Leszögezte a biztonságpolitikai szakértő: Ukrajna egyre kitettebb Magyarországnak

Demkó Attila szerint Magyarország minden támogatást megadott Ukrajnának, mire ők összehozták a súlyosan korlátozó oktatási törvényt.

Csaknem 12 ezer katonát vonnak ki Németországból és csaknem 5600 katonát NATO-tagállamokba telepítenek át, mintegy 6400 katona pedig visszatér az Egyesült Államokba. Így a németországi amerikai csapatok létszáma 36 ezer főről 24 ezerre csökken.
Az FSZB szerint a csoport tagja arra készültek, hogy a támadásokat követően a Közel-Keletre távoznak, hogy ott csatlakozzanak az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezethez, amelynek a finanszírozásában is szerepet játszottak. A gyanúsítottak egy meg nem nevezett közép-ázsiai ország állampolgárai.
A hatóságok vizsgálják, hogy végeztek-e propagandamunkát és tagtoborzást is Oroszországban. Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója júliusban közölte, hogy Oroszországban az elmúlt tíz évben csaknem 160, tavaly pedig 43 terrorcselekményt sikerült megakadályozni. A szolgálat az elmúlt hetekben az ország több régiójából és a fővárosból is merényletkísérletek megakadályozásáról számolt be.
(MTI)