Hivatalos: német csapatok jelennek meg Belarusz szomszédjában
Azt is lehet tudni, pontosan hol fognak majd állomásozni.
A leghosszabb elzárás időtartama eddig 47 nap volt.
Az augusztus 28-30-a között tartott kormányellenes tiltakozások hatvanhat résztvevője ellen hoztak ítéletet Fehéroroszországban, pénzbírsággal vagy többnapos elzárással sújtották őket – közölte kedden a Veszna jogvédő központ. A tájékoztatás szerint a tiltakozások további több mint 130 résztvevőjét állítják még bíróság elé. Az eddig kiszabott bírság legnagyobb mértéke az engedély nélkül megtartott rendezvényen való részvételért mintegy 1080 fehérorosz rubel (nagyjából 120 ezer forint) volt. A leghosszabb elzárás időtartama pedig 47 nap volt.
Fehéroroszországban augusztus 9-én tartottak elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök győzött a voksok mintegy 80 százalékának megszerzésével, és így hatodszor lett államfő. A második helyre befutó Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt magát tartja az augusztus 9-i elnökválasztás győztesének, bár a hivatalos adatok szerint a szavazatoknak csupán 10,12 százalékát kapta meg. Az eredmények ismertetését követően azonnal tömeges tüntetések kezdődtek országszerte, amelyek később heves összetűzésekbe csaptak át. A hatóságok erőszakosan léptek fel a tiltakozókkal szemben, sokakat őrizetbe vettek.
(MTI)