Letartóztatták a belarusz ellenzéki Koordinációs Tanács két elnökségi tagját

2020. augusztus 25. 18:19

Az ellenzék azért alakította meg a Koordinációs Tanácsot, hogy tárgyalásos úton megegyezzen a kormánnyal a hatalom átadásáról.

2020. augusztus 25. 18:19

A Koordinációs Tanács a törvényes kereteken belül folytatja működését – jelentette be kedden Minszkben a tanács egyik elnökségi tagja, Paval Latuska, miután tanúként kihallgatták őt a fehérorosz ellenzéki szervezet megalakításával kapcsolatban indított büntetőügyben. Közben egy minszki bíróság tíznapos letartóztatásba helyezte az elnökség két másik tagját, Szjarhej Dileuszkit és Olha Kovalkovát.

A volt színházigazgató, Paval Latuska a kihallgatás után a sajtónak azt mondta a TASZSZ orosz hírügynökség szerint, hogy titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnia, de a nyomozók nem próbáltak nyomást gyakorolni rá. A Reuters hírügynökség minszki tudósítása szerint ugyanakkor azt mondta: „Megpróbálják elérni, hogy elhagyjam az országot... letartóztatással és börtönbeli erőszakkal fenyegettek, de nem áll szándékomban elhagyni az országot.” Nyilatkozatában Latuska leszögezte, hogy a Koordinációs Tanács folytatja működését, de nem lép túl a törvényes kereteken. „Kötelességemnek érzem, hogy párbeszéd útján találjak kiutat a politikai válságból. Ezt akarja a fehérorosz társadalom többsége is” – mondta. A fehérorosz hatóságok a Reuters szerint változatos eszközökkel próbálnak nyomást gyakorolni az elnökválasztás eredményét el nem ismerő ellenzékre. Egyes tagjait őrizetbe vették, másokat tanúként hallgatnak ki, megint másokat bíróság elé idéznek.

Hétfőn például a Koordinációs Tanács két elnökségi tagját, Olha Kovalkovát és Szjarhej Dileuszkit a rendőrség különleges részlege őrizetbe vette, a minszki traktorgyár bejáratánál, engedély nélkül tartott tömegtüntetés szervezésével vádolva őket. Egy minszki bíróság kedden tíznapos adminisztratív letartóztatásba helyezte mindkettőjüket (az adminisztratív letartóztatás egy rövid időszakra szóló börtönbüntetés). Dileuszki esetében annyi tudható: az a vád ellene, hogy nem tett eleget a hatóságok utasításának. Részleteket azonban nem közöltek erről. Ami Kovalkovát illeti, a Koordinációs Tanács sajtószolgálata nem tudott konkrétumokat. Ügyvédje ugyanakkor tudatta, hogy megfellebbezik a bírósági határozatot. Az állami nyomozó hatóság szerdára beidézte Szvetlana Alekszijevics Nobel díjas írót, a koordinációs tanács elnökségének tagját tanúként a hatóságok által államellenesként feltüntetett szervezet megalakításának az ügyében. 

Az ellenzék egy héttel korábban alakította meg a Koordinációs Tanácsot, amelynek az a célja, hogy tárgyalásos úton megegyezzen a kormánnyal a hatalom átadásáról. Több tucat tagja között értelmiségiek és politikusok is vannak. A hatóságok azonban a múlt csütörtökön büntetőjogi eljárást indítottak a testület ellen a hatalom megszerzésére tett illegális kísérlet vádjával, majd őrizetbe vették a tanács két vezető tagját, Makszim Znak jogászt és Szjarhej Dileuszki traktorgyári munkást (utóbbit hétfőn másodízben vették őrizetbe). A tanács tagja az ellenzék vezetője, Szvjatlana Cihanouszkaja is, aki a napokban Litvániába menekült.

Fehéroroszországban tüntetések zajlanak az elnökválasztás óta, amelyen Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást, és a nyugati országok sem ismerik el a voksoláson született eredményt. A hivatalban lévő elnök szerint a tüntetéseket országában külföldről irányítják, az ellenzék cáfolja ezt.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2020. augusztus 25. 22:32
Le? Megnyugodtam. Attól féltem, hogy feltartóztatják őket.
józan paraszti ész
2020. augusztus 25. 20:40
Mi a baj a régi jó kommunista szokással? Ha ők kisebbségben azt mondják, hogy ők a többség akkor el kell hinni. Bár változnak az idők, most nem lőnek, hanem csak a médiával hergelik a híveiket.
monuskaroly
2020. augusztus 25. 20:28
Ez a Luka tényleg egy diktátor, akkor sem adja át a hatalmat ha szépen kérik? Van ennek valami elnevezése mikor valakik át akarják venni a hatalmat egy országban, választások nélkül?
Rocktoberi
2020. augusztus 25. 20:14
Miben különböznek a Lukasenko ellen tüntetők a Macron ellen tüntetőktől? Valahogy Franciaország kapcsán mégse hallani, hogy adja át az elnök a hatalmat a tüntetőknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!