Grzegorz Schetyna, a PO volt elnöke mindazonáltal hétfőn úgy vélte, a választási bizottság által közzétett százalékok tükrében el kell fogadniuk az eredményt. Trzaskowski kampánystábja részéről a héten szintén azt mondták, panaszt tesznek, de nem számítanak az eredmények módosulására, mert Duda több mint félmillió szavazattal többet kapott, és ennyi voksot lehetetlen összegyűjteni óvással.
A lengyel választási bizottság hétfőn jelentette be, hogy a választásokat a hivatalban lévő Duda nyerte a második fordulóban leadott szavazatok 51 százalékával. A végleges adatok szerint a részvételi arány magas, 68,2 százalékos volt.
Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) közleményében bírálta az elnökválasztást megelőző negatív kampányt és egymás kölcsönös rágalmazásának széles körű gyakorlatát. A szervezet szerint komoly aggodalomra adtak okot a politikusokat és újságírókat ért fenyegetések. Az ODIHR kifogásolta azt is, hogy állami tisztségviselők is belefolytak a kampányolásba. A közlemény aláhúzza, hogy a miniszterelnök Duda felé kifejezett támogatása „elmosta a határokat az állam és a párt között”, és a közszolgálati média ugyancsak Duda mellett kampányolt.