Mégsem omlik össze teljesen a turizmus? – a Szallas.hu vezérigazgatója a Mandinernek

2020. július 07. 14:58

Szomorú nyarat prognosztizáltak a belföldi turizmus számára még tavasszal, a júniusi szállásfoglalások azonban már hozták a pozitívabb forgatókönyvet, a júliusi és augusztusi előfoglalások pedig azt mutatják, hogy a járvány miatt kimaradt pihenési időszakot honfitársaink a nyáron és kora ősszel akarják bepótolni. Szigetvári József, a Szallas.hu vezérigazgatója szerint a kieső külföldi vendégkör által hagyott idegenforgalmi űrt a belföldi kereslet a vártnál jobban tölti fel. Interjúnk.

2020. július 07. 14:58
null
Maráczi Tamás

„Az lesz idén a siker kulcsa, hogy ki hogyan kapja el a startot” – nyilatkozta két hónappal ezelőtt. Jó sikerült a főszezon startja?

Ha a belföldi szállásokat nézem, a bejövő foglalásokra gondolunk, akkor jól sikerült. Ha azt nézem, hogy hány foglalás érkezik be a mai napon, vagy az elmúlt egy héten, akkor jól látható, hogy

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint
Tovább a cikkhezchevron
már 30 százalékkal több foglalás érkezik, mint tavaly ilyenkor.

Ez azt jelenti, hogy most mindenki pótolni akarja az elmaradt időszakot, amikor nem volt lehetőségük utazni.

A járványügyi korlátozásokat feloldották, de a fertőzésveszélytől való félelem sokakban benne van, ráadásul a június végi időjárás rossz volt – a turizmus szempontjából meglehetősen kedvezőtlenül indult az idei nyár. Nem kell temetni a belföldi turizmust a nyáron?

Bízunk benne, hogy a július és az augusztus a leutazásban is jó lesz, és nemcsak a foglalások mutatják majd ezt. Most úgy néz ki, hogy a július és az augusztus sikeres időszak lehet. A júniusi foglalások 30-35 százalékkal maradtak el a tavaly ilyen időszakban mértekhez képest. De ez is jóval jobb adat, mint amit vártunk, június elején még jóval nagyobb elmaradást mondtam volna.

 

Szigetvári József, a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatója

 

Az ön májusi legpozitívabb forgatókönyve az volt, hogy a nyári hónapokban tavalyi forgalmuk 70-80 százalékát érhetik el a magyar szállásadók. Most hogyan látja?

Most is ez a helyzet, hiszen azt látni kell, hogy a belföldi szállásoknál a külföldi vendégek most kiesnek. Ha mondjuk egy szállás 100 százalékos kapacitását nézzük, akkor abból vannak rendezvényre érkező vendégek és külföldi vendégek is. A belföldi vendégek nem teszik ki egy szálláshely teljes vendégkörét; a vidéki szállások ezért elérhetik a tavalyi forgalmuk 70-80 százalékát, ami egy hatalmas eredmény, hiszen ez azt jelenti, hogy

a belföldi forgalom túlteljesít, és majdnem pótolja a kieső rendezvényes vagy külföldi foglalásokat.

Kiesnek a külföldi turisták tehát, de a helyükre beugró, a külföldi nyaralás helyett mondjuk a Balatont választó magyar turisták nem tudják ezt teljes mértékben pótolni?

Ha a teljes magyarországi turizmust nézzük, akkor 2019-ben a belföldi szállásdíjbevétel 123 milliárd, a beutazó külföldi pedig 208 milliárd forint volt, így ha a belföldi kereslet a kétszeresére nőne, akkor sem tudná pótolni ez a szelet a teljes turisztika tortát. A vidéki szállások esetében a külföldi vendégeknek való kitettség persze nem akkora, mint a budapesti szállások esetében, ezért vannak olyan szállások, amelyek tele tudnak lenni a nyár folyamán, de

ha egy nagy átlagot nézünk, akkor a tavalyi forgalom 80 százalékát el tudjuk érni.

A korlátozások feloldása előtt volt egy rövid kivárás a júliusi-augusztusi előfoglalások terén. Miként alakult ez a statisztika végül a korlátozások feloldása után?

Amikor hirtelen feloldották a korlátozásokat, akkor az emberek megrohanták a foglalási lehetőségeket. Júliusra-augusztusra történtek elsősorban a foglalások, és jól látszik, hogy a szeptemberre történő előfoglalások sokkal erősebbek most, mint tavaly volt ugyanebben az időszakban. Volt egy hosszú időszak, amikor nem lehetett leutazni a foglalásokat, és ezt az időszakot próbálják az emberek az év hátralévő részében bepótolni. Ezek az előfoglalások pozitívabbnak néznek ki, mint a tavalyi, egy jelentős kereslet erre az időszakra csoportosul.

Önt egyébként meglepte, ami történt, hogy az embereket nem riasztotta el a járványveszély?

A pozitív dinamikája mindenképpen. A március 13-i negatív törés az egyik napról a másikra történt,

a pozitív dinamika pedig ugyan nem egyik napról a másikra, de mindenképpen egy pozitív meglepetés volt.

Erre nem számítottam.

Önöknek ez nyilvánvalóan pozitív, de egy járványügyi szakember erre azt mondhatná, hogy a magyar emberek elvesztették a józan veszélyérzetüket.

Azt viszont mi látjuk, hogy tudatosak. Megjött egy utazási kedv, de az utazás megválasztásában sokkal tudatosabbak az emberek. Rengeteget érdeklődnek arról, hogy a szállásadók mit tesznek, hogy ők biztonságban lehessenek, hogyan készül egy szálloda, milyen tisztasági intézkedéseket hoztak – tehát az emberekben a biztonság keresése lett az első számú foglalási kérdés. És azt is látjuk, hogy a szállásadók ezt kommunikálták, és tettek is gyakorlati lépéseket.

 

A Balaton továbbra is kiemelt belföldi turisztikai célpont - ezen a nyáron is

 

A távolságtartás, biztonságos nyaralás miatt a szakember az apartmanok előnyét jelezték a hotelekkel szemben erre az idényre. A foglalásokon látszik ez a tendencia?

A májusban történt foglalások zöme a kisebb apartmanok, vendégházak irányába mozdult ki,

június második hetétől azonban ezek és a hotelfoglalások mértéke kiegyenlítődött. Elkezdtek tehát az emberek a hotelekben is foglalni, eltolódott ilyen irányba is mára a kereslet. Nyilvánvalóan előbb teltek meg a kisebb szállások, mostanra azonban nincs különbség a kategóriák között a foglalásokban.

A SZÉP-kártya keretösszegének megemelése meglendítette a forgalmat? Van érezhető hatás?

A SZÉP-kártyán sok pénz gyűlhetett össze, amelyeket eddig nem tudtak felhasználni, ennek a felhasználása történik meg most. A keretösszeg megemelése igazából az év második felében fog megmutatkozni, amikor az eddigi összeget felhasználták már. Az a kérdés, hogy ez a pénz húzni fogja-e a turizmust az év második felében.

Az üzleti logika alapján azt várná az ember, hogy válságban a szállások olcsóbbak lesznek, ezzel csábítják foglalásra a hezitálókat. Felmérések szerint azonban nem lettek olcsóbbak a szállások tavalyhoz képest. Mi a magyarázata? Hirtelen nagy lett megint a kereslet?

Amikor ennyire hullámzó és fluktuáló a vendégkör, a szálloda fenntartása, talpra állítása nem kis költség. Ha valaki csökkenti az árakat, azzal csak növeli a kitettségét.

2008-ban nem volt jó stratégia a szállások részéről, hogy levitték az áraikat,

mert lett egy olyan hatása, hogy egyszerre sokan kerültek nehezen finanszírozható helyzetbe. A 2008-as válság következménye, hogy sokkal óvatosabban áraznak a szállások, nem akarják magukat még egy örvénybe belesodorni, most ezt sokkal tudatosabban kezelik.

Emelkedtek az olcsóbb ételek és az italok árai is, hiszen a legtöbb vendéglátós a nullszaldóért küzd ezen a nyáron. Drágább lesz az üdülés a családoknak idén?

Az utazás és a szállás árszínvonala nem csökken, de növekedést sem látok.

Volt korábban egy árcsökkenés, amely lejjebb nyomta az árakat, a mostani kis emelkedés csak azt jelenti, hogy ugyanazokkal az árakkal tudunk számolni, mint 2019-ben. Nincs árcsökkenés, de árnövekedés sem.

Milyen átrendeződés hozhat a járványveszély, a kiszámíthatatlanság a belföldi turizmus piacán?

Alapvetően arra számítunk, hogy a belföldi turizmusban azok a trendek, amelyek eddig is jellemezték, meg fognak erősödni. Évek óta jellemző volt, hogy folyton nő az aktív kikapcsolódást keresők száma – ez most a válság hatására kapott még egy hatalmas lökést. Évek óta látjuk azt is, hogy

az emberek egyre többször, de egyre rövidebb időszakokra utaznak el

– ez a tendencia is erősödött a válság hatására. Évek óta nő annak a tendenciája is, hogy sokan az utolsó pillanatban foglalnak – ez a trend is iszonyatosan megerősödött. Ezek okoznak alapvetően átalakulást, hiszen a kínálatnak ezekhez az igényekhez kell alkalmazkodnia.

Fotó: Szallas.hu, MTI

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2020. július 08. 00:58
De.
Válasz erre
0
0
barnabibambi
2020. július 07. 20:30
Csak meg jegyezném hogy a hazai üdülési cégek túlárazták magukat,azaz olyan árakkal operálnak amilyen a külföldi lehetőségekkel nem versenyképes.Nagy a kísértés hogy még is csak külföldre megyünk mert ott jó kedvezményekkel jobb pihenési lehetőséget biztosítanak.Ahogy beszélgettem az illetékesekkel az a gyanúm hogy ők a 3 hónapi kiesést akarják behozni.Nem fog sikerülni. A külföldi ilyen profilu cégek elkönyvelték a veszteséget és igyekeznek vendégeket biztosítani maguknak.Nos nálunk nem így van.Azaz a külföldiek nem fognak jönni inkább más célországot választanak.De ezt mindenki tudja elég ha a" lavórparti" árakat nézzük amelyek pofátlanul magasak.
Válasz erre
1
1
lemez
2020. július 07. 19:57
A környezetemben is mindenki készúl valahova.Van aki Horvátországban van ,de inkább a belföldet válasszák.
Válasz erre
1
0
Gyéressy Károly
2020. július 07. 15:10
Süketelés. A teljes be- és kiutaztató vertikum csődben. A vendéglátóhelyek jelentős része bezárt.
Válasz erre
2
9
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!