Az FC Barcelona labdarúgócsapata kedden hivatalosan megerősítette, hogy a hatszoros aranylabdás Lionel Messi távozni kíván a klubtól. A Barcelona közölte, a csapatkapitány hivatalos dokumentumot juttatott el távozási szándékáról az egyesülethez. A válás ugyanakkor pereskedéshez vezethet, mivel a klub szerint Messi egy záradékra hivatkozva szeretne csapatot váltani, amely lehetővé tenné számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz, csakhogy – a Barca tájékoztatása szerint – annak határideje júniusban lejárt. A spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget, azonban a koronavírus-járvány miatt előbbi júliusban, utóbbi augusztusban zárult. Amennyiben az argentin játékos húsz év után ingyen távozhat, kérőkben nem lesz hiánya, ugyanakkor jelentős fizetésigénye miatt mégis csak néhány csapat engedheti meg magának a leigazolását átigazolási díj nélkül is. A sajtó elsősorban az olyan tehetős klubokat tartja erre esélyesnek, mint a BL-döntős Paris Saint-Germain és a legrangosabb európai kupasorozatban negyeddöntőig jutott Manchester City, amelynek vezetőedzője ráadásul Messi korábbi barcelonai trénere, Josep Guardiola.
A katalán gárda augusztus 14-én 8-2-re kikapott a későbbi győztes Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében, a spanyol sportsajtó már ezt követően megírta, hogy a 33 éves játékmester távozni akar. Azóta Ronald Koeman személyében kinevezték az új vezetőedzőt, aki igényt tartott volna az argentin szupersztárra. A Barcelona történelmi vereségével eldőlt, hogy a klub a 2007/08-as évad után először zár trófea nélkül egy szezont.