének gyereket, ha meg odajutnak, mégsem váltják ezt tettre.
Ez egy régi probléma, mindig kevesebb gyerek születik, mint amennyit terveznek. Érdekes, hogy az adatokból az látszik, hogy az értékrendjük konzervatív, a tettek szintjén azonban ez nem realizálódik. Tartós párkapcsolat, házasság, gyermeket szeretne – ha meg megkérdezzük, hogy van-e kapcsolatuk, akkor sokszor „nem” a válasz.
Lehet, hogy szeretnének megfelelni?
Jó kérdés, hogy csak a szerintük elvárt választ mondják, vagy valóban úgy is gondolják. Szerintem az utóbbi. A fiatalokban szerintem ott van az igény a családra, gyerekekre, rendezett életre.
Ahol hol ezzel, hol azzal vagy együtt, hol ide, hol oda mész haza. Egyértelműen látszik, hogy a rendezettség, a biztonság nagyon erős igényként jelenik meg. Azt érzékelem, hogy a változékony környezet elriasztja őket az elköteleződéstől. Nem is csoda, amikor az ember csak kapkodja a fejét, hogy hol vírus, hol BLM, hol „me too”, hol klímaválság van. Valljuk be, nehéz eközben abban gondolkozni, hogy itt fogunk letelepedni, itt fogunk házat építeni, ezt a földet fogjuk művelni, ebbe a cégbe teszem a figyelmem, energiám, ezzel az emberrel kötöm össze az életem és nem öt évre, hanem nyolcvanra. A kivárás pedig jó taktikának tűnik: várjuk meg, amíg a gazdasági helyzet úgy engedi, amíg visszajöttünk Erasmusról, amíg lediplomázunk, és így tovább.
2020-ban esedékes az újabb ifjúságkutatás, hogy állnak vele?
Most indul el az adatfelvétel, ugyanúgy, mint 2016-ban 12 ezer fiatalt fogunk megkérdezni határon belül és azon kívül a Kárpát-medence olyan nagyobb magyarlakta területein, mint Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Vajdaság. Adja a Jóisten, hogy meg tudjuk csinálni az adatfelvételt ősszel. Ha ez így lesz, év végén vagy jövő év elején tudunk már friss adatokról beszélni. Akár a coviddal kapcsolatosan is.
Mik a hipotézisei?
A kutató a trendek folytatását várja, de a trendek változását reméli, hogy aztán az okokat kereshesse.
Fotó: Ficsor Márton