Nem sikerült elmozdítani a perui elnököt

2020. szeptember 19. 08:49

A perui kongresszusnak nem sikerült elmozdítania hivatalából Martín Vizcarra elnököt.

2020. szeptember 19. 08:49
null

A perui kongresszusnak nem sikerült elmozdítania hivatalából Martín Vizcarra elnököt, aki ellen erkölcsi aggályok miatt alkotmányos vádeljárást indítottak – írta az El Comercio című helyi napilap pénteken. A 130 fős törvényhozásban 87 képviselő szavazata kellett volna a vádeljárás sikeréhez, de mindössze 32-en voksoltak Vizcarra elmozdítása mellett. Hetvennyolcan ellenezték az elnök leváltását, és 15-en tartózkodtak. Az államfő ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, nem csinált semmi törvénybe ütközőt. Vizcarrát azzal vádolják, hogy akadályozta egy bűnügyi és parlamenti vizsgálat megindítását Richard Swing énekes ügyében. Azért kérték a vizsgálatot, mert gyanították, hogy a kulturális minisztérium „a szokásos normákat megsértve” kötött 50 ezer dolláros (több mint 15 millió forintos) szerződést a zenésszel, akinek valódi neve Richard Cisneros.

Az alkotmányos vádeljárás megindításáról múlt héten döntött a parlament, azt követően, hogy olyan hangfelvételek kerültek elő, amelyeken Vizcarra beismeri, találkozott az énekessel, bár ezt nyilvánosan tagadta. Az alkotmánybíróság csütörtökön elutasította az elnök kérvényét a vádeljárás felfüggesztésére, de beleegyezett, hogy kivizsgálja, túllépte-e a parlament hatáskörét azzal, hogy megpróbálta elmozdítani őt. A politikus 2016-ig az alelnök volt. Az államfői posztot Pedro Pablo Kuczynskitól vette át, akit 2018 márciusában egy korrupciós botrány miatt a törvényhozás szintén alkotmányos vádeljárás keretében akart leváltani. Kuczynski azonban ezt nem várta meg, és lemondással megelőzte eltávolítását.

A független Vizcarra és a törvényhozás viszonya mindig is feszült volt. Tavaly szeptemberben, amikor a parlamenti képviselők elnapoltak egy bizalmi szavazást a kormány ellen, Vizcarra az alkotmánynak megfelelően feloszlatta a törvényhozást, és előre hozott választásokat írt ki, amelyek január 26-án lezajlottak. Az új elnök- és parlamenti választásokat jövőre április 11-én tervezik megtartani a latin-amerikai országban. Vizcarra jelezte: nem kíván indulni. Bár az elnök népszerűségét növelte korrupcióellenes küzdelme, sok szavazót vesztett a koronavírus-járvány miatt, miután a kezdeti szigorú korlátozások ellenére is égbe szöktek a fertőzöttségi mutatók.

Fotó: Wikipédia

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. szeptember 20. 17:28
Hát ez nagyon nem sikerült. Jobb lett volna, ha meg sem próbálták volna. 130-ból 32 képviselő nagyon karcsú, komolytalanná teszi utólag a kezdeményezést.
3M..
2020. szeptember 19. 20:00
Hajdúszoboszlón viszont elmozdították a Fideszt. Egyszerűen búcsút intettek nekik. LOL Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!